Diamond Diaries Saga játékteszt

2018. július 20.
40.2361
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A King fejlesztőcsapatának neve sokak számára egyet jelent a Candy Crush-sorozattal, méghozzá nem véletlenül, hiszen többek közöz ezzel a szériával váltak ismertté és elismertté, hovatovább azon kevés fejlesztőcsapatok egyikei, akik még ma is képesek jól tálalni a match-3 puzzlerek élményét. Nemrégiben ismét bebizonyították ezt, hiszen bár a spanyol viaszt nem találták fel, de legújabb játékuk több mint érdekes lett a sorban.


A Diamond Diaries Saga ugyanis nagyjából egy közönséges match-3 puzzler, de négyzetrácsos pályák helyett itt ömlesztve kapjuk a nyakunkba a sok gyémántot, ami messze nem újdonság, hiszen sokszor láttunk már ilyet, de csak nagyon ritkán kaptunk hozzá gyakran több tucat pályán át kihívásokkal teli, jól felépített élményeket. A King azonban nem véletlenül az egyik legjobb a műfaj képviselői közül, ők ugyanis akár hiszitek, akár nem, most újra bizonyítottak.

Diamond Diaries Saga játékteszt - 2. kép

Olyannyira, hogy még egy cuki történetet se felejtettek el írni a Diamond Diaries Saga-hoz, melynek főszereplője egy fiatal lány, akit a nagymamája azzal invitál meg Párizsba - majd később újabb helyszínekre -, hogy valami szuper dolgot talált, és neki is meg kell néznie. A nagyi persze ékszerkészítő, és valamiféle óriási gyémántokat talált, melyeket minden pályán nekünk kell kihalászni a sok szemét közül.

A feladat egyszerű: kössük össze az egymás mellett álló, azonos színű drágaköveket, hogy azok eltűnésével a belekevert gyémántok minél előbb elérjék a célt, avagy a nyakláncot, ahová felfűzésre kerülnek. A dolog persze csak az első pályán ilyen egyszerű, a King ugyanis rövidesen elsüti az összes létező klisét, ami ebben a műfajban csak megjelenhet, illetve többnyire már meg is jelent korábban.

Diamond Diaries Saga játékteszt - 3. kép

Előbb tehát jönnek a trükkös pályakialakítások, hogy ide-oda terelgessük a gyémántokat, majd érkeznek az akadályok, a Matrjoska babákon alapuló gyémánt a gyémántban elemek, aztán a különböző specialitások, tehát túlzás nélkül minden egyes új szinten találunk magunknak valami friss, korábban még nem látott játékelemet. Ez nem elég, hogy folyamatosan hajt minket előre, mindemellett még garantálja azt is, hogy ne unjunk rá a játékra.

Persze mi sem állítjuk azt, hogy a Diamond Diaries Saga megreformálta a műfajt, hogy újdonságok garmadáját hozza a match-3 puzzlerek világába, mert ez nyilvánvaló hazugság, azonban valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag a King alkotását minden előítéletünk ellenére is két pofára tömtük. Talán a kellemesen színes körítés, talán tényleg a folyamatosan adagolt újdonságok, nem tudjuk...

Diamond Diaries Saga játékteszt - 4. kép

Azt azonban igen, hogy a Diamond Diaries Saga-t garantáltan imádni fogják a műfaj kedvelői, hiszen minőséget kapnak a név alatt, mindezt pedig ráadásul teljesen ingyen, és kellő kitartás esetén nem is nagyon érződik az, hogy a fejlesztők feltétlenül le akarnak húzni minket. Pár perces kikapcsolódásnak ideális!

A Diamond Diaries Saga elérhető itt: Google Play | iOS App Store
3 hozzászólás

ferencziakos

6 éve, 2 hónapja és 27 napja

Nagyon unom már ezeket az egy kaptafára játékokat.

válasz erre

Femobilos

6 éve, 3 hónapja

Talán nem meglepő, de nekem nagyon tetszik! mosolygó smiley

válasz erre

fonemaker

6 éve, 3 hónapja

Én már a Candy Crusht is utáltam.

válasz erre