Dota Underlords játékteszt

2019. június 26.
58.4261
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Soha nem látott népszerűségnek örvendenek manapság az auto chess stílusú játékok, melyek sokak szerint a következő battle royale lehetnek a színtéren, hiszen ezt az eredetileg PC-ről érkezett, egy egyszerű Dota-modként elrajtolt stílust az utóbbi hetekben tonnányi klón tűzte zászlajára. Ennek megfelelően nem volt meglepő, hogy a Valve is úgy döntött: itt az ideje beszállni az iparba, és kiütéssel padlóra küldeni az összes utánzatot, hiszen az auto chess műfaj mégis az általuk megálmodott Dotához köthető (ami pedig a Blizzardhoz, de ez egy hosszú sztori).


Ennek megfelelően gyorsan aktivizálták magukat, és Dota Underlords címmel összedobtak egy már az első képek és videók alapján is kiválónak ígérkező auto chess-játékot, mely már a címével is megmutatja, hogy honnan fúj a szél, illetve hová köthető az alkotás. A név pedig nem okozott csalódást, olyannyira nem, hogy ha valaki kedveli a kérdéses stílust, akkor itt garantáltan megtalálhatja a számításait.

Dota Underlords játékteszt - 2. kép

Először azonban arról, hogy mi az az Auto Chess? Illetve mi ennek a műfajnak a lényege? Egy magától játszó, tehát automatizált sakk? Lényegében igen, de ennél azért sokkal összetettebb a kép, hiszen a sakkozásra csak a négyzetrácsos pálya emlékeztet minket, de az onnan ismert szabályrendszereket elfelejthetjük, hiszen itt a legkülönfélébb szörnyeket állíthatjuk pályára annak érdekében, hogy azok az automatizált küzdelmek során győzelmet arathassanak a másik féllel szemben, miközben velünk együtt mások is harcolnak, így a folyamatos selejteződés során végül csak egy győztes maradhat, akinek a legtovább kitart a 100 HP-ja.

Alapvetően nem hangzik túl izgalmasan a dolog, és bevalljuk töredelmesen, hogy mi sem voltunk soha nagy rajongói ennek az automatikusan játszó megoldásnak, de a Dota Underlords azért egyáltalán nem lett rossz, sőt mi több, mondhatni egészen kellemes élményekkel kecsegtet még azoknak is, akik most először találkoznak a műfajjal. Ennek az oka leginkább abban keresendő, hogy a Valve azért még mindig ért ahhoz, hogy miként kell a képernyő elé szegezni a játékosokat, másrészt pedig a Dota-univerzum olyan kellemes fantáziavilágot fest le előttünk, hogy abban élmény kalandozni.

Dota Underlords játékteszt - 3. kép

Még ha klasszikus kalandok itt nem is lesznek, hiszen csak az MI vagy más játékosok ellen tehetjük próbára képességeinket, így minden alkalommal komplett mérkőzéssorozatok várnak ránk, melyek részeként meg lesz határozva, hogy hány harcost állíthatunk pályára és milyen összetételben. Ezeket a hősöket mi válogathatjuk ki, és alapvetően igencsak fontos lesz a választásunk ahhoz, hogy sikeres ütközetet zárjunk, lévén a kérdéses harcosok hatást gyakorolnak egymásra, ezáltal lesznek ütőképesebb és kevésbé ütőképesebb felállások.

Minél magasabb szintre kerülünk, annál több szörnyeteget küldhetünk pályára, és annál több lehetőségünk nyílik a taktikázásra, de a küzdelmekbe nem lesz beleszólásunk, gyakorlatilag átmozizzuk a nagy csetepaték mindegyikét, ami egy kicsit azért keserű szájízt hagy maga után, hiszen olyan az egész, mintha semmibe nem lenne beleszólásunk - hiszen rengeteg dolgot másként csinálnánk -, emiatt az MI fejlesztését még magasabb szintekre kell emelni, és a balansz sincs a helyzet magaslatán, de a Valve folyamatosan frissíti a játékot, tehát nem lesz itt gond hosszabb távon.

Dota Underlords játékteszt - 4. kép

A Dota Underlords alapvetően egy kiválóan sikerült mobiljáték lett abban az esetben, ha szeretjük az auto chess műfaját, mert egyébként ez a stílus nem egy nagy eresztés, legalábbis minket, taktikus küzdelmeken nevelkedett öreg rókákat nem hoz lázba, de elismerjük, hogy a maga műfajában ez bizony rendben van.

A Dota Underlords elérhető itt: Google Play | iOS App Store
5 hozzászólás

Bencus86

5 éve, 2 hónapja

Végre egy olyan játék, ami tényleg le tud kötni! mosolygó smiley

válasz erre

zsenikém

5 éve, 2 hónapja

Na, végre egy jól sikerült, igényes játék! Nekem nagyon adja!

válasz erre

Direktor

5 éve, 2 hónapja

Nem a kedvenc műfajom, de ez most megtetszett. Teszek egy próbát.

válasz erre

Mendez

5 éve, 2 hónapja és 1 napja

Azt gondoltam nagyon **** lesz. Tévedtem. mosolygó smiley

válasz erre

peter97

5 éve, 2 hónapja és 1 napja

Na akkor erre én most rárombolok! mosolygó smiley

válasz erre