ChessFinity játékteszt

Ennek az oka nem volt más, minthogy a ChessFinity a sakkozás szabályrendszerét az endless runnerek sajátosságaival ötvözte, vagyis egy lassú és kimért logikai játék a folyamatos kapkodás és rohangálás élményével lett elegyítve. Hogy miként sikerült összedolgozni ezt a két, egymással teljesen ellentétes műfajt úgy, hogy a végeredmény működjön? Lelőjük a poént már itt az elején: nem sikerült!

Hiába akartuk ugyanis nagyon szeretni az egyedi megoldások miatt, a ChessFinity sajnos ebben a formájában nem működik, totálisan csődöt mondott, mi több, még idegesítő is, ha egy kicsit alaposabban ismerkednénk vele. Az alapkoncepció persze nem lenne rossz, de egészen más alapokra kellett volna helyezni ezt az élményt, egészen más megközelítést követelt volna a készítők részéről.

Arról van ugyanis szó, hogy a ChessFinity-ben az alapfelállás a sakkozásból indul ki, ezáltal minden egyes szinten kapunk egy maroknyi sakkfigurát, hogy azokkal a rendes sakk szabályrendszerének megfelelő lépésekkel haladjunk előre a pályán, ami az endless runnerek sajátosságait idézi. Utóbbi műfaj egyébiránt nagyjából ennyi szerepet kap az alkotásban, tehát nincs kapkodás, nincs sietség, egyedül egy visszaszámláló tarthat minket stresszhelyzetben, de a legtöbbször esélyünk sem lesz arra, hogy ez szorongasson meg minket.

Ennek az oka nem más, minthogy bár jól hangzik a két műfaj elegyítése, ugyanakkor a sakk annyira kötött szabályrendszer, hogy a gyakorlatban játszhatatlan ez a koncepció. Merthogy nemcsak mi támadhatunk, hanem az ellenfél is leüthet minket az előrehaladás során, tehát a pálya elrendezése és a szerencse legalább olyan fontos lesz abban, hogy meddig jutunk, mint a taktika. Sőt, én személy szerint nem is igazán tudtam taktikázni, hiszen amerre az adott karakterrel léphettem, ott gyakran a biztos pusztulás várt rám, tehát gyakorlatilag nincs választási lehetőségünk az alkotásban: vagy az idő, vagy az ellenfelek végeznek ki minket mielőbb.

Ennek köszönhetően pedig nagyjából a második próbálkozás után ráébredünk arra, hogy a ChessFinity-nek semmi értelme, hiszen tényleg csak bábok vagyunk a nagy játszmában, és minden mérkőzés már akkor el van döntve, ahogy a pálya felosztása megszületik. Innentől kezdve nekünk csak annyi beleszólásunk van, hogy mikor üttetjük le magunkat, tehát ez se nem izgalmas, se nem taktikus, sokkal inkább vérlázító megoldás annak ellenére is, hogy később már mi választjuk, milyen bábut hívunk le a pályára, ami már jó ötlet lenne, csakhogy ilyen esetekben meg az átkozott idő lesz állandóan kevés.

Hiába volt tehát őrült ötlet elsőre a ChessFinity, sajnos a gyakorlatban egyáltalán nem működőképes ez a különös ötvözet. Olyannyira nem, hogy inkább fájdalmasan vontatott és értelmetlen az egész. Lehet, hogy jobb lett volna, ha a készítők már kezdetben belátják: vannak olyan stílusok, melyek vegyítése soha nem működhet a gyakorlatban. Persze időkorlát nélkül még akár jó is lehetett volna...

A ChessFinity elérhető itt: Google Play | iOS App Store