10 éves az Angry Birds: 5 játék a sorozatból, mely örök emlék marad!

2019. november 17.
74.6561
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Angry Birds sokak számára egyet jelent a nagybetűs mobiljátékkal, ami nem véletlen, hiszen a Rovio alkotása annak idején nagy szerepet játszott abban, hogy ez a platform felnőhessen a PC-k és a konzolok mellé. Hogy mára hová jutottak az okostelefonok, mint játékplatformok, azt nyilván felesleges ecsetelni, ez a cikk nem is azért íródott, sokkal inkább abból az okból, hogy megemlékezzünk a mérges madárkák egy nagyon fontos évfordulójáról.


December 11-én, vagyis kevesebb mint egy hónap múlva lesz ugyanis napra pontosan tíz esztendeje annak, hogy megjelent iOS-re a legelső Angry Birds - hogy közel egy év csúszás után az Androidot is meghódítsa magának -, ebből az apropóból kifolyólag pedig úgy döntöttünk, hogy egy kis múltidézés társaságában megemlékezünk a sorozat azon epizódjairól, melyek örök emlékként maradtak meg bennünk.

1. Angry Birds Classic

Nem is tehettünk volna mást az első helyre, mint a legendás első Angry Birds-játékot, amit manapság Angry Birds Classic név alatt emlegetünk, de annak idején ő volt csak simán Az Angry Birds, ami képes volt valami olyan dolgot megvalósítani telefonjainkon, amit korábban még soha nem láttunk. Hogy mi volt az átütő sikerének titka? A szerethető karakterek, a kihívásokkal teli játékmenet és az óriási tartalom mellett alighanem az, hogy képes volt kreatívan kihasználni az érintőképernyős irányítást, ami minden sikeres mobiljáték egyik alapja.

Nézd nagyban ezt a videót!




2. Angry Birds Star Wars

Bár a játékmenet tekintetében túl sok újdonsággal nem szolgált, azonban a Star Wars univerzum előtti főhajtás miatt mi a mai napon nagyon szívesen emlékszünk vissza a sorozat hatodik tagjára, noha az előtte megjelent részek is kivétel nélkül sokáig ottmaradtak készülékeinken, különös tekintettel a Seasons, mely az évszakok sajátosságait vonultatta fel. Mégis az Angry Birds Star Wars-ra esett a választásunk, nem titkoltan egy kicsit az elfogultság miatt, mert a Csillagok háborúja univerzum bizony igencsak közel áll a szívünkhöz.



3. Angry Birds Go!

Az Angry Birds Go! közel sem lett a széria legsikeresebb tagja, sőt mi több, sokak szerint az egyik leggyengébb volt a sorban, azonban nekünk annak idején kellemes meglepetést okozott ez az epizód, hiszen gyökeresen felrúgta vele a Rovio mindazt, amit annak idején megszoktunk a játéktól. Ez a rész ugyanis a gokartos versenyjátékok élményére koncentrált, méghozzá többféle játékmóddal, illetve óriási tartalommal a középpontban.



4. Angry Birds Fight!

A mérges madárkákhoz kapcsolódó franchise 11. játékaként jelent meg az Angry Birds Fight!, mely szintén nem volt túl népszerű a szakmában és a rajongók körében, de olyan új mederbe terelte a szériát, hogy az később több folytatásra is kihatással volt. Emiatt pedig nagyon megkedveltük a játékot, ami a szerepjátékos elemek mellett a match-3 puzzlerek élményével ötvözve olyan különlegességet kínált nekünk, hogy arra mindmáig szívesen emlékezünk vissza.



5. Angry Birds 2

Hasonló volt a helyzet az Angry Birds 2-vel is, mely a legendás első epizód teljes értékű folytatásaként, valamint a sorozat 12. részeként elevenítette fel előttünk a legendás élményeket. Mindezt kibővített formában, rengeteg újdonsággal, tonnányi tartalommal, egy kicsit visszarepítve minket az időben, hiszen bár a megjelenés sokat változott, az élmény azonban ugyanolyan felhőtlen maradt, mint egykoron.



Neked melyik volt a kedvenc epizódod - ha volt egyáltalán, és melyikbe ölted a legtöbb időt? Na és mióta játszol velük? Oszd meg velünk a játékkal kapcsolatos élményeidet!
6 hozzászólás

Femobilos

6 éve, 4 napja

Én mindegyik részbe öltem időt, nagyon szeretem a mai napig. Legjobban persze a rendes széria fog meg, bár a Star Warsos sem volt rossz az űrben. mosolygó smiley

válasz erre

Chico

6 éve, 5 napja

Úgy ahogy van, utálom az összeset. röhögő smiley Az elsővel még játszottam, utána az agyamra ment a millió folytatás.

válasz erre

Bencus86

6 éve, 5 napja

Egy-két évvel ezelőttig minden részt kipróbáltam ami jött, de nálam az alapszéria, abból is az első kettő ami nagyon nagy élmény volt, hónapokig. mosolygó smiley

válasz erre

peter97

6 éve, 6 napja

Én az első kettő után elvesztettem a fonalat. röhögő smiley

válasz erre

zsenikém

6 éve, 6 napja

Az eredeti, klasszikus verzió, az szippantott be annak idején igazán, minden más csak rövid időre kötött le. Hihetetlen mennyiségű órát öltem bele. röhögő smiley

válasz erre

fonemaker

6 éve, 6 napja

Nekem a Star Warsos az abszolút favorit, hónapokig el voltam vele.

válasz erre