Farm On! játékteszt

2018. március 16.
44.2651
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A farmos mobiljátékokból sokak szerint már mindent kihoztak, amit csak lehetett, és bár részben osztjuk ezt a véleményt, azért mindig örömmel fogadjuk, ha egy kis csapat megpróbál valami újdonságot csempészni a műfajba. Ezért is vártuk, illetve várjuk nagy reménységekkel a Farm On!-t, mely a Google Play-en már kipróbálható lett a minap, így rögtön fogtuk is a telónkat, hogy tegyünk vele egy gyors próbát, de hiába akartuk megszeretni, ez nem jött össze maradéktalanul.


Ennek az oka pedig leginkább az, hogy a Farm On! már első blikkre sem kínál semmi többet vagy jobbat, mint bármelyik másik farmos mobiljáték, sőt mi több, ennél már mérföldekkel jobb címekkel is találkoztunk korábban. Az ugyanis garantáltan már senkinek sem akasztja fel a szemeit, hogy egy farmmenedzsment keretein belül építhetünk, fejleszthetünk, állatokat tenyészthetünk és így tovább.

Farm On! játékteszt - 2. kép

A Farm On! márpedig csak erről szól, méghozzá halálosan egyszerű formában, kellemes rajzfilmes grafikával, a közönséges clickerek műfajával elegyítve a dolgot. Ennek megfelelően kezdetben adott lesz egy aprócska farm, ahol pár négyzetméternyi földdel és pár állattal kell érvényesülnünk. Először pusztán arról szól az egész, hogy termesszünk kukoricát és sárgarépát, vegyünk pár csirkét, és a terményeket vagy eladjuk, vagy tovább hasznosítjuk, de a lényeg az, hogy profitot szerezzünk belőle.

Kezdetben persze fillérekért szenvedünk majd, hiszen a nyers kukoricának vagy a tojásnak önmagában nem lesz nagy értéke, de ha elég kitartóak vagyunk, akkor szépen lassan bővíthetünk, egyre több lesz a terményünk, és apránként feloldhatunk új növényeket és állatfajokat, ezáltal például a disznókkal vagy a tehenekkel már sokkal többet fogunk profitálni, de ebben segítséget nyújthat majd például egy reggeliző megnyitása is, ahol saját dolgainkat adjuk az érkezőknek.

Farm On! játékteszt - 3. kép

Ez eddig szép és jó is lenne, csakhogy a készítők már most nagyon a pénzre utaznak, méghozzá olyannyira, hogy minden időbe telik a játékban. A craftolás, a termelés, a szállítmányozás, és gyakran hosszú perceket kell várnunk arra, hogy valami elkészüljön vagy megvalósuljon, aminek hála már az első percekben alaposan megakad a játék egyébként egészen kellemes tempója.

Persze a Farm On! lehetőséget kínál arra, hogy felgyorsítsuk a folyamatot, de ehhez már az elején reklámokat kell nézegetnünk vagy kinyitnunk a pénztárcánkat, ami ebből a szempontból sokaknak kellemetlenséget okozhat. Mindez annak fényében pedig különösen aggasztó, hogy más hasonló játékokban ennél könnyedebb dolgunk van, és a pénzszórás sincs ránk erőltetve.

Farm On! játékteszt - 4. kép

Bár a Farm On! még csak megjelenés előtt áll, de már most azt tanácsoljuk a fejlesztőknek, hogy ha ebből sikeres címet akarnak csinálni, akkor gondolják át a rendszert, mert bár a játékmenettel nincsenek gondok, de ennyire erősen a lehúzásra építeni... nem a legszerencsésebb.

A Farm On! elérhető itt: Google Play
5 hozzászólás

Milos Tomic

6 éve, 6 hónapja és 17 napja

Szép!

válasz erre

Femobilos

6 éve, 6 hónapja és 19 napja

Imádom az ilyen játékokat, kár érte, játszottam volna.

válasz erre

peter97

6 éve, 6 hónapja és 19 napja

Hát az elég gáz ha már egy kiadás előtti játék is teli van reklámmal. röhögő smiley

válasz erre

ferencziakos

6 éve, 6 hónapja és 20 napja

Pedig tényleg azt gondoltam hogy egy jópofa játék lesz, de a reklámnézegetős baromságokat nagyon utálom. Inkább fizetek, de ha játszani szeretnék, akkor játszani szeretnék, és pont.

válasz erre

fonemaker

6 éve, 6 hónapja és 20 napja

Nagyon kár érte. szomorú smiley

válasz erre