A konzol- és mobiljátékok találkozása - avagy mi is az a PlayLink?

2018. június 24.
46.2141
Bár a Sony is felismerte, hogy a jövőben érdemes lenne nyitniuk a mobiljátékosok irányába, első próbálkozásaik - mint például az Everybody's Golf - egyelőre megmaradtak Japánban, de szerencsére ide a távoli nyugatra is érkezett valami, amit határozottan azzal a célzattal álmodtak meg, hogy közelebb hozzák egymáshoz a mobiljátékokat és a konzoljátékokat.


Ez lett a PlayLink, egy rendkívül szórakoztató újdonság a PlayStation 4 konzolokhoz kapcsolódóan, amit nem nevezhetnénk egyértelműen mobiljátéknak, hiszen nem telefonon futtatjuk a kapcsolódó tartalmakat, azonban konzoljátéknak sem hívhatjuk, hiszen hordozható készülékünk ugyanúgy kiveszi a részét az élmény megteremtéséből.

A PlayLink tehát egy innovatív átfedés, egy összekötő híd a két szegmens között, amit leginkább a partijátékok és a közösségi élmények kedvelőinek álmodtak meg.

Mi is ez a PlayLink?

A PlayLink egy a PlayStation 4 konzolhoz kapcsolódó szolgáltatás gyűjtőneve, melynek zászlaja alá olyan videojátékokat sorolhatunk, melyeket nemcsak DualShock 4 kontrollerrel, hanem akár saját okostelefonunkkal is irányíthatunk. A kérdéses megkülönböztetéssel megjelenő alkotások rendszerint azzal a célzattal készülnek, hogy a konzoljátékok élményét a mobiltelefonjaink segítségével igazi közösségi élménnyé varázsolják, hiszen azáltal, hogy mindenki a saját készülékével kapcsolódhat be a mókázásba, egy egészen újszerű, a klasszikus társasjátékok élményét modern köntösbe bújtató hatást kelt.

Egy PS4, egy tévé és mindenkinek a saját mobilja - már mehet is a játék!

Egy PS4, egy tévé és mindenkinek a saját mobilja - már mehet is a játék!


Miként működik a PlayLink?

A PlayLink működése rendkívül egyszerű, és bárkinek elérhető, aki rendelkezik egy PlayStation 4 mellett egy Android vagy iOS operációs rendszert futtató okostelefonnal, esetleg táblagéppel. A lehetőség kihasználásához először is egy megfelelő, PlayLink logóval ellátott videojátékot kell vásárolnunk magunknak - digitálisan vagy lemezes formában, ez csak rajtunk múlik -, melynek telepítésével párhuzamosan a Play Áruházból vagy az App Store-ból a telefonunkra is le kell töltenünk egy társalkalmazást, aminek nevéről és hollétéről az aktuális videojátékhoz tartozó tájékoztató szolgáltat bővebb részletekkel.

Amennyiben a játék feltelepült a PlayStation 4-re, valamint a telefonra is felkerült a szükséges applikáció, és a két készülék egy wifi hálózaton van, nincs más dolgunk, a játék néhány pillanat alatt összekapcsolja a konzolt és a mobilt.

Az alábbi videóban nem csak megmutatjuk élesben, hogy miként működik a PlayLink, de rögtön meg is nyerheted hozzá a saját PS4-edet és PlayLink bundle csomagodat!


A nyereményjáték a cikk megírásának idején zajlik, és előreláthatólag 2018. július közepéig tart!

Ha nem egy wifi hálózaton vannak az eszközök, akkor már csak egyetlen lépés maradt hátra: csatlakoztatni a készüléket és a konzolt. Ezt kétféle módon tehetjük meg:

1. A PS4 főmenüjében a Beállítások/Hálózat/Csatlakozási állapot megtekintése pont alatt az SSID opciónál csatlakozzunk arra a hálózatra, amire a PlayStation 4 is.

2. Nyomjuk meg a DualShock 4 kontrolleren a Beállítások (Options) gombot, a WiFi Hotspot menüpont alatt pedig állítsuk be a PS4-et, hogy hotspotként üzemeljen, ezután pedig telefonunkkal vagy táblagépünkkel mindössze csatlakoznunk kell hozzá, és indulhat is a móka.

Milyen játékok támogatják a PlayLink-et?

A PlayLink egy egészen friss próbálkozás a Sony részéről, ezáltal most még nem túl nagy a kínálat, de folyamatosan érkeznek az új nevek, sőt mi több, már a jelenlegi felhozatalban is rengeteg olyan címet találunk, melyek között garantáltan találunk kedvünkre való szórakozást.

A komoly krimik kedvelői például biztosan odáig lesznek a Hidden Agendáért, melyben egyszerre akár hat játékos indulhat a hírhedt Trapper gyilkos nyomába, miközben valaki vagy valakik megpróbálják hátráltatni az egész társaságot. A játék ráadásul magyar nyelvű!

A vagány partik hiányozhatatlan címévé nőheti ki magát a SingStar Celebration, melyben egyszerre akár 8 játékos élvezheti a karaoke élményét, méghozzá a legismertebb slágerekkel, valamint változatos játékmódokkal.

A felnőttek ugyanúgy megtalálják a maguknak való élményt, mint a fiatalabb korosztály

A felnőttek ugyanúgy megtalálják a maguknak való élményt, mint a fiatalabb korosztály


Ha inkább a társasjáték megszállottjai lennénk, a Knowledge is Power lesz a tuti befutó, melyben akár 6 játékos a változatos feladatok megoldása mellett bebizonyíthatja az őrült kérdésekre válaszolva, hogy mennyire ismeri környezetét és barátait.

Amennyiben egy vagány kis mini-játék gyűjteményre tennénk rá a mancsunkat, egyszerre 4 játékosnak nyújt lehetőséget a kikapcsolódásra a Frantics, melyben egy ravasz róka ellen kell kihasználnunk telefonunk képességeit és saját ügyességünket egyaránt.

Nincs más hátra, mint fejest ugrani a mókába!

Ha már rendelkezünk PS4 konzollal, akkor nincs más hátra, mint megvenni az első PlayLink játékot hozzá, a Mobilgamer partnere, a Play 24/7 kínálatában az összes eddig megjelent PlayLink játék megtalálható, ha még nincs konzol otthon, az is beszerezhető a webshopban.

Sokkal egyszerűbb azonban mindezt megnyerni, a cikk megírásának idején a Mobilgamer Facebook oldalán zajlik egy nyereményjáték, amiben nem mellesleg meg is mutatjuk élesben, hogyan működik a PlayLink - ennek a videója látható feljebb, itt pedig a link hogy semmiképp ne maradj ki a jóból: NYERJ EGY PS4-et, és ismerd meg a PlayLink-et!
6 hozzászólás

ferencziakos

3 hónapja, 5 napja

Hatalmas okosság, óriási ötlet! Kár hogy egyelőre ilyen kicsi a játékkínálat, de a VR is így kezdte.

válasz erre

Bencus86

3 hónapja, 5 napja

Ez ***** jó dolog! Megyek is megnyerni!

válasz erre

fonemaker

3 hónapja, 6 napja

Nem csak a cikk, a videó is nagyon hasznos! A nyereményről nem is beszélve!

válasz erre

Gólem

3 hónapja, 6 napja

Tegnap vettem meg a bundle csomagot, kedden meg is jön, már nagyon várom!

válasz erre

Mendez

3 hónapja, 6 napja

Szuper cikk egy szuper dologról. Nekem nagyon tetszik!

válasz erre

Femobilos

3 hónapja, 6 napja

Nagyszerű dolog lehet, szeretném én is kipróbálni, úgyhogy játszottam is érte!

válasz erre