Az 5 legjobb mobiljáték, melyeket egy ismert film ihletett

2018. február 25.
43.7841
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Míg néhány évvel ezelőtt a PC-s és konzolos piacon hemzsegtek azok a videojátékok, amelyek alapját egy-egy ismert mozifilm adta, addig ez a trend ma már átköltözött a mobiljátékok világába. Szerencsére azonban itt messze nem azt jelenti egy filmadaptáció fogalma, mint a konzolos piacon, hiszen bár akadnak azért egy kaptafára készült darabok vagy unalmas match-3 puzzlerek, ellenben született az elmúlt években pár olyan adaptálás, amit nem véletlenül kedveltünk meg.


Mint a Mobilgamer hasábjain megjelent legtöbb cikk esetében, úgy természetesen most sem vezérelt minket semmiféle objektivitás a lista összeállítása során, hiszen ahány ember, annyiféle ilyen írás születne, éppen ezért az alábbiakban azt az öt mobiljátékot emeltük ki a sorból, melyeket egy ismert film vagy esetleg televíziós sorozat ihletett, ellenben ezért vagy azért, de mégis kiemelkedik a sorból.



1. LEGO Star Wars: The Force Awakens

Nem titkoljuk, óriási rajongói vagyunk a Star Wars-sorozatnak - ki nem az ugyebár -, így elképzelni sem tudtuk volna ezt a listát, ha nem egy kapcsolódó mobiljátékkal indíthatjuk el. Bár sokáig teketóriáztunk azon, hogy a KOTOR-t állítjuk az élre, de végül mégis a LEGO Star Wars: The Force Awakens-t választottuk ki a Csillagok háborúja univerzumos címek közül, mert aktuálisabb, és mert sokkal reprezentatívabb élményt ad, mint az egyébként zseniális RPG.

Google Play | iOS App Store



2. Stranger Things: The Game

Nem mozifilm, ellenben egy rendkívül ismert és nagyszerű sorozat lett a Stranger Things, amihez alig pár hónappal ezelőtt egy ultra-stílusos, minden téren retro kaland született, mely a nyolcvanas évek 8-bites akciójátékait juttatta eszünkbe. Mivel a készítők egyrészt nagyszerűen átültették ebbe a kis aranyosságba a Stranger Things lényegét, és mivel egyesen imádtuk a játékot, nem hagyhattuk le erről a listáról.

Google Play | iOS App Store



3. Minion Rush

A Minyonok egy tipikusan olyan mozifilm lett a sorban, amit egyszerűen nem lehet nem szeretni. Ezek a kis sárga teremtmények jöttek, láttak és mindenki szívébe belopták magukat, így nem véletlen, hogy a film élményét leginkább visszaadó Minion Rush is helyet kapott ezen a listán. Különösen indokolt lett a szereplése a csodaszép animációk, a csinos átvezetők és az endless runner műfaj új szintre való emelése miatt.

Google Play | iOS App Store



4. South Park: Phone Destroyer

Mivel a tavalyi év egyik legjobb mobiljátéka is lett, ezért nem véletlen, hogy itt a helye ezen a listán a South Park: Phone Destroyer-nek - pláne, hogy nemcsak sorozat, hanem egész estés animációs film is létezik belőle. A nagyszerűen megalkotott kártya alapú akciójáték egyszerűen fenomenálisan képes volt visszaadni mindazt, amit a tévében láttunk korábban, de a zseniális humor mellett kiváló játékélményt is garantál akár egyedül, akár másokkal állunk neki a harcnak.

Google Play | iOS App Store



5. Jurassic Park Builder

A Jurassic Park Builder nemcsak azért került fel a listánkra, mert imádjuk a legendás dinós sorozatot, hanem azért is, mert megmutatta, hogy nemcsak match-3 puzzlerként vagy endless runnerként lehet feldolgozni egy nagyszerű filmes franchise-t. Olyannyira nem, hogy a játékban egy komplett dinóparkot kell felhúznunk, konkrétan saját Jurassic Parkunkat, ahol őshüllőket tenyészthetünk, gondozhatjuk őket, sőt bemutathatjuk mindegyiküket a látogatóknak.

Google Play | iOS App Store
6 hozzászólás

ferencziakos

6 éve, 7 hónapja és 10 napja

Erről jut eszembe hogy sokkal több adaptáció jöhetne. Régen szinte minden filmhez készült játék. És itt a régen alatt mondjuk az Amiga korszakot értem.

válasz erre

marco

6 éve, 7 hónapja és 11 napja

ÁdámC-Ops írta:
Assassins Creed Identity-t én felraktam volnaröhögő smiley
De az fordított helyzet, mert ott a film készült a játék alapján. mosolygó smiley

válasz erre

ÁdámC-Ops

6 éve, 7 hónapja és 11 napja

Assassins Creed Identity-t én felraktam volnaröhögő smiley

válasz erre

Mendez

6 éve, 7 hónapja és 11 napja

Nekem a Paddington játék is nagyon bejött. mosolygó smiley

válasz erre

zsenikém

6 éve, 7 hónapja és 11 napja

Hirtelen semmi olyan nem jut eszembe ami még felkerülhetne rá!

válasz erre

SamsungFan

6 éve, 7 hónapja és 11 napja

Lego játékok kikészítenek. Egyetlen listán sem bírom őket elviselni. wtf smiley

válasz erre