Éppen emiatt úgy döntöttünk, hogy összegyűjtjük nektek az öt legjobb Androidos és iOS-es mobiljátékot, amelyek eredetileg PC-n vagy konzolon kezdték életüket. Hangsúlyoznánk már itt az elején, hogy a lista teljesen szubjektív, ezáltal úgy válogattuk össze a címeket, hogy nekünk melyik okozott nagyobb és tartalmasabb élményt a sokadalomból. Számunkra ők a nagy befutók:
1. Limbo
Bár megannyi nagyszerű alkotás közül válogathattunk, az első helyre azonban mégis a Playdead által fejlesztett Limbo-t helyeztük, mert rövid időn belül egy instant klasszikus vált belőle telefonon is. A klasszikus platformerek sajátosságait monokróm grafikával ötvöző, mélyen szántó gondolatokat és horrorisztikus elemeket is produkáló alkotás ráadásul nagyon könnyen irányítható érintőképernyőn is, így nem véletlen, hogy örök emlék maradt.
2. KOTOR
PC-n és konzolon sokan a mai napig a valaha készült egyik legjobb szerepjátéknak, és garantáltan minden idők legjobb Star Wars szerepjátékának tartják a KOTOR-t, amelynek klasszikus fénykardozós élményét mobilokon és táblagépeken is élvezhetjük egy ideje. Ha valaki kihagyta ezt az időtlen klasszikust, nem is tudja, hogy mit veszített, hiszen nem csak könnyed, de elképesztően tartalmas, hetekre elegendő kikapcsolódást is biztosít.
3. Grand Theft Auto: San Andreas
Bármelyik Rockstar alkotást idetehettük volna, de számunkra a San Andreas volt az a GTA epizód, amivel a legtöbbet játszottunk mobilon. Szinte elképesztő volt több évvel a PC-s változat után a buszon ülve vagy az erdőben sétálgatva átélni CJ kalandját pontosan úgy, ahogyan annak idején is megtapasztaltuk. Ha egész életedben csak egyetlen mobiljátékkal hoz össze a sors, ami más platformról érkezett, akkor ez legyen az.
4. XCOM: Enemy Within
Hogy ne csak régi címek szerepeljenek a listán, alaposan meglepett minket a 2K Games csapata, amikor pár évvel ezelőtt PC és konzolok mellett mobilra is kiadták a legendás XCOM-sorozat feltámadását. Egy olyan körökre osztott taktikus stratégiát kaptunk ugyanis a cím alatt, amihez foghatót korábban még talán soha nem tapasztaltunk a markunkban. Persze azért a Civilization Revolution-sorozat sem volt semmi, de ha mobilos stratégia, akkor nálunk ez a nyerő.
5. Don't Starve: Pocket Edition
PC-n már több millió rajongót szerzett magának, és bár holtversenyben volt itt a Minecrafttal, azért mégis a Don't Starve mobilos változatát választottuk be az utolsó helyre, mert ennyire összetett, kellemes és tartalmas élményt túlélő játéktól még nem kaptunk a platformon. Egyenesen imádtuk minden egyes pillanatát, és a mai napig szívesen vesszük elő, hiszen egy időtlen klasszikusról van szó.