Beyond This Side játékteszt

2019. szeptember 06.
58.9811
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sokszor és sok helyen elmondtuk már itt a Mobilgamer hasábjain, hogy a klasszikus kalandjátékok műfaja manapság mobilon éli sokadik fénykorát. Bár tisztában vagyunk azzal, hogy a kilencvenes évek LucasArts-korszaka soha nem térhet vissza - pedig minden este elmondunk érte egy imát -, azonban a műfaj fellendülése a platformon egyre többször tapasztalható meg a gyakorlatban is, erre pedig most ékes példa a Beyond This Side esete.


A Glim Games Team ugyanis tető alá hozott egy olyan nagyszerű kalandjátékot, ami képes volt megmaradni a klasszikus alapoknál, miközben figyelembe vette azt, hogy mobilokra készül, tehát itt nincs önjelölt pixelvadászat, sem egyéb idegesítő, kizárólag PC-n működőképes játékelem, hanem minden jelölést a kis kijelzőhöz igazítottak, méghozzá a párbeszédektől kezdve a fejtörőkig bezárólag.

Beyond This Side játékteszt - 2. kép

A Beyond This Side epizodikus formában érkezett, ezáltal most még csak az első fejezetet ismerhetjük meg, ami a sztori kereksége tekintetében kifejezetten hiányos lesz, de nagyon ügyesen vezeti fel az előttünk álló nagy kalandokat. Merthogy a történet egészen kellemesnek tűnik, a főszerepben egy Sam nevű fickóval, aki vagy a mentális összetörtség, vagy az alapjelleme miatt, de egy konkrét szerencsecsomagnak tűnik.

Történt ugyanis, hogy Sam felesége rejtélyes körülmények között eltűnt. Bár a rendőrség nyomozást indított az ügyben, végül azonban semmit sem találtak, hősünk viszont nem akart beletörődni a tragédiába, és miután millió kérdés fogalmazódott meg a fejében, úgy döntött, hogy inkább maga próbál meg a dolog végére járni. Miközben magánakciója forró nyomra téved, csakhamar ráébred arra, hogy ez a világ közel sem olyan, mint amilyennek egykoron megismerte...

Beyond This Side játékteszt - 3. kép

Mint fentebb már említettem, a Beyond This Side egy kalandjáték, méghozzá a klasszikusabb megközelítésű fajtából. Magyarul ez annyit jelent, hogy a történet mindennél fontosabb benne, ezáltal a helyszínek felfedezése mellett sokat kell beszélgetnünk, tudakozódnunk, és természetesen döntéseket is hoznunk, ami mellett elmaradhatatlan elemeket képeznek a fejtörők, melyek azért nyomába sem érnek a klasszikusoknak.

Kihívás ugyanis túlzottan nem lesz, mint ahogyan nehezítő tényezők sem, de nem is baj, mert annyira jó munkát végeztek az írók, hogy az ember folyamatosan áhítozik a folytatásért, hogy még mélyebbre ásson a történetben, hogy még egy újabb karaktert megismerhessen és így tovább. Az elképesztően mutatós grafika pedig csak hab azon a bizonyos tortán!

Beyond This Side játékteszt - 4. kép

A Beyond This Side biztosan sok kellemes percet okoz majd azoknak, akik a klasszikus nyomozós kalandjátékok világából érkeztek, és szeretik a műfajt, imádnak más bőrébe bújni, kutakodni, nézelődni, döntéseket hozni, feladatokat megoldani. Nem lett világrengető produkció, de a stílus legjobbjai között van!

A Beyond This Side elérhető itt: Google Play | iOS App Store
6 hozzászólás

Mendez

5 éve, 5 napja

Direktor írta:
Androidon 375, iOS-en 1090 Ft! meglepett smiley WTF???? meglepett smiley
És tényleg! meglepett smiley Nagyon fura.

válasz erre

Gólem

5 éve, 5 napja

Imádom a kalandjátékot. Alap hogy kiviszem! mosolygó smiley

válasz erre

Ronalddo

5 éve, 5 napja

Végre igazi kalandjáték! mosolygó smiley Alap hogy végig tolom.

válasz erre

Direktor

5 éve, 5 napja

Androidon 375, iOS-en 1090 Ft! meglepett smiley WTF???? meglepett smiley

válasz erre

Tommy

5 éve, 6 napja

Nagyon ritka mostanában a jó kalandjáték. Örülök hogy most lett egy ilyen. mosolygó smiley

válasz erre

Chico

5 éve, 6 napja

Hű de nagyon pozitív teszt, meg is jött a kedvem a játékhoz! mosolygó smiley

válasz erre