10 éves lett a világ első Androidos mobilja: 5 érdekesség a HTC Dreamről!

2018. szeptember 30.
43.2121
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Óriási mérföldkövet hagytunk magunk mögött az elmúlt napokban, lévén betöltötte tizedik életévét a világ első olyan mobiltelefonja, ami talán az elsők között érdemelte ki az okos jelzőt, hiszen az első volt, amelyik Android operációs rendszert használt. Bár egy nagyon korai buildet, ami alig hasonlított a ma ismert szisztémához, de a lényegen mindez mit sem változtat: szeptember 23-án volt tíz éve annak, hogy a HTC Dream megjelent a piacon, szoftveres fronton pedig elsőként tárta a világ elé az Androidot.


Korunkból kifolyólag mi tisztán emlékszünk arra az időszakra, és ha akkor valaki azt mondja nekünk, hogy pár évvel később az Android operációs rendszer uralja majd a mobilos szegmens szoftveres részének egy igencsak jelentős részét, gyakorlatilag ott helyben kiröhögjük. Az Android azonban kiállta az idő próbáját, a jeles évforduló alkalmából pedig úgy döntöttünk, hogy megemlékezünk az első telefonról, mely ezt a rendszert használta, de egyszerű bemutató helyett inkább összegyűjtöttünk nektek róla öt szuper érdekességet. Lássuk!

10 éves lett a világ első Androidos mobilja: 5 érdekesség a HTC Dreamről! - 2. kép

1. A hardveren látszik, hogy 10 év milyen hosszú idő!


Merthogy a HTC Dream bár mai szemmel sem egy rossz eszköz, azonban a mai készülékekhez viszonyítva az 528 MHz-es egymagos Qualcomm processzor, a 256MB (!) belső tárhely, vagy a 192MB RAM elég megmosolyogtató tényezők, ellenben az kevésbé, hogy már ebben az eszközben is 1150 mAh-s akkumulátor kapott helyet. Ha ehhez viszonyítjuk a mai készülékeket, akkor az aksik tekintetében történt talán a legkisebb változás az okostelefonok világában!

2. A QWERTY billentyűzet és az érintőképernyő hatalma!

A HTC Dream több szempontból is egy érdekes konstrukció volt, de a legtöbben alighanem azért emlékeznek rá, mert a kellemes dizájn mellé - meglepően hasonlított a mai eszközökhöz - oldalirányba kipattintható érintőkijelző tartozott, ami alatt egy QWERTY billentyűzet bújt meg. Ilyen megoldást sem előtte, sem azóta nem láttunk, egyedül talán a Blackberry kísérletezett, illetve kísérletezik még a mai napig is ilyesmivel.

3. A HTC Dream már akkor dobta a jack-csatlakozót!

Egyre több nagy gyártó reklámozza úgy aktuális okostelefonját, hogy már elhagyták vele a 3,5 mm-es jack csatlakozót, és ez mekkora nagy újdonság, de a helyzet az, hogy a HTC Dream ezt már 2008-ban meglépte, lévén a konstrukció nem tartalmazott ilyen csatlakozót. Persze fülhallgatót így is lehetett csatlakoztatni a készülékhez, de kizárólag egy speciális adapteren át.

10 éves lett a világ első Androidos mobilja: 5 érdekesség a HTC Dreamről! - 3. kép

4. Play Áruház? Még csak nem is hallottunk róla!


Legalábbis akkoriban, és ez nem véletlen, hiszen akkor még csak nem is létezett ez a név, de a Google-nek már akkor is volt egy speciális alkalmazásboltja Android Market néven, noha igaz, pontosan egy hónappal a HTC Dream érkezése után indult el, alig fél évvel később pedig már több mint 2300 alkalmazás volt megtalálható rajta, tehát akkor elkezdődött valami, ami később egy óriási dologgá nőtte ki magát. Érdekesség, hogy az eszközre bár lehetett telepíteni programokat, előre csak egy Gmail, egy Google Maps és egy Google kereső volt rátéve.

5. Siker volt? Siker volt, de Amerikában más név alatt!

A HTC Dream alapvetően egy igazi sikertörténet volt, és bár vitatott, hogy ezt az Android operációs rendszernek köszönhette-e, mindenesetre alig fél év alatt több mint egymillió példány ment el belőle csak Amerikában. Nem meglepő, hogy két évig piacon tudott maradni, noha érdekesség, hogy csak felénk volt HTC Dream a neve, a tengerentúlon G1 név alatt ismerték az emberek.
7 hozzászólás

Femobilos

5 éve, 11 hónapja és 16 napja

Micsoda készülék, amindenit! mosolygó smiley Jól jönne ez most a sok messengerezőnek. .)

válasz erre

Bencus86

5 éve, 11 hónapja és 16 napja

Akartam ilyet birtokolni, de akkor több mint 100 ezerbe került, amit nem igazán tudtam finanszírozni. mosolygó smiley

válasz erre

peter97

5 éve, 11 hónapja és 17 napja

Több ilyen múltidézést kérünk! mosolygó smiley

válasz erre

SamsungFan

5 éve, 11 hónapja és 17 napja

Imádtam ezt a cikket olvasni. mosolygó smiley Annak idején minden vágyam volt egy ilyen készülék, de nem tudtam szerezni.

válasz erre

zsenikém

5 éve, 11 hónapja és 18 napja

De durva cucc, már nem is emlékeztem rá! mosolygó smiley

válasz erre

Mendez

5 éve, 11 hónapja és 18 napja

De durva cucc ez manapság, így visszanézve! meglepett smiley

válasz erre

marco

5 éve, 11 hónapja és 18 napja

Osztrákban vettem magamnak megjelenéskor. Recsegett, ropogott, de imádtam. Sokáig használtam, mai napig meglenne, de egy betöréskor ellopták. szomorú smiley

válasz erre