AEW Elite General Manager játékteszt

2021. július 27.
93.6641
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A pankrációfanatikusoknak minden bizonnyal nem lesz ismeretlen az AEW, avagy az All Elite Wrestling neve. Ezen egyesület fő célja, hogy a szóban forgó "sport" rajongóinak a szórakoztatása mellett egy megfontolandó alternatívát nyújtsanak mindazoknak, nézőknek és pankrátoroknak egyaránt, akik a domináns WWE-t (World Wrestling Entertainment) látták a járható utak legjobbikának.


Egy igencsak sikeres promócióvá nőtte ki magát az AEW, mely rengeteg neves, volt WWE-s sportolónak ad ma munkát, így úgy vélte a felső vezetés, hogy itt az ideje mindezt összegyúrni, és egy videojátékba önteni. Aki játszott már birkózós játékokkal, az sejtheti, hogyan néz ki egy ilyen alkotás: egy szereplőt irányítva belecsavarjuk ellenfelünk a ring padlójába különféle látványos mozdulatokkal. Történetszálak, előadások, rengeteg optikai kiegészítő és látványos, izgalmas küzdelmek.

Mai játékunkban azonban nem lesz semmi ilyen, ugyanis a General Manager már a címében is azt sugallja, hogy mi nem pankrátorokat fogjuk közvetlenül irányítani, hanem minden mást, ami egy ilyen műsor létrejöttéhez kell. Mi vagyunk a menedzserek; jajdejó, biztos nagyon érdekes lesz. Nos, pontosan annyira, mint egy foghúzás előtt az érzéstelenítő megkapása. Az első pár alkalommal még izgi, de utána tudod, mire számíthatsz, így inkább, mint egy filézett hal, heversz az székben és várod, hogy véget érjen a tortúra.

Minél több a csillag, annál több rajongó és, ami a legfontosabb: a pénz is.

Minél több a csillag, annál több rajongó és, ami a legfontosabb: a pénz is.


A játékmenet rendkívül egyszerű: feladatunk, hogy egy kezdeti pénzmennyiségből pankrátorokat szerződtessünk, és egy bizonyos számú meccsel rendelkező műsort csináljunk hétről hétre. Beállíthatjuk, hogy kik küzdjenek meg egymással, milyen extrával legyen felvértezve egy-egy meccs és miféle promóciós esemény kapcsolódjon egy adott ütközethez.

Mint tudjuk, a pankráció nem sport a szó szoros értelmében, hisz egy előre megírt színjátékról van szó, vagyis a győztes a legtöbb esetben meg van már határozva a csengő megszólalta előtt, azonban ez az egyetlen olyan dolog ebben a játékban, mely nem követi a valóságot. A rendszer a pankrátorok saját statisztikái alapján dönti el, hogy ki fog nyerni egy megmérettetésen. Ezek az értékek azt is befolyásolják, hogy egy karaktert mennyiért lehet leszerződtetni.

A pár képkockával dolgozó animációk eléggé bugyután festenek.

A pár képkockával dolgozó animációk eléggé bugyután festenek.


Egy műsort különféle mérkőzéstípusokkal tudunk színesebbé tenni. Összesen kilenc fajtából válogathatunk, és minél több pankrátor van jelen a ringben, annál nagyobb sikere lesz a meccsnek, ám cserébe annál drágább is leszervezni azt. A leszerződtetettek listájából oda húzogatjuk az embereket, ahová akarjuk, így eldöntve a szereplők mellett a csapatokat is, ha ilyen típusú összecsapást választottunk.

Ezek után hozzávághatunk egy kiegészítést valamelyik szereplőhöz. Így egy versenyző használhat szemetesládát (mert ököllel csapkodni egymást már túl mainstream), olajat (csillogjanak azok a bicepszek), kendo botot, de akár villástargoncát is. Ha azt hisszük, hogy ezek csak játékbéli poénkodások, melyeknek nincs alapjuk a valóságban akkor a pankráció történelme nagy meglepetéssel fog szolgálni számunkra. A szórakoztató iparág ezen szegmense végtelenül nyakatekert, nonszensz meccs feltételekkel is állt már elő (Judy Bagwell on a forklift meccs például) hosszú "élete" során.

A híresebb pankrátoroknak speciális képességeik is vannak.

A híresebb pankrátoroknak speciális képességeik is vannak.


Végezetül odabiggyeszthetünk egy speciális eseményt is az egyik haddelhaddhoz, mely az egész műsorra kihatással lesz, nem úgy, mint az előbb említett tárgybéli kiegészítések, melyek csupán egy mérkőzés résztvevőinek adnak pluszt. Egy ilyen esemény plusz pénzbe kerül, de általuk növelhetjük az egész este értékelését, a pankrátorok jókedvét, de akár az ellenfeles műsort is szabotálhatjuk, lerontva annak csillagozását (kizárólag PvP-ben).

Ha megvagyunk mindennel, akkor lefuttathatjuk az estét. A meccsek lezajlanak, minimalista animációkkal bemutatva a történéseket, melyeket az értékelés követ. Minden összecsapás kap egy megítélést, illetve az egész este is, mely egytől háromcsillagosig terjedhet. Ezeken kívül láthatjuk, hogy mennyi rajongóval lett nagyobb vagy kisebb a minket nézők tábora, illetve a bevételt és embereink morálváltozását is megleshetjük ezen az összesítő képen.

A meccsanimációk csúcspontja: a döntött kameranézet.

A meccsanimációk csúcspontja: a döntött kameranézet.


A morálja akkor növekszik egy embernek, ha meccsekben részt vesz; a győzelem vagy vereség nem nyom túl sokat latba. A magas morál értelemszerűen megnöveli az adott ember statisztikáit, melyek közül a hírnév és a gyorsaság a legfontosabbak, ugyanis ezek tesznek egy meccset igazán érdekessé a nézők számára. Az erő a győzelem esélyét növeli; érdemes hasonlóan erős pankrátorokat összezárni, hogy a publikum ne tudja azonnal kitalálni a győztest.

A kitartás pedig az állóképesség regenerációját befolyásolja. Ez az érték minden egyes meccs után csökken, és ha egy bizonyos érték alá csúszik, akkor sérülés történhet. Ilyenkor az elszenvedőt nem fogunk tudni használni egy ideig. Ezért érdemes több karakterrel dolgozni, mikor például a végtelen játékmódot űzzük, azonban arra is figyelni kell, hogy a pihenésre kényszerített pankrátor morálja esni fog hétről hétre.

A szegmensek nem olcsók, de cserébe erős hatásaik vannak.

A szegmensek nem olcsók, de cserébe erős hatásaik vannak.


Sajnálatos módon igazi karrier mód egyelőre nincs a játékban, de már készül állítólag. Addig napi feladatokkal, PvP-vel, illetve hatvan kihívás teljesítésével üthetjük el az időnket, ha bírjuk a minimális lehetőség adta monotonitást; én nem bírtam. A játék sajnos nem teljesen kiforrott állapotban van jelenpillanatban, ráadásul olyan oldalról közelíti meg a pankrációt, amit csakis a rajongók fognak értékelni, és ők sem túl sokáig, valószínűleg.

Az egyetlen igazi vonzerő a sztárokban van, és belátom, öröm volt látni a klasszikus szereplőket (Chris Jericho, Matt Hardy, Colt Cabana, Miro, Cody Rhodes, Dustin Rhodes, Sting), azonban a vizuális "fanservice" nem tudta hosszútávon megtartani a figyelmem. Akinek pedig semmi kötődése sincs a pankrációhoz, annak nem lesz eme alkotás több, mint egy primitív, repetitív menedzser-játék, mely helyett még a legrosszabb foci-igazgatós játék is vonzóan fest. Hisz a futball nyelve univerzális; rúgd a bőrt, hibáztassad a sporit és nevess vagy fogd a fejed a földön fetrengő játékoson, aki "varázslatosan" meggyógyul, miután értékelték "színészi" munkáját.

Az AEW Elite General Manager letöltése itt: Google Play | iOS App Store
3 hozzászólás

peter97

2 éve, 11 hónapja és 16 napja

A "Manager"-ből már sejtettem, hogy ez nem az én játékom lesz. röhögő smiley

válasz erre

fonemaker

2 éve, 11 hónapja és 16 napja

Hát ez.... fura játék. röhögő smiley

válasz erre

Tommy

2 éve, 11 hónapja és 17 napja

Hát én nem erre számítottam. meglepett smiley

válasz erre