Arcane Quest Legends játékteszt

2019. január 09.
63.7031
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Derült égből villámcsapásként érkezett az Arcane Quest Legends megjelenése, amit a Nex Games Studios munkatársai úgy harangoztak be, mint minden idők legjobb mobilos Diablo klónját, amire a Diablo Immortal megjelenése előtt nagy szükség is volt. Bár a nagy szavakat rendre kétkedéssel fogadjuk, ellenben nagy reményekkel próbáltuk ki a végeredményt, és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy valóban sikerült levernie az állunkat a csapatnak.


Volt ugyanis már korábban is rengeteg szuper Diablo klón mobilon, de többségük PC-ről vagy konzolokról lett átültetve, ám egy előzmények nélküli új név ritkán tudott ledönteni minket a lábunkról. Az Arcane Quest Legends-nek azonban sikerült, hiszen mind a megjelenés, mind a hangulat, mind az összetett játékmenet tekintetében ott van a szeren.

Arcane Quest Legends játékteszt - 2. kép

Ezt bizonyítja, hogy a készítők még egy történetet is írtak hozzá, ami bár kicsit klisés lett ugyan, de a főszereplő gyerekkori traumájához visszavezethető bosszúhadjárat olyan kellemesen megalapoz az egésznek, hogy a kapcsolódó szokásos fantáziavilág - ami kicsit a Fable és a Diablo vegyítése lett - egy majdhogynem tökéletes elegyet alkot. Az atmoszféra persze tudjuk jól, hogy nem minden, de az Arcane Quest Legends szerencsére a játékmenet tekintetében sem okoz csalódást.

Bár nyilvánvaló, hogy a mobiljátékok szintjéhez kell viszonyítani mindent, azonban kijelenthetjük, hogy egy kis pofozgatással akár még PC-n is megállná a helyét ez a koncepció. Hősünk irányítása ugyanis egyszerű, egy virtuális joystick által könnyen terelgethetjük az óriási, meglepően otthonosan berendezett pályán, miközben a képernyő jobb szélén a támadáshoz, a különféle képességekhez és varázsitalokhoz kapcsolódó dolgokat találjuk, azaz mindent egy helyen, ügyesen elrendezve.

Arcane Quest Legends játékteszt - 3. kép

A harcrendszer valós idejű megvalósítást kapott, egészen kellemes kaszabolni benne a pókokat, zombikat és goblinokat, sőt a főellenfelek is nagyszerű kihívásokkal kecsegtetnek. Mindezt ráadásul fő- és mellékküldetésekkel, valamint egy meglepően összetett fejlődési rendszerrel koronáztak meg, ami nagyszerűen ellensúlyozza az egyébként gyengécske karaktergenerálási folyamatot. A fejlődés során egyébiránt általános képességeink mellett rengeteg új skillt sajátíthatunk el, de páncéljaink, fegyvereink és egyéb felszereléseink választásáról is mi gondoskodhatunk.

Az alapok tehát szuperek, azonban az óriási tartalom miatt akad néhány bug és kellemetlenség a játékban, sőt a kameramozgás sincs mindig a helyzet magaslatán, de összességében bőven tűréshatáron belül mozog az egész. Ami sokaknak kicsit kellemetlen lehet, hogy a játéknak csak az első fejezete ingyenes - az is legalább 4-5 óra élmény, ha mindent kimaxolunk -, ellenben ha valamiért, akkor ezért tényleg érdemes kiadni azt a pár száz forintot.

Arcane Quest Legends játékteszt - 4. kép

Mindent összevetve az Arcane Quest Legends elképesztően kellemes csalódás lett, valóban a valaha készült egyik legjobb offline ARPG mobilra, ami minden tekintetben ott van a toppon. Ha a Diablo Immortal legalább ilyen jó lesz, akkor garantáltan lekenyerezi majd a rajongókat a Blizzard, addig pedig itt van ez, érdemes elmerülni benne!

Az Arcane Quest Legends elérhető itt: Google Play | iOS App Store
5 hozzászólás

peter97

5 éve, 8 hónapja és 1 napja

Immortalig kibírjuk ezzel. mosolygó smiley

válasz erre

ferencziakos

5 éve, 8 hónapja és 1 napja

Hát ez! Wow! Már kapom is le! mosolygó smiley

válasz erre

fonemaker

5 éve, 8 hónapja és 1 napja

Na talán végre egy játék ami kellemes csalódást okoz? meglepett smiley

válasz erre

Bencus86

5 éve, 8 hónapja és 1 napja

****a kis játék lett ez, pedig nem bíztam benne. mosolygó smiley

válasz erre

Chico

5 éve, 8 hónapja és 1 napja

Ez egy nagyon pozitív hír most nekem. Én is tartottam tőle hogy **** lesz.

válasz erre