Az IFA 2017 három legjelentősebb okostelefonos bejelentése

2017. szeptember 10.
41.0321
Idén is lezajlott Berlinben Európa legnagyobb technológiai expója, avagy az IFA 2017 aminek részeként számtalan izgalmas bejelentéssel szolgáltak az egyes gyártók. Szeptember első hetében így garantáltan mindenki megtalálta a neki tetsző kütyüket és egyéb kiegészítőket, amelyek között újfent kiemelkedően nagy szerepet kaptak az okostelefonok. Számtalan gyártó mutatta be itt új modelljeit, módosított darabjait vagy a készülékekhez kapcsolódó extráit, de mi most mégis összegyűjtöttük nektek azt a három legjelentősebb bejelentést, ami meghatározta a német rendezvényt.


Természetesen az alábbi összeállítás ismét egy szubjektív lista lett, hiszen több tucatnyi cikket tudnánk megtölteni az összes okostelefonról és kiegészítőről, amiről Berlinben lehullt a lepel, de mi most kiválasztottunk nektek hármat, amelyek szerintünk meghatározták a kiállítást, és ezzel egyetemben meghatározzák az iparág jövőjét is. Lássuk tehát az IFA 2017 három legjelentősebb okostelefonos bejelentését!


Az IFA 2017 három legjelentősebb okostelefonos bejelentése - 2. kép

1. Sony Xperia XZ1


Elég egyértelmű, hogy a sort a Sony legújabb zászlóshajójával, az Xperia XZ1-gyel kell kezdenünk, amiből rögtön két változat is érkezik, így a nagyobb és a kisebb Compact modell, amivel mi most külön nem foglalkozunk. Az Xperia XZ1 összességében egy rendkívül látványos, mondhatni különleges dizájnnal ellátott készülék lesz, amely nagyban épít elődeire, de például oldalfala már egy egész alumíniumdarabból került megformálásra.

5,2 hüvelykes, Triluminos technológián alapuló full HD kijelzője mellett a telefon 156x77x7,9 milliméteres mérettel rendelkezik, és a 2700 mAh-s akkumulátorral együtt - QuickCharge 3.0 gyorstöltési lehetőséggel - is mindössze 148 gramm a teljes tömege.

A hardver tekintetében a Sony Xperia XZ1-ben egy Snapdragon 835-ös dolgozik 4GB RAM és 64GB ROM társaságában. A telefonba egy 19 megapixeles kamera került, amihez külön RAM tartozik, így akár a 960fps-re lassított videók rögzítése sem okoz neki gondot, de a 4K felvétel mellett egy nagyon fontos újítás, a 3D szkennelés is megjelent a kamerában, amivel teljesen átlagos tárgyakat vagy arcunkat is megörökíthetjük három dimenzióban.

A készüléken persze ott a 13 megapixeles szelfikamera is, de nem hiányozhat az ujjlenyomat-olvasó, az USB-C port, a Bluetooth 5.0, az NFC, a víz- és porálló kivitelezés és az Android Oreo operációs rendszer is gyárilag megtalálható benne.


Az IFA 2017 három legjelentősebb okostelefonos bejelentése - 3. kép

2. LG V30


Igazán ütősre sikeredett az IFA 2017 során bejelentett okostelefonok közül az LG V30 is, ami bár nem lett nagy meglepetés, de azért így is elkerekedett néha a szemünk. A rendkívül pofás megjelenéssel és elképesztően vékony kávával rendelkező készülék lekerekített sarkakkal érkezik, méghozzá egy 6 hüvelykes képátlóval ellátott P-OLED kijelzővel, amit Gorilla Glass 5 véd a sérülésektől.

A másodlagos kijelző a telefonból eltűnt ugyan, de van helyette Always On, valamint Flating Bar, és mivel a képarány 18:9-es, ezért felbontása 2880x1440 pixelesre sikeredett. Az LG V30 mérete egyébiránt 151,7x75,4x7,39 milliméter lett, ehhez a nagysághoz pedig alig 158 grammos tömeg társul, ami konkrétan pillesúly.

A készülékben hardveres szempontból a Snapdragon 835-össel dolgozik, méghozzá 4GB RAM, és típustól függően 64 vagy 128GB ROM társaságában. Hátlapi kamerából az LG V30 is kettőt kapott, méghozzá két 16 megapixelest, ami az f/1.6 rekeszérték miatt a legjobb, amit valaha okostelefon esetében láttunk. Mellé érkezett még egy f/1.9-es rekeszes, 13 megapixeles kamera - 120 fokos látószöggel -, valamint egy 5 megapixeles szelfikamera is.

Komoly előrelépés a korábbi típusokhoz mérten az IP68 szabvány, avagy a vízállóság és az MIL-STD 810G katonai szabvány, amihez ujjlenyomat-olvasó, USB-C port és még jack csatlakozó is társul. A telefon mindezen felül egy 3300 mAh-s akkumulátort kapott, ami a Quick Charge 3.0-val gyorsan életre kelthető, sőt mi több, akár vezeték nélküli formában is.


Az IFA 2017 három legjelentősebb okostelefonos bejelentése - 4. kép

3. Moto X4


A várakozásoknak megfelelően az IFA 2017 során jelentette be a Lenovo is a Motorola régóta várt új okostelefonját, amely Moto X4 név alatt mutatkozott be, mint egy 5,2 hüvelykes, full HD kijelzővel szerelt, karcsú profillal kialakított, elképesztően stílusos és vízálló okostelefon. A készülék kijelzőjét Gorilla Glass védelmezi, a dizájn tekintetében pedig több szempontból is kicsit a retrót idézi meg előttünk az ovális szélekkel és a hátlapból kiemelkedő kamerarendszerrel. A Moto X4 egyébiránt 148,4x73,4x8 milliméter lett, az akkumulátor tekintetében pedig egy 3000 mAh-s típust szereltek bele, ami természetesen támogatja a gyors töltést.

A készülék a Qualcomm Snapdragon 630 lapkával lett felszerelve - ez egy nyolcmagos, magonként 2,2 GHz-es processzor -, amihez 3GB RAM és 32GB ROM társul. A kamerák tekintetében a Moto X4 a hátlapra egy 12 és egy 8 megapixeles változatot kapott, előbbi dual pixel autófókusszal, utóbbi 120 fokos látószöggel, a videórögzítés szempontjából 4K minőséggel.

Ehhez kapcsolódik még egy gyengébb fényviszonyok között is kiváló minőségű fotókat készítő 16 megapixeles szelfikamera, ami mellett nem hiányozhat belőle a Bluetooth 5.0, az USB-C csatlakozó, az ujjlenyomat-olvasó, sőt található benne négy külső hangszóró is, de operációs rendszer terén még csak Android Nougatot telepítenek fel rá gyárilag, ami viszont számtalan szoftveres extrával kibővítve kerül a készülékre.
5 hozzászólás

Femobilos

2 hónapja, 1 hete és 6 napja

Sony gyönyörű szerintem.

válasz erre

zsenikém

2 hónapja, 2 hete és 1 napja

Moto X-ben az tetszik, hogy "klasszikus" forma. Nem akar kávamentes lenni, meg lehet fogni normálisan, és jól is néz ki. Bejön.

válasz erre

ferencziakos

2 hónapja, 2 hete és 1 napja

Tudom hogy szubjektív de nekem még befért volna egy BlackBerry KEYone is.

válasz erre

peter97

2 hónapja, 2 hete és 1 napja

Durva mindhárom cucc. Tök fura hogy Samsung S8 nem került ide bele.

válasz erre

SamsungFan

2 hónapja, 2 hete és 1 napja

MotoX nekem annyira nem adja. De a Sony szép lett.

válasz erre