Ezek voltak szerintünk minden idők legjobb rallys játékai mobilra

2019. március 17.
61.6371
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ha minden a tervek szerint halad, akkor még márciusban megjelenik mobilra a Rush Rally 3, mely minden idők egyik legjobb mobilra megjelent rallys játékának aktuális epizódja lesz. Az első képek és részletek alapján az alkotást már most tűkön ülve várjuk, amíg azonban a premierre várakozunk, úgy döntöttünk, hogy feltelepítünk a telefonunkra néhány korábbi rallys mobiljátékot, hogy méltóképpen készülhessünk a premierre.


Hogy titeket is lázba hozzunk egy kicsikét, úgy döntöttünk, hogy összeállítunk pluszban egy kapcsolódó cikket, melynek főszereplői a korábban megjelent és a piacon vagy a mi emlékeinkben nyomot hagyott rallys mobiljátékok lesznek. Ennek megfelelően fellapoztuk egy kicsit nem létező emlékkönyvünket, és legalább egy álmatlan óra után össze is állt az alábbi sorrend, melynek középpontjába az általunk minden idők legjobbjának gondolt öt rallys mobiljáték került. A lista természetesen szubjektív, így ha hiányoltok róla pár nevet, hozzászólásban bátran pótoljátok! Íme a mi listánk:



1. Asphalt Xtreme

Bár az Asphalt Xtreme nem egy hagyományos rallys mobiljáték, azonban a Gameloft alkotásának árkád sárdagasztós vonulata azért elég komolyan belopta magát a szívünkbe annak idején, így nem meglepő, hogy elsőként jutott eszünkbe a lista összeállításakor. Az ok, hogy ennyire könnyed hangulatot sem előtte, sem azóta nem tudott felvonultatni talán egyetlen rallys játék sem, ami nem meglepő, hiszen mégis az Asphalt-sorozat mellékszáláról beszélünk.

Google Play | iOS App Store



2. Pocket Rally

A Pocket Rally már egy klasszikusabbnak tekinthető rallys mobiljáték, mely több tekintetben is a legendás Colin McRae-sorozatra hajaz, és leginkább nemcsak realisztikus megközelítése miatt kedveljük, hanem azért is, mert háromféle irányítási móddal büszkélkedhet, a benne található ellenfelek pedig egy csipetnyit sem finomkodnak velünk. Ha legendás autókkal dagasztanánk a sarat, érdemes ránézünk, ingyenes változata is van!

Google Play | iOS App Store



3. Racing Xtreme

A Racing Xtreme sem egy tipikus rallys játék, de talán éppen ezért maradt meg az emlékeinkben, hiszen ebben az alkotásban 30 extrém poszt-apokaliptikus járgány, többek között óriási kerekű monsterek volánja mögött ülve állhatunk pályára. Persze vannak itt klasszikus terepjárók, SUV-ok, sőt dragsterek is, a határ tehát a csillagos is, amihez szuper 3D-s grafika, könnyed élmények és brutális dagonya társul.

Google Play | iOS App Store



4. 4x4 Off-Road Rally 7

A 4x4 Off-Road Rally 7 talán a leginkább megosztó játék lesz a listán, hiszen a maga nemében soha nem volt kiemelkedő, de mégis olyan alaposságot kínált a versenyzős élmény tekintetében, méghozzá derekas autókínálat társaságában - a több mint 100 pályát pedig már meg se merjük említeni -, hogy elég nagy kedvencünkké vált. Mint ahogyan nagyjából a teljes sorozat, szóval nem csak a hetedik részt tehettük volna ide.

Google Play | iOS App Store



5. UAZ 4x4 Offroad Rally 2

Szintén nem egy hétköznapi rallys mobiljáték, azonban az UAZ 4x4 Offroad Rally 2 olyan kellemes élményeket kínál a sárdagasztás kedvelőinek néhány klasszikus orosz UAZ modell főszereplésével, melyben az Urál hegység mellett Szibériát, sőt még Oroszország déli részét is bejárhatjuk majd. Mindehhez kapunk két játékmódot, valamint járgányaink fejlesztésére is lehetőségünk lesz. Érdemes kipróbálni!

Google Play

Te mit írnál még fel a listára?
Rush Rally 3, mely minden idők egyik legjobb mobilra megjelent rallys játékának aktuális epizódja lesz. Az első képek és részletek alapján az alkotást már most tűkön ülve várjuk, amíg azonban a premierre várakozunk, úgy döntöttünk, hogy feltelepítünk a telefonunkra néhány korábbi rallys mobiljátékot, hogy méltóképpen készülhessünk a premierre. '>
7 hozzászólás

Mordorer

5 éve, 5 hónapja és 12 napja

Nekem nagyszerű ez a lista így, tudom mit szedjek le. röhögő smiley

válasz erre

fonemaker

5 éve, 5 hónapja és 16 napja

Thumb Drift nem tudom mennyire passzol bele a rally kategóriába, de nekem az nagyon bejött. mosolygó smiley

válasz erre

SamsungFan

5 éve, 5 hónapja és 17 napja

Colin McRae Rallyt csapnám még mellé, de csak az élmény miatt, a graf nem olyan jó.

válasz erre

ferencziakos

5 éve, 5 hónapja és 17 napja

4x4 Jam HD-t még beletenném a magam részéről. kacsintó smiley

válasz erre

Mendez

5 éve, 5 hónapja és 17 napja

Tökéletes lista, nincs is mit hozzáfűznöm. mosolygó smiley

válasz erre

Chico

5 éve, 5 hónapja és 17 napja

Mondjuk rallyban nem sokat tudnék mondani. Autós versennyel nyilván tudnám még bővíteni a listát (Blur Overdrive pl), de azok nem terepjátékok. Szuper kis ajánló lett!

válasz erre

Bencus86

5 éve, 5 hónapja és 17 napja

Nem vagyok túl nagy autós játékos, így én ezt a listát el is fogadom magamnak és már nyomkodom is a letöltés gombokat! röhögő smiley

válasz erre