Szerény véleményem szerint az ideális mobiljátékok a logikai zsánerbe tartoznak, kiváltképp azok, melyek nem próbálják meg időlimittel megdobni a feszültséget. Ezen meglátásom abból fakad, hogy régebben, mikor éttermi munkámból mentem haza éjfél után, akkor agyam leginkább az ilyen alkotásokkal volt hajlandó foglalkozni.
A szóban forgó mókákban a relaxációs hatást értékelem a leginkább; senki sem kerget, a kellemes muzsika mellett, mesés grafikával kiegészítve lehet a "puzzle"-öket szépen fejtegetni. Aztán ennek van a másik oldala, amikor olyan nehéz fejtörőkkel dobják meg az embert a készítők, hogy a relaxált arckifejezésem hamar morcossá válik.
A fehér kockaforma mutatja, hogy mennyi szabad mezőnk van mozgatásra.
Mai játékunk, a Falls, egy ilyen alkotás. Ez elsőre nem fog feltűnni a játékosnak, ugyanis nagyjából a negyvenedik pályáig relatíve könnyed dolgunk van, majd az utolsó tíz az, ami fogcsikorgatóan nehéz. És akkor még nem is említettem a másik négy világot az elsőn kívül. Ámde miben is merül ki ez a nehéz mivolt?
A feladatunk kockák tologatása, melyek együtt egy falat alkotnak. Minden pályán kapunk egy ilyet, aminek az elemeit, ezeket a földtömböket, kell mozgatnunk. A legtöbb kockába lyukakat fúrt egy csalafinta vakond, és nekünk ezeket kell összekötni, a megfelelő rendezéssel. Ez azért szükséges, mert így járatot képzünk a fal tetején megtalálható forrástól a lent lévő medencéig; ennek a feltöltése az összes pálya célja.
Minden egyes betakarított növény egy energiába kerül.
Legtöbb esetben, azonban, nem a víz eljuttatása a célba a legnehezebb része a kihívásnak, hanem a másodlagosnak tűnő feladat. Ugyanis minden pályán található néhány kocka, amin, ha áthalad a víz, akkor kinő ott egy növény. Ha meg akarjuk nyitni a következő világot, akkor egy adott számú ilyen palántát kinyílásra kell késztetnünk.
A legtöbb esetben az ilyen növényeket és gombákat úgy tudjuk kinöveszteni, hogy csak simán beforgatjuk a megfelelő kockát a víz áramlásának útjába, majd akár ki is forgatjuk onnan, miután kinőtt a jóbarát. Ám előfordul, hogy a víznek állandóan át kell folynia a kockán, különben nem marad kinőve a növény.
A legjobb bónusz: járat vájása a kockába.
Ez pedig alaposan megnehezíti a munkánkat. Ezt a játékot egy régi, mechanikai gyerekjátékhoz tudnám hasonlítani, ahol elemeket, melyeken számok voltak, kellett sorrendbe helyeznünk úgy, hogy egy üres mező volt, ahová tolhattunk elemet. Itt is ugyanezt kell csinálni a legtöbb pályán; nagyon kevés alkalommal van több mint egy üres helyünk, és néhány elemnek fix helyének kell lennie.
Az ilyen játékokat nagyon nem kedvelem, ugyanis irgalmatlan nehézzé tudnak válni, ráadásul javarészt abba torkollik az egész, hogy gondolkodás helyett csak agyatlanul tologatom a kockaelemeket, hátha egyszer csak megtörténik a csoda, és a kivályt csőrendszer eggyé válik. De sebaj, előbb-utóbb ládákat is fogunk kapni egy-egy szinten, melyek érdekes bónuszokkal láthatnak el.
Bármit beletehetünk a kondérba; más kérdés, hogy ez ritkán elég.
Ezek közül a leghasznosabbak a kockamanipuláló erők, amik használatával a teli mezőkre egy bizonyos formájú járatot vájhatunk, ezzel is könnyebbé téve a szint teljesítését. Ám a leggyakrabban alapanyagokat fogunk kapni, melyekből mindenféle érdekességet kotyvaszthatunk a kondérunkban. Ez azt jelenti, hogy "powerup"-okat magunk is gyárthatunk, feltéve, ha van hozzá receptünk.
Azonban a sima pályákon ritkán fogunk találkozni ládákkal; honnan fogunk így szerezni alapanyagokat? A bónusz szinteken, melyek megnyitásához ugyancsak növényeket kell kivirágoztatni; szerencsére ehhez kevesebb szükségeltetik, mint az új világ megnyitásához. Itt egy megállás nélküli menettel van dolgunk, ergo nem lehet félbe hagyni (köszönjük kapitány); ha kilépünk félúton, akkor kezdhetjük az egészet elölről.
A ládák is akkor bújnak elő, ha vizet vezetünk az alattuk lévő mezőbe.
Ennek a miértjét nem egészen értem, hisz egyébként sem lehet a futamot a végtelenségig tolni, lévén, hogy energiába kerül a kinyitott növények betakarítása, és alapjáraton kilenc van ebből nekünk. Ezt némileg kiegyensúlyozza, hogy nem kötelező betakarítani egy pálya végén, és minden teljesített szint (legyen szó a maratoniról vagy a normálról) eggyel visszatölti az energiamércénket.
Ettől eltekintve majdnem minden limitációtól mentesen tolhatjuk a játékot. Persze ez igencsak szépnek tűnik, de "szerencsére" nem az. Természetesen fogunk találkozni reklámokkal, nem is kevéssel, ráadásul a hosszabbakat preferálták a készítők, így néhány próbálkozás után akár harminc másodpercet is elnézegethetjük a már ismerős és sok esetben egyértelműen hamis információval ellátott hirdetéseket.
Fent lehet látni, hogy mennyi növény található a pályán.
Emellett pedig ott a már említett nehézségi szint, mely meglepően gyorsan ugrik az egekbe. Aztán pedig ott vannak a pályák részlethiányos kivitelezése. Ezt persze ne úgy tessék érteni, hogy nem néznének ki jól, hanem sokszor ijesztően minimális különbség van kettő között. Így már nem csodálkozom azon, hogy egy világ ötven pályából áll, plusz ugyanennyi bónusz szintből.
És mégis csak ajánlani tudom a Falls-t. A macerásabb fejtörőket nehézségük ellenére is meg lehet oldani (még, ha csupán össze-vissza húzogatjuk is a blokkokat), és ugyan ezek okozhatnak némi frusztrációt, sosem éreztem azt, hogy repítenem kellene a telefonomat. A prezentáció mesés, elvont, és hangulatos. De talán egy kicsit túlságosan is szimpla. Mint, amilyen a kockatologatós játékmenet. Mily találó.
A Falls letöltése itt: Google Play | iOS App Store
