Cracké Rush játékteszt

2020. december 11.
130.8451
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az endless runnerek műfajában óriási a túltermelés még mindig. Szinte nem telik el hét, hogy ne kapnánk egy oldalnézetes vagy egy hátsónézetes megoldásra épülő runnert, így nagyon nehéz kitűnni a sokadalomból. Emiatt nem lehetett könnyű dolga a Squeeze Studio csapatának, amikor a Cracké Rush-nak nekiláttak, hiszen első blikkre ez az oldalnézetből átélhető alkotás semmi olyan különlegességgel sem szolgál, mint legtöbb hasonszőrű stílustársa.


Illetve egy kicsit talán mégis, hiszen rendhagyó módon már itt az elején fontos megdicsérnünk a Cracké Rush megjelenését! Az alkotás ugyanis úgy néz ki, mintha egy Disney vagy egy Pixar animációs filmet ültettek volna át egy mobiljátékos köntösbe. A végeredmény elképesztően látványos, az animációs csodásak, a megvalósítás kimagasló minőségű, egyszóval ezen a téren hatalmas főhajtás jár az alkotóknak, de mi a játékmenet miatt is hasonlóképpen cselekednénk.

Cracké Rush játékteszt - 2. kép

Ennek az oka pedig nem más, minthogy a Cracké Rush a játékmenet terén sem lett éppenséggel rossz. A főhős egy Ed néve hallgató nyakigláb madár, talán egy gyalogkakukk - csak éppen a prérifarkas hiányzik -, akivel az lesz a feladatunk, hogy minél gyorsabban végigrohanjunk a pályákon, melyek részben kellemesen trükkösek lettek, részben pedig egy vagon lehetőséget kínálnak arra, hogy jót szórakozzunk, miközben kis hősünk egy elveszett tojás után szaladgál.

Ez a Cracké Rush alapkoncepciója, csakhogy itt kell megjegyeznünk, hogy már azt percekig élmény nézegetni, hogy Ed rohan a képernyőn, hiszen ennyire kelekótya, ennyire humoros mozgást talán még soha nem láttunk egy mobiljáték keretein belül. Tényleg érdemes már csak ezért is letölteni a nyakigláb kalandját, mert ennyire ügyetlen főhőst talán még akkor sem tudtak volna alkotni a készítők, ha megfeszítették volna magukat ezért.

Cracké Rush játékteszt - 3. kép

A Cracké Rush keretein belül azonban semmiféle erőlködés nincs, éppen ellenkezőleg, olyan laza és humoros az egész játék, hogy azt lehetetlen nevetés nélkül kibírni. Pláne annak fényében, hogy Ed oldalán folyamatos power-upokat gyűjthetünk, boostolhatjuk mozgását és tulajdonságait, kártyákat gyűjthetünk hasonló célból, a leginkább humoros az volt, amikor kismadarunk erőspaprikát töm magába, majd - ahogyan faluhelyen mondják - "lobot vet a valaga", és extra sebességgel száguld végig a pályán.

Mindezt természetesen rengeteg ügyességi elem, megannyi ugraburga, szintlépések, ranglisták és egyebek társaságában, így garantáltan egy percig sem unatkozhatunk majd, miközben az apamadarat - vagy stílusosan palimadarat - irányítjuk a célja felé, mindezt ráadásul nagyon gyakran elképesztő sebesség társaságában. Hogy az egész ráadásként még egészen családbarát körítést is kapott, már csak hab azon a bizonyos tortán.

Cracké Rush játékteszt - 4. kép

A Cracké Rush alapvetően tehát egy kifejezetten kellemes endless runner lett a sorban, minden tekintetben ott van a legjobbak között, legyen szó akár az eredeti ötletekről, akár a kellemesen rajzfilmes megoldásokról vagy éppen a játékmenethez kapcsolódó sajátosságokról. Ha szeretjük az endless runner műfajt, itt és most otthonra lelhetünk!

A Cracké Rush elérhető itt: Google Play | iOS App Store
3 hozzászólás

Mendez

3 éve, 7 hónapja és 20 napja

Na hát ezt már szedemm is! mosolygó smiley

válasz erre

Femobilos

3 éve, 7 hónapja és 20 napja

Nagyon klassz lett! mosolygó smiley

válasz erre

SamsungFan

3 éve, 7 hónapja és 20 napja

Kb ezt vártam. Rohadt király! mosolygó smiley

válasz erre