Bombagun játékteszt

2021. július 20.
90.9981
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bombagun; a cím magáért beszél, gondolná a laikus játékos. Jó sok robbantás, lövöldözés, féktelen akció, remélhetőleg néhány lengén öltözött hölgyeménnyel, illetve egzotikus környezettel kiegészítve (az utóbbi opcionális). Nem mondanék nemet egy ilyen játékra, azonban a szóban forgó címmel ellátott alkotás készítője, az Atent Games, más véleményen volt.


A csapat inkább egy "forradalmi" kártyajátékot csinált, mely a fent felsorolt tulajdonságok közül csupán a legutolsót tudhatja magáénak. Ugyanis a még 2017-ben megjelent sikerű, poszt-apokaliptikus szovjet világban játszódó szerepjáték, az Atom RPG, adta az alapot mai tesztünk alanyának. Erre tökéletesen lehetett volna építeni, azonban a fejlesztők inkább egy nem hétköznapi alkotást adtak nekünk, mely távol áll a megszokott gyűjtögetős kártyajátékformulától. Nincs "pay-to-win", nincs csomagbontogatás és saját pakli építése; egyedül a szerencsénkben, illetve saját kútfőnkben bízhatunk.

Az alapvető játékstruktúrán nem változtattak. Mana helyett akciópontokból gazdálkodnak a játékosok, melyek száma körönként eggyel nő (egészen tízig). Mindketten hat lapig húznak a pakliból minden kör elején, illetve a nem kezdő játékos kap egy egyszer beváltható sört, mely egy bónusz akciópontot ad neki arra a körre. Jól olvastátok, egy pakli van, meghatározott számú, és típusú lapokkal. Ez valóban egy érdekes, újfajta koncepció, azonban hamar látni fogjuk, hogy mennyire minimális tartalom van a Bombagun-ban emiatt.

A Kingpin kettőt üt belém, de az ellenfélbe is, miközben megzabálja annak kajáját, házait.

A Kingpin kettőt üt belém, de az ellenfélbe is, miközben megzabálja annak kajáját, házait.


A kártyák maguk nincsenek túlkomplikálva. Hatásaikat azután fejtik ki, miután kiválasztottuk az összes kijátszásra kerülő lapot. A kezdő játékost követi az ellenfele, majd jön a következő nagy kör. Típusaikat tekintve, vannak nyersanyaggyűjtő, támadó és védekező lapok, melyek célpontjai sosem véletlenszerűek, hisz mindig a másik játékos, vagy jó magunk állunk a célkeresztben.

Akciópont mellett a kaját és a házmennyiséget gyűjtögethetünk, mint nyersanyagokat. Ezekre a jobb lények kijátszása miatt lesz szükségünk, és különféle lapok segítségével tehetünk szert rájuk. A védekező lehetőségek egytől egyig pajzsot adnak, melyből ugyanannyi lehet, mint a maximális életünk: tíz. Gyógyulásra nincs lehetőség, egyedül a pajzsos lapok szerencsés felhúzásával lehet túlélni egy-egy hevesebb támadást. Ám nem csak az ellenfél életét sebezhetjük egy offenzíva során, hanem a kaja- és házkészletét is, saját életünkről nem is beszélve.

Nehéz a védekezés, ha egy olcsó lap is már hármat eszik az életünkből.

Nehéz a védekezés, ha egy olcsó lap is már hármat eszik az életünkből.


Egy támadás során okozott károk az adott lénylap alján találhatóak, pirossal kiemelve. Két koponya, két hús és két ház pirosan tintázott megjelenése annyit tesz, hogy az ellenfél minden nyersanyaga (kivéve az akciópontjai), plusz az élete is kettővel fog csökkenni. Egy lap tetején, feketével jelzi a rendszer, hogy mennyibe kerül annak kijátszása, azonban ez alatt is lehetnek piros szimbólumok, illetve számok melyek azt mutatják, hogy a mi tartalékaink is el fognak szenvedni sérülést, mint kijátszási feltétel.

Jól meg kell, hát, gondolni egy lépést, azonban ez nem lesz mindig elég, sajnálatos módon, ugyanis ha rosszul húzunk, akkor teljesen mindegy a már előre kigondolt taktika, ki fogunk kapni. Ezt minimálisan enyhítendő, egyszer egy körben el lehet dobni egy lapot, hogy húzhassunk egy újat helyette. Nem változtat túl sokat a helyzeten, ha ettől függetlenül csak nyersanyag kreáló kártyákkal vagyunk tele, de életet menthet, ha a halál szélén pont egy pajzsot adó lehetőséget húzunk fel.

Vagy egy volt pró focistát verek most szét, vagy egy tíz éves gyereket.

Vagy egy volt pró focistát verek most szét, vagy egy tíz éves gyereket.


Tulajdonképpen ennyiből áll a játék. Hús- és házgyűjtés, pajzshalmozás, végül pedig egymás legyalulása a lények segítségével. A kezdő játékos előnye annyiban jelenik meg, hogy ő kezdheti hamarabb a támadást, hisz egy lénynek nem kell megvárnia a következő kört, hogy támadhasson. Amint kijátszották, kifejti kártékony hatását, majd megy is a kukába, mint bármely másik lap. Ám döntetlenre is van lehetőség, ugyanis a sebzések nem sorrendben, hanem egyszerre történnek. Például az atombomba, mely nagyjából halálos mennyiséget sebez mindkét játékosba, egyszerre teszi azt, nem pedig abba előbb, aki kijátszotta.

A prezentáció tetszetős grafika terén. A kártyák mind egyedi, bár minimalista képekkel vannak ellátva, habár mondjuk a "Thug" lap képe a Professional Gopnik szimplifikált verziója, úgyhogy lehet, hogy van némi turpisság a háttérben, de az ember nem mindig tudja, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás. A zenével kapcsolatosan már nem tudok pozitívan nyilatkozni. Nem borzalmas, de nem illik a témához és végtelenül repetitív.

Ha túl sok szemét van a kezünkben, eldobhatunk egyet körönként.

Ha túl sok szemét van a kezünkben, eldobhatunk egyet körönként.


Összesen három játékmódot kapunk: "tutorial", bot ellen, avagy online. Ezen utóbbi az érdekes, akkor is, ha néha kicsit várni kell, mert nem játsszák túl sokan eme alkotást. Győzelmekért a "Rating" pontszámunk növekszik, vereségnél pedig csökken, értelemszerűen. Szezonokat még nem implementáltak, ami kár, mert így túl sok értelme nincs az egésznek, hisz nem jár semmiféle látványos jutalom azoknak, akik felküzdik magukat a lista élére.

Plusz paklikat nem lehet kapni, hisz mindig ugyanabból a kártyahalomból húz minkét játékos. Egyedül talán a portréképek osztogatása jelenthetne valamiféle díjat, ha valaha bevezetésre kerülnek a szezonok. De legalább nem kell egy fillért se fizetnünk a játékért, nincsenek reklámok és nincs költéssel történő előnyszerzés sem. Túl sok célja sincs a mókának, végső soron, de miért nem lehet egy játékot csak úgy önmagáért élvezni? Miért kell mindig nyernünk valamit azért, hogy jól érezzük magunkat? Mert sajnos a repetitív játékmenet néhány óránál tovább nem fog lekötni minket. Hiába ajándék a ló.

A Bombagun letöltése itt: Google Play | iOS App Store
4 hozzászólás

Chico

2 éve, 11 hónapja és 2 napja

Ingyen ez is jó. röhögő smiley

válasz erre

SamsungFan

2 éve, 11 hónapja és 2 napja

Egy próbát megér!

válasz erre

Ronalddo

2 éve, 11 hónapja és 2 napja

Azt hittem sokkal ****abb lesz! meglepett smiley

válasz erre

peter97

2 éve, 11 hónapja és 2 napja

Nekem megjött a kedvem hozzá. mosolygó smiley

válasz erre