Ez lesz az Android Oreo 5 legfontosabb újdonsága!

2017. szeptember 03.
38.6932
Ismét jelentős frissítés előtt állnak az újabb Androidos készülékekkel rendelkezők, hiszen lassacskán mindannyiunk életébe beszivárog majd az operációs rendszer 8.0-ás verziója, amely újfent kecsegtet néhány jelentős újdonsággal. Bár rengetegen úgy vélik, hogy az Oreo név alatt megismert szisztémán még dolgozhattak volna egy kicsit a készítők annak érdekében, hogy még jelentősebb extrákat biztosíthassanak a felhasználóknak, de az alábbiakban azért összegyűjtöttünk néhány olyan újdonságot, amelyek miatt mindenképpen megéri váltani.
 


Hangsúlyozandó, hogy eszünkbe sem jutott az Android Oreo összes újítását kiemelni az alábbiakban - ehhez száz hasonló kaliberű cikk is kevés lenne -, de az öt legfontosabbat szubjektívan kiemeltük, amivel egyfajta gyorstalpalót is adnánk azoknak, akik csak most ismerkednek vele.

Ez lesz az Android Oreo 5 legfontosabb újdonsága! - 2. kép

1. Javuló üzemidő

Bár sokan hardveres szempontból, az akkumulátorok növekedésétől várják az üzemidő javulását, a gyakorlatban azonban szoftveres oldalról is rengeteget lehet tenni ebben az ügyben az okostelefonok kapcsán. Ezzel pedig a Google is tisztában van, így az Android Oreo például sokkal professzionálisabban szabályozza majd a háttérben futó alkalmazásokat, ezáltal javít készülékeink üzemidején, méghozzá bizonyos esetekben állítólag jelentős mértékben. Sőt mi több, nemcsak az üzemidő lesz jobb, hanem a rendszer sebessége is növekszik, de a frissítések is lényegesen gyorsabbá és egyszerűbbé válnak.

2. Átláthatóbb értesítések

A Google azt ígéri az Android 8.0-val, hogy lehetőséget biztosít a felhasználóknak arra, hogy értesítéseiket csatornákba rendezzék, ezáltal sokkal átláthatóbb lesz, hogy mit és honnan kaptunk éppen, sőt mi több, bizonyos értesítéseket könnyedén némíthatunk is majd. Ehhez kapcsolódóan számtalan lehetőségünk lesz a frissítés után, így bizonyos értesítésekre kérhetünk emlékeztetőket, a fontosabbakat eltérő színekkel jelölhetjük meg, míg mások eltűnését automatizálhatjuk.

Ez lesz az Android Oreo 5 legfontosabb újdonsága! - 3. kép

3. Javuló hangok

Az új Androidot feltétlenül érdemes lesz telepítenie azoknak, akik Bluetooth-alapú eszközöket, fülhallgatókat és hangszórókat használnak, hiszen a Google a Sony közbenjárásával egy új kodeket telepít készülékünkre, amivel lényegesen javítható a hangátvitel minősége. A Bluetooth hangszórók és fülhallgatók ugyanis nem mindig nyújtják azt a minőséget, mint a jack-csatlakozós kiegészítők, de mivel egyre több gyártó utóbbit kispórolja készülékeiből, sokan rá vannak kényszerítve erre a technológiára. Számukra mindenképpen nagy előnyt jelent az újdonság.

4. Egységesebb megjelenés

Rengeteg Androidos gyártó az alapvető operációs rendszer mellett egy extra felületet húz rá telefonjára, ami szinte minden esetben az ikonok és a teljes dizájn változtatásával jár, valamint azzal, hogy az alapvető alkalmazások ikonjai gyakran ocsmány módon eltérhetnek a többi applikációtól. Az Android Oreo erre is megoldást talál, méghozzá az adaptív ikonokokkal, amelyekkel nemcsak testre szabhatjuk ezek megjelenését, hanem maximálisan egységesíthetjük is őket.

5. Jön a kép a képben lehetőség

Miután nagyon sok Androidos gyártó az alap operációs rendszeren felül volt kénytelen beletenni készülékeibe, a Google úgy határozott, hogy az Oreo már az alapoktól tartalmazni fogja a kép a képben funkciót. Ha nem értjük, ez miért olyan nagy dolog, akkor máris mondjuk, hogy például hívások - főként videóhívások - esetében ezzel továbbra is kényelmesen játszhatunk vagy böngészhetünk majd a telefonnal, amire eddig alapesetben nem igazán volt lehetőségünk.
5 hozzászólás

fonemaker

2 hete és 2 napja

shadaqat írta:
Mostmár lassan elérhetnének némi fejlődést is az AR-ban. Egy egységes szoftvert kellene beleépíteni amivel kompatibilis lenne egy szintén kiadott AR tervező és kivetítő rendszer. Eléggé ott tart már a technika, hogy megvalósítható legyen. Például feleslegessé válnának az óriásplakátok csak egy felszerelt kivetítő ami AR-ben mutatja meg a reklámot amit a mobilunk képernyőjén keresztül láthatunk. Ez lehetne a legjelentősebb fejlesztés eddig az Androidban. Rögtön otthagyná a frncba az iOS-t.
Végülis most van erre ígéret de az iOS nagyon belehúzott idén, nehéz lesz utolérni.

válasz erre

shadaqat

2 hete és 3 napja

Mostmár lassan elérhetnének némi fejlődést is az AR-ban. Egy egységes szoftvert kellene beleépíteni amivel kompatibilis lenne egy szintén kiadott AR tervező és kivetítő rendszer. Eléggé ott tart már a technika, hogy megvalósítható legyen. Például feleslegessé válnának az óriásplakátok csak egy felszerelt kivetítő ami AR-ben mutatja meg a reklámot amit a mobilunk képernyőjén keresztül láthatunk. Ez lehetne a legjelentősebb fejlesztés eddig az Androidban. Rögtön otthagyná a frncba az iOS-t.

válasz erre

SamsungFan

2 hete és 3 napja

Mire az S7-em megkapja addigra már a 9 is kint lesz!

válasz erre

ferencziakos

2 hete és 3 napja

Kép a képben nagyon hasznos!

válasz erre

Mendez

2 hete és 3 napja

Kb ennyi is amit érdemes kiemelni. Sajnos. Évek óta semmi komoly változás.

válasz erre