Újabb nap, újabb gatcha szerepjáték. Az év minden napjára jut egy, manapság, azonban nem lehet mindegyiket végignézni, keresgélve azt a gyémántdarabot, mely igazán megfogja az embert. A felépítés mindenhol ugyanaz, minimális különbséggel, és egyedül a prezentáció az, ami miatt válogatunk.
Viszont, mikor találunk egy-egy érdekesebb darabot, akkor valamiért elengedjük az "egy-kaptafára-épül-mindegyik" hozzáállást, és felfedezzük a megszokott formulától való eltéréseket. Mai tesztünk alanyánál az effektek, a fura karakterdizájn és a zene voltak azok, melyek együttes erővel levettek engem a lábamról, és belegyömöszöltek egy gitártokba. Íme a Dislyte.
A kalandozós részen mi döntjük el, merre akarunk menni, ám a kihívás naponta nullázódik.
Mondjuk a korhatár is meglepett; 17+-os? Oszt mégis miért? Vannak meztelenkedő nénik? Nincsenek. Fröcsög a vér? Nem. Polgárpukkasztó témákat dolgoz fel? Hát, ha a muzsika és az áttetsző anyagból készült kabátok annak számítanak. Persze, van erőszak, és csinos lányok (mellanimáció, juhéé) is, azonban messze nem olyan látványos az egész, mint például a Seven Mortal Sins-nél, ami 12-es besorolást kapott. Van baj.
A történet egy posztapokaliptikus, futurisztikus városban játszódik, bár az előbbi jellemző inkább csak narratíván keresztül van átadva. Kicsit komplikált az alapfelállás, a lényeg, mindenesetre, az, hogy vannak szörnyek, és misztikus erőkkel felvértezett emberek, másnéven Esper-ek. A két frakció háborúban áll egymással, és néha az Esper-ek is egymásnak esnek, mert miért ne, kell a PvP.
Úúúú szellemes fordított arc ott alul... erről csinálnom kell egy "na-vajon-miért-lehet-ez" videót.
A sztori Brynn-nel indul, egy újdonsült Esper-rel, kinek elhappolták a gonoszok a duettpartnerét (mint ahogy minden ebben a játékban, a szereplők is zenei háttérrel rendelkeznek). Ám mielőtt túlságosan is gyorsan fel tudná dolgozni az eseményeket, az Esper Egyesület le is csap Brynn-re, felveszik a soraikba és segítenek neki kiszabadítani pajtását, illetve kideríteni, hogy mégis miért ment magától ez az úriember, mikor a rosszak hívták?
A történet a Story játékmódon keresztül kerül a bemutatásra, mely igazából egy harcokból álló pályasorozat, színesítő beszélgetésekkel megspékelve. Alapvetően érdekes a mese, ám nagyon hamar meg fogunk akadni a haladásban, ugyanis ugrásszerűen nehezedik a kihívás, öt fős csapatunkat pedig nem egyszerű szinten tartani.
A chat felül nagyon beindult... ide is beengedték a furcsa embereket.
Csapattagokat, a gatcha játékstílushoz híven, ládákból tudunk nyitni, illetve speciális küldetésjutalomként is szert tehetünk egyre-kettőre. Különféle típusaik vannak, attól függően, hogy mely területen kiemelkedőek: frontharcosok, támogatók, védekezők vagy irányítók. Ezen kívül pedig négy elemi típusból az egyikhez tartoznak (három egymást ütő elem van, illetve egy negyedik, a semleges).
Mint, ahogy fent említettem, csapatunk legfeljebb öt fős lehet, így okosan kell felállítanunk a bandát, hogy a megfelelő mennyiségű legyen minden szerepből és elemből. Egy karakternek három képessége van: egy sima támadás és kettő különlegesebb, melyek hatásszünettel ("Cooldown") dolgoznak (a harmadik többel, mint a második).
A Guitar Hero-féle minijáték színes, szagos és kellemes kiegészítésül szolgál.
A harc körökre van osztva, és egyesével váltogatunk emberkéink között kiadva nekik a támadás fajtáját és annak a célpontját. Természetesen be lehet nyomni az automata játékot is, de az nem feltétlenül fogja a megfelelő módon összekombinálni a tuningoló képességeket és a célzott offenzívát.
Az ellenfél akár több hullámban is támadhat, és sajnos, mint írtam, nagyon hamar túl nagyokat fognak ütni. Fejlődésre van szükségünk, melyet, a jó szokáshoz híven, többféle módon tudunk megoldani. A legegyszerűbb a szintezés: harc után, illetve kisebb robotok "feláldozásával" kapnak tapasztalati pontokat a karakterek.
A speciális támadások speciális animációkat követelnek meg.
A szintlépés, természetesen, értéknövekedéssel is jár, és a szereplő csillagszintje határozza meg a maximális tapasztalati szintet. Ha ezt elérik, akkor a csillagmennyiségen kell bővíteni, melyhez ugyancsak be kell készítenünk áldozati bárányokat. Sebaj relikviákkal is javíthatunk egy muki értékein, és természetesen ezeket az erősítőket is fejleszthetjük.
Ha nem bírnánk a sztori móddal, más megmérettetésekre is elzavarhatjuk a bandánkat (bár azok is hamar túl nehézzé fognak válni). A tipikus nyersanyag-gyűjtögetős pályák mellett egy kalandozós kihíváson is részt vehetünk, ahol a játékos dönti el, hogy melyik mezőre lép, miféle ellenfelet támad meg és milyen bónuszt kap fel.
Khm... ez fájni fog.
PvP, és céhháborús játéklehetőségek, illetve egy Guitar Hero-féle mód is vár ránk, ahol egy forgó lemezt kell úgy pörgetni, hogy a felénk csúszó színeknek és mintáknak megfelelő hatást érjünk el. Nem rossz és még illik is a játék esztétikájához. Mint ahogyan minden, ebben az alkotásban; a grafika, a zene, a szereplők furcsa, egyedi, de karakterisztikus megjelenése nagyban emelik a hangulatot, még, ha a sztori annyira nem is ragad magával.
És van benne mellanimáció is. Egen. Ja, még valami? Hát pffff, nem is tudom. Nekem tetszett. Félretéve a makákóskodást egy pillanatra, a Dislyte egy szolid játékra sikeredett, és ugyan, végső soron, nem különbözik szerkezetileg a gatcha alkotásoktól, melyekhez pályafutásom során szerencsém volt, a prezentáció és a nüánszok mégiscsak egy szórakoztató, és színes élménnyé varázsolják eme mókát.
A Dislyte letöltése itt: Google Play | iOS App Store
Rohadt pörgős.
