Adjunk mobilt a gyereknek, de csak felelősségteljesen!

2018. július 29.
39.1391
Rengeteg véleményt és visszajelzést kaptunk tőletek múlt heti "Túl sokat játszik a gyerek a mobilon? Hidd el, nem baj az!" című cikkünkre, amit elég sokan félreértettek, hiszen azt hitték, hogy feltétel nélkül kiállunk amellett, hogy a gyerekeknek már a születésük után a kezükbe kell nyomni az okostelefont. Aki figyelmesen elolvasta a cikket, az nyilván tudja, hogy már abban is írtunk a feltételekről, valamint arról, hogy mindez milyen kikötésekkel valósuljon meg, de mivel ez nem volt mindenkinek egyértelmű, most elkészítettük annak az írásnak egyfajta folytatását.


Az alábbiakban ugyanis még alaposabban beleássunk magunkat a témába, és gyakorló szülőként kifejtjük, hogy milyen kitételekkel adjuk a gyerek kezébe a telefont - mert amellett továbbra is kiállunk, hogy igenis adjuk oda neki a telefont -, illetve ha nagyobb gyermekről van szó, akkor milyen kikötéssel vegyük meg neki az első saját készülékét. Hangsúlyoznánk még egyszer, hogy nem szeretnénk propagálni a gyermekek körében az okostelefon túlzott használatát, de fel kellene már ismerni, hogy 2018-ban a tiltással nagyobb kárt teszünk, mint amennyit használunk, vagyis inkább a felelősségteljes használatot kellene elsajátítania a szülőknek. Lássuk, hogy ez mivel érhető el az alapvető felvilágosításon, illetve a készülékfunkciók elsajátítása mellett!

Adjunk mobilt a gyereknek, de csak felelősségteljesen! - 2. kép

1. WiFi és mobilnet kikapcsolva!


Ha a gyerek kezébe adjuk a telefont, az legyen az első, hogy a WiFi-t és a mobilnetet kikapcsoljuk! Ezzel nemcsak a saját dolgunkat könnyítjük meg, hiszen nincsenek váratlan vásárlások, nem kell félnünk a vírusoktól és a Facebookra sem kerülnek ki érdekes bejegyzések, hanem a gyereket is megóvjuk attól, hogy esetleg az internet olyan vizeire tévedjen, melyek még koraiak a számára. Világháló nélkül ugyanis eléggé korlátozzuk a lehetőségeit, így ha szófogadó apróságról van szó, ezzel az apró kitétellel még attól sem kell félnünk, hogy esetleg vad költekezésbe kezd valamelyik mobiljátékban.

2. Ellenőrizzük az applikációkat!

Nagyon fontos, hogy gyermekünknek csak ellenőrzött applikációkat adjunk a kezébe a telefonnal, tehát ne találomra töltögessünk le dolgokat, hanem nézzük meg ezeket a gyakorlatban. Erre nemcsak a vírusok, vagy az esetleges felnőtt tartalmak miatt van szükség, hanem alapvetően azért is, hogy biztosítsuk magunkat róla, hogy a gyerek szintjéhez igazított programot töltöttünk le. Ez nemcsak erőszakos tartalmaknál jelenthet problémát, hanem például a különféle fejlesztő játékoknál is, melyek így nem fogják lekötni, ergo elkalandozik a figyelme, ami a telefonon való turkálásban ölthet testet.

3. Ne engedjük a gyorsítótár ürítését!

Ha gyerekünk egy kicsivel már nagyobb, és szeretnénk ellenőrizni, mit csinált és merre járt, amíg rábíztuk a készüléket, akkor ne mutassuk meg neki a gyorsítótár ürítésének lehetőségét, vagy amennyiben azt tudja, akkor kérjük meg, hogy hagyja érintetlenül. Ennek köszönhetően egyetlen gombnyomással le tudjuk ellenőrizni, hogy a gyerek szófogadó volt-e, ellenkező esetben pedig máris kitalálhatjuk a szükséges szankciókat és büntetéseket, hogy legközelebb betartsa a szabályokat.

Adjunk mobilt a gyereknek, de csak felelősségteljesen! - 3. kép

4. Legyen időkorlát és feltétel!


A fentieken felül az egyik legfontosabb dolog szülőként, hogy ha okostelefont adunk a gyerek kezébe, akkor azt csak korlátozásokkal tegyük meg. Kössük az aksi százalékához vagy időtartamhoz, gyakorlatilag teljesen mindegy, a lényeg az, hogy a gyerek rendszeresen szünetet tartson és le tudja tenni a készüléket, amikor azt mondjuk, hogy elég. Mindig hozzunk feltételeket is, ha tehát játszik fél órát, akkor cserébe utána ugyanennyit tanuljon, vagy menjen ki mozogni, hiszen nem a játékról, illetve az okostelefonról szól az élet.

5. Előfizetés kizárva!

Amennyiben gyermekünk már elég idős ahhoz, hogy saját okostelefonja lehet, a fenti kritériumokat nyilván ismeri, azonban nem biztos, hogy mindegyiket hajlamos betartani. Egy saját telefonnal ugyanis kinyílik a világ, hirtelen azt érezheti, hogy bármit megtehet, azonban ez egyáltalán nincs így, éppen ezért erősen korlátozzuk otthon például a WiFi kapcsolatot - változtassunk jelszót, vagy csak mi írjuk be azt, ha muszáj -, az előfizetéses megoldást pedig felejtsük el, kizárólag feltöltőkártyás konstrukciót kapjon a gyerek. Ezzel legfeljebb pár ezressel károsít meg minket, ha elkölti az egyenlegét, de nem tud több tízezer forintos számlákat csinálni, aminek láttán bizonyára nem lenne már őszinte a mosolyunk.

+1. Szülői felügyelet minden fronton!

A fentieken túl gondoskodjunk róla, hogy gyermekünk ne tudjon csak úgy hozzáférni a telefonunkhoz - feloldókód beállítás, ujjlenyomat használata -, ami mellett olvassuk el a Play Áruház és az App Store szülői felügyelethez kapcsolódó szabályzatát, és aktiváljuk a különféle beállításokat. Ezen felül telepítsünk fel valamilyen segédapplikációt is - Parental Control név alatt elég sokat találni -, melyek segíthetnek a fentiek még szigorúbb korlátozásában, illetve abban, hogy a gyerek ne nyúljon hozzá egyetlen olyan dologhoz sem, amihez nem szeretnénk.
4 hozzászólás

ferencziakos

2 hónapja, 3 hete és 3 napja

Érdekes téma, ezt már a múltkor is megállapítottam. Engem gyerek híján nem érint, viszont ugyanez a nagyimra is kivetíthető, aki szereti és aktívan használja a telefonját, de minden ****ra rányom.

válasz erre

Bencus86

2 hónapja, 3 hete és 3 napja

Nagyon korrekt anyag, az előző cikkel együtt meg különösen! Majd legyenek szerintem is gyakorlati tanácsok, az tenné fel az i-re a pontot.

válasz erre

Direktor

2 hónapja, 3 hete és 3 napja

Ismét egy cikk amit tudok mutatni néhány idősebb ismerősömnek! Köszi érte, szuper lett!

válasz erre

Femobilos

2 hónapja, 3 hete és 3 napja

Ezt megint nagy örömmel olvastam. Közben eszembe jutott, hogy lehetne gyakorlati tanácsos cikket is írnotok, ahol elmondjátok, mit hol és hogy kell beállítani. Biztosan sok szülőnek lenne nagy segítség!

válasz erre