Az IFA 2019 legjobb bejelentései mobiljátékos szemmel

2019. szeptember 22.
63.2151
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány nappal ezelőtt véget ért az év egyik legnagyobb technológiai kiállításának nevezett IFA 2019, amit bár árgus szemekkel követtünk, azonban nem igazán tartogatott mobiljátékos szemmel túl sok érdekességet. Természetesen voltak új okostelefonos bejelentések dögivel, ezek azonban egyáltalán nem nevezhetők nagy újdonságnak vagy különlegességnek, de miután egy kicsit körülnéztünk a bejelentések között, találtunk pár érdekességet.


Bár ezek közül sem nevezhetjük mindegyiket kifejezetten mobilgamer témájú dolognak, de az ASUS új gamer okostelefonja mellett két másik termékben is találtunk olyan érdekességet, ami játékosként felkeltette az érdeklődésünket. Lássuk tehát, hogy ebből a szempontból melyek voltak az IFA 2019 legjobb bejelentései!

Asus ROG Phone II

Gyakorlatilag az idei IFA egyetlen direkt mobiljátékos célzatú bejelentése volt, így nem meglepő, hogy az Asus ROG Phone II rögtön elsőként szerepel cikkünkben, hiszen egy olyan brutális gamer okostelefont villantott a gyártó, amitől leraktuk a hajunkat. A Snapdragon 855+ lapkára és Adreno 640-es GPU-ra épülő szörnyeteg ugyanis egy 120Hz-es, 6,59 hüvelykes AMOLED kijelzőt kapott, melyet kifejezetten a játékosok igényeihez igazítottak, ezáltal nemcsak páratlanul látványos színvilágot kínál, hanem precíz érintéseket is garantál az AirTrigger II technológia által.

Az eszközbe egy brutális, 6000 mAh-s aksi került HyperCharge gyorstöltés társaságában, miközben a legjobb audio-élményt egy dupla sztereó hangszóró biztosítja, méghozzá több kiegészítő társaságában. Csatlakoztathatunk például egy extra AMOLED FHD+ kijelzőt a készülékhez, de ott a ROG Kunai Gamepad, sőt extra hűtőrendszerrel is feldobhatjuk a kicsikét. Maga az alapkiadás egyébiránt 899 euróba kerül majd 512GB ROM-mal, de ha 1TB háttértárra lenne szükségünk, 1190 euróba fog fájni a vásárlás.



LG G8X ThinQ

Bár nem gamer telefonnak szánták, azonban az LG-nek is sikerült egy olyan dolgot bemutatnia az idei IFA kiállításon, ami egy kicsit beindította a fantáziánkat, hiszen lerántották a leplet a G8X ThinQ-ről, mely egy dupla kijelzős okosság lett a sorban. A Nintendo DS óta pedig nagyon jól tudjuk, hogy két kijelzőn játszani elképesztően nagy móka lehet, így ha a jövőben érkeznének olyan címek, melyek ezt kihasználnák valamilyen úton módon, akkor köreinkben nagy népszerűségnek örvendhetne a készülék.

Az LG G8X ThinQ egyébiránt egy Snapdragon 855-ös lapkára épül fel, amihez 6GB RAM és 128GB ROM társul - tehát nem gyenge a kicsike -, a központi kijelzője pedig 6,4 hüvelykes átmérővel bír. Ehhez egy 4000 mAh-s akkumulátor társul, a két kijelzőt pedig akár 360 fokban is elforgathatjuk egymáshoz mérten, de egyfajta mini laptopként használva látunk benne nagyon sok fantáziát mobiljátékosként.



Nokia 110

Hogy mit keres egy buta telefon a listánkon? Nagyon egyszerű, a Nokia 110 volt az egyik olyan nagy meglepetés az IFA 2019-en, mely legalább érintőlegesen foglalkozott a mobiljátékokkal, hiszen a gyártó arra tervezte ezt a retro készüléket, hogy mindenkinek a szórakozás legmagasabb szintjét kínálja. A hardverek, a kijelzőméret és egyebek itt nem lényegesek, sokkal inkább az, hogy lesz benne FM Rádió, sőt még egy halom mp3 fájlt is dobhatunk rá, a legjobb viszont csak most jön!

A Nokia 110 dugig lesz retro mobiljátékokkal, ezáltal olyan címek lesznek előre feltelepítve rá, mint a legendás Snake, a focizás kedvelőinek szánt Football Cup, vagy a szintén klasszikus ügyességi alkotások szerelmeseinek dedikált Doodle Jump. Hogy mindezért csak 8990 forintot kér a Nokia, már csak hab a tortán!



Nektek melyik volt a kedvenc bejelentésetek, melyik telefonra tennétek le a voksotokat? Ha pedig van, amit kihagytunk a mi kedvenceink közül, oszd meg velünk, mi lenne az, amit te még ide tennéd!
7 hozzászólás

ferencziakos

4 éve, 10 hónapja és 21 napja

Na oké, a Nokia 110 megvett a játékokkal! röhögő smiley

válasz erre

Mendez

4 éve, 10 hónapja és 24 napja

IFA is egyre unalmasabb, Asus viszont legalább villantott nekünk is valamit. mosolygó smiley

Teszt lesz?

válasz erre

Bencus86

4 éve, 10 hónapja és 24 napja

Mobiljátékos szemmel szerintem az egész IFA egy nagy rakás sz*r volt. Semmi új fejlesztés, semmi normális kiegészítő vagy valami.

válasz erre

SamsungFan

4 éve, 10 hónapja és 24 napja

Egyértelműen a ROG Phone 2 volt a legnagyobb durranás, annak ellenére, hogy már az 1 is az volt a maga idejében és ez csak egy hardverfrissítés.

válasz erre

peter97

4 éve, 10 hónapja és 24 napja

Ez a Nokia be****ás! röhögő smiley

válasz erre

zsenikém

4 éve, 10 hónapja és 25 napja

Számomra csak a ROG volt érdekes. Az LG egy vergődő kishal, a Nokia meg poén de semmi komoly.

válasz erre

Ronalddo

4 éve, 10 hónapja és 25 napja

ROG Phone 2 kemény lett, nagyon tetszik.

válasz erre