Contra Returns játékteszt

2021. július 29.
90.5941
Gémer legyen a talpán, aki nem hallott a klasszikus Contra sorozatról, mely még a videojátékok hőskorában, 1987-ben debütált a Nintendo Entertainment System-en. Az egyszerű, ámde rendkívül addiktív lövöldözős játék azóta egy meghatározó franchise-zá nőtte ki magát, mely végre eljutott a mobiltelefonos platformokra is.
 


Szervezetemnek pont egy ilyen nosztalgiabombával ellátott játékra volt szüksége, ami egyszerre klasszikus és modern is. Két napja jelent meg, és már több mint egymillióan töltötték le; sanda gyanúm, hogy nem csak engem fogott meg mai tesztünk alanya, a Contra Returns. Visszatértek a srácok, méghozzá keményen; kíméletlenül lekevertek nekem egy állast, egy gyomrost, majd egy kukacost, melyek után a földön fetrengve könyörögtem, hogy méééééééééég.

Talán már párszor említettem, hogy egy-egy játéknál szinte elengedhetetlen a tökéletes élvezethez a kontroller; ismétlés a tudás anyja. Az érintőképernyős megoldás egyszerűen nem elég reszponzív, hogy egy ilyen pergős játékot kielégítően lehessen irányítani, úgyhogy ha eddig nem tettük volna, most itt az ideje beszerezni egy gamepad-et. Pedig rendkívül egyszerűnek tűnik a dolog; visszaköszön a klasszikus pályastruktúra, két és fél dimenziós mélységgel, ahol feladatunk jobbról balra menni, és szétlőni mindent, ami utunkat állja.

Duke? Te vagy az? Rágógumi? Az nincs.

Duke? Te vagy az? Rágógumi? Az nincs.


A képernyő bal oldalán található a virtuális analóg, jobb oldalt pedig a tüzelés, az ugrás, illetve a speciális képességek gombjai. Kifogyhatatlan az alaplőszerünk, azonban nem érdemes eszetlenül ráfeküdni a tűz gombjára, ugyanis az általunk irányított karakter pár másodpercre kénytelen megállni néha, újratöltés végett; néha ezt jól kell időzíteni. A pályákon találhatunk különleges lövedékeket, melyekből csupán limitált mennyiséget kapunk, és változó hasznosságúak.

A különleges képességek alapvetően ingyen használhatóak, és csupán újratöltődésüket ("cooldown") kell megvárnunk. Ugrani duplán tudunk, illetve le is pottyanhatunk egy magasabb platformról, ha guggolásból követjük az ugrást el. A lövés gombot nem csak nyomni, de forgatni is lehet, így irányítva, merre tüzeljen emberünk, aki egyébként alapjáraton mindig ráfókuszál egy ellenfélre (talán az adott pillanatban a legközelebbire). Ez nem éppen előnyös, ha mondjuk nem a célba vett csúnyaságot szeretnénk lelőni, ezért hasznos a manuális célpontváltoztatás, még ha kicsit körülményes is használata.

Saláta Kisasszony és Captain Alex; az új kalandok (hamarosan Netflixen).

Saláta Kisasszony és Captain Alex; az új kalandok (hamarosan Netflixen).


Egyszerűnek, könnyednek tűnik az irányítás, azonban gyakorlatban csúszkálós az élmény, feltéve, ha nem használunk "gamepad"-et. Persze, bele lehet szokni az érintőképernyős megoldásba, ám, szerény véleményem szerint, PvP-nél előnyt fog élvezni mindenki, aki kontrollert használ (kivéve az aréna módnál, de erről bővebben lejjebb). Szerencsére ezzel véget is ért a számottevő negatív dolgok felhánytorgatása.

Ez a játék egyszerűen letehetetlen. A sztori ismerős, és nem is nagyon lényeges, hisz végső soron lőni kell, kérdéseket pedig lehet utána is feltenni. És lőni jó. A dialógusok mondjuk kissé furcsára sikeredtek helyenként, indokolatlan szünetekkel itt-ott két megszólalás között, teljesen kiégetve bárminemű feszültséget, amit a készítők a játékosban gerjeszteni akartak.

Fegyver, fegyver mond meg nékem, fejlesszelek, vagy jó leszel-e kéken?

Fegyver, fegyver mond meg nékem, fejlesszelek, vagy jó leszel-e kéken?


Azonban ez nem rontott, végső soron, az élményen, mely annak ellenére, hogy a "run and gun" zsáner összes mérvadó aspektusát magáénak tudhatja, nem teljesen lineáris pályaszerkesztéssel dolgozik. A jobbra haladás általában konstans, ezt azonban alkalomadtán robotban ülve tesszük, vagy egy platformon állva, ám előfordulhat, hogy meg kell védenünk valakit és ilyenkor egy zárt arénában megy a harc.

Rengeteg, a franchise korábbi részeiből már ismerős karakterek várnak ránk, kik nagyrészét, természetesen, meg kell majd nyitni. A klasszikus pároson kívül (Bill Rizer, Lance Bean) találkozhatunk Ray Powarddal, Sheenával, Fanggel és Browny-val, és Senbei Yangjuval, azonban sok új szereplővel is randalírozhatunk. Az elérhető hősök nem fedik a végleges rostát, ugyanis három titokzatos személyt már most kérdőjelek mögé bújtattak a készítők, és ki tudja, mennyi extra karakter fog még érkezni.

Végtelen mód is van; bár nem végtelen, de annak fog érződni.

Végtelen mód is van; bár nem végtelen, de annak fog érződni.


A már meglévőkről univerzálisan elmondható, hogy külsőre igencsak dögösre sikeredtek. Mind a férfiak és a nők is a tipikus akciójáték sztereotípiáktól bűzlenek, vagyis a pasik vagányok, kigyúrtak, a lányok pedig fiatalok, dekoratívak, ráadásul még mellanimációval is meg lettek áldva; fincsi. B kategóriától S-ig vannak osztályozva, mely az erejüket mutatja, értelemszerűen. A játék egyébként tűzerőben ("Firepower") számolja egy emberke harci értékét, melyhez a fegyvereinek a hatékonysága is hozzászámolódik.

Mordályokat, illetve azok darabjait ládákból, illetve különféle kihívások teljesítésével tudunk szerezni, egy fegyvert pedig sokféleképp lehet fejleszteni. A tipikus ritkasági színkód itt is megtalálható: zöld, kék, lila, narancs és arany, bár eszközeink kapnak egy betűs értékelést is, mely a D-től az SS-ig terjed, ezzel kicsit diverzebbé varázsolva a rendszert. Sima fegyvereken kívül szuperfegyverekre is szert tehetünk, melyekből csupán egy lehet nálunk (míg egyszerű pityü-pityű-ből kettő), ám használatukkal leradírozhatunk minden ellent egy összecsapás során. Egyetlen hátrány, hogy egy pályán csupán egyszer lehet őket ellőni.

Klasszikus főellenségekkel is fogunk találkozni.

Klasszikus főellenségekkel is fogunk találkozni.


Nem csak a vizualitás és az akusztika terén találhatunk itt meg mindent, mi szem szájnak ingere, hanem tartalom szempontjából is. Kapunk kiveséző szóló módot, Elite nehézségi fokozaton is, hatféle kihívást (köztük a klasszikus módot, ahol egy találat után meghalunk), de össze is foghatunk egy jóbaráttal (vagy egy véletlenszerű makákóval az interneten), hogy különféle pályákon együtt romboljunk végig. Többféle PvP opció is vár ránk, arénáról nem is beszélve (bár itt a harc automatizált); egyetlen akadály a kifogyó energia lesz.

Ha eddig nem lett volna nyilvánvaló, imádom eme alkotást. A készítők fantasztikusan vegyítették a klasszikust a modernnel, hogy egy nagyszerű élményt hozzanak el nekünk. Természetesen nem tökéletes a végeredmény; klisés, helyenként felszínes, a játékmenet pedig rendkívül egyszerű, de kit érdekel, ha nem lehet lerakni? Most már csak az a kérdés, miként fogom az ebédszünetem harminc percét beosztani, hogy a legtöbb idő maradjon játékra? Szerintetek egy perc alatt be lehet tolni egy rántott húst rizsával? Na, mindjárt kipróbálom...

A Contra Returns letöltése itt: Google Play | iOS App Store
6 hozzászólás

Bencus86

1 hónapja, 3 hete és 5 napja

Tökéletes feltámasztása egy nagy címnek. Imádom.

válasz erre

SamsungFan

1 hónapja, 3 hete és 6 napja

Nem tartozom azok közé, akik játszottak az eredetivel, de ez nagyon bejövős.

válasz erre

Mendez

2 hónapja, 1 napja

Na kb így kell visszahozni egy régi címet. A teszt nagyon meghozta az alaphangulatot, nekiálltam, órákig toltam. Király lett, nagyon!

válasz erre

Gargameth

2 hónapja, 2 napja

Chico írta:
Brutálisan jó lett, csak van ami nagyon könnyű benne. Ez mondjuk meglepett, mert eredetileg rohadt nehéz game.
Erre van a klasszikus egy életes mód

válasz erre

Chico

2 hónapja, 2 napja

Brutálisan jó lett, csak van ami nagyon könnyű benne. Ez mondjuk meglepett, mert eredetileg rohadt nehéz game.

válasz erre

peter97

2 hónapja, 2 napja

Hu de nagyon pozitív teszt lett ez, ritka hogy ennyire bejöjjön valami! Már szedem is!

válasz erre