Remélem sokunknak ismerős már a Toy Story-ból kikapott kép felhasználásával generált mém, amit ellőnék saját meglátásommal felvértezve: Battle Royale Shooter-ek, Battle Royale Shooter-ek mindenhol. Jó, gatcha féle animés RPG-kre is tökéletesen működik ez a gúnyos állítás, ami végső soron egyáltalán nem vicces (mint, ahogy a mémek nagyrésze nem az), csupán elgondolkodtató.
Van ez az érdekes játék, mely a Final Fantasy VII: The First Soldier nevet viseli magán. Több, mint kétmillióan regisztráltak elő rá (többek között én is), és nem tagadom, egy igen kellemes csalódás volt az eddig megtapasztalt, rendkívül minimális egyéniséggel megáldott Battle Royale-ek után, melyekkel tele a piac. Azonban meg lehetne kérdezni, hogy akkor is ennyire fel lenne kapva eme játék, ha nem ezt a nevet viselné magán?
Nos, valószínű, hisz maga a játékmenet igencsak jó, még ha némileg kiegyensúlyozatlan is, a bevezető animáció király, a karakterek dögösen festenek, és nagyra nőtt pulykákon is rohangálhatunk. Azonban valószínű kicsit tovább tartott volna a felfutási idő, ha nem figyelne ott a Final Fantasy név; mondjuk ez legyen a legnagyobb probléma. Legalább van annyi játékos, hogy ne botok ellen kelljen szórakoznom.
A célkereszttől feljebb, kissé jobbra látható az indikátor, mely jelzi, hogy aki ott kukucskál, az ellenfél.
Battle Royale; remélhetőleg ezt a játékstílust nem kell bemutatnom senkinek, lévén, hogy manapság a csapból is ez folyik. Az alapkoncepció változatlan, azzal a különbséggel, hogy most Final Fantasy-s elemekkel van ellátva a környezet, ami minden csak nem hátrány. A kedves játékosokat egy kasztrendszer, melyből fakadóan többféle játékstílus, egy adekvát háttérsztori és rengeteg esztétikai tuningelem várja.
A főattrakció egyértelműen a különféle szerepek közötti választási lehetőség. Ám emberkénk a kiválasztott feladatkört csupán az adott meccs erejéig vállalja magára. A végén ahhoz a kaszthoz kap tapasztalati pontokat, úgyhogy nem leszünk leragadva egyféle stílusnál, és mindenféle hátrány nélkül váltogathatunk, ha beleunnánk valamelyikbe.
Öt különféle szerepből választhatunk, melyek tükrözik a klasszikus, Final Fantasy-s kasztokat. A harcos (Warrior) erőssége rendkívül egyszerű, azonban igencsak erős: különleges képességével rá tud rontani egy ellenfélre, és pusztító közelharci támadásaival hamar meg tud bárkit ríkatni, miközben egy pajzzsal megakadályozza, hogy az odaúton lepuffantsák.
Skin-ek, skin-ek mindenhol.
Őt követi a vadász (Ranger), aki inkább távolról hatékony. Speciális adottságával be tudja mérni a közelben bóklászó célpontokat, legyen szó játékosokról vagy AI által irányított szörnyekről. Ezután a varázsló teszi a tiszteletét (Sorcerer); ezen karakterek inkább a varázslatoknak megfelelő eszközök használatában emelkednek ki, melyek erősebbek és manájuk is gyorsabban regenerálódik.
A kettő nem hétköznapi kaszt pedig a nindzsa, illetve a szerzetes (Monk). Az előbbiek képesek dupla ugrásra, és el tudnak tűnni, hogy rajta tudjanak ütni gyanútlan célpontokon, míg az utóbbiak a harcosokhoz hasonlóan a testközeli offenzívákat kedvelik, és roppant macerás lecsapni őket, mert minden bekapott sérülésből visszaregenerálnak valamennyit.
Amint látjuk, nem egy hétköznapi BR-rel van dolgunk; itt bizony nem elég a célkeresztünket ráirányítani a többiekre, majd ráfeküdni a tűz gombra (tisztelet a kivételnek). Alapvetően az alapakciók változatlanok a kasztoknál, csupán speciális képességeikben különböznek. A mozgás a megszokott módon történik (bal oldali analóggal a karaktert, a jobb oldalival a kamerát mozgatjuk), azonban van három különböző tüzelési rendszer.
Fedezlek, te nyugodtan borulj ki az útra.
Ez meglepett engem, hisz ilyet nem látni minden nap, azonban végső soron a különbségek nem grandiózusak. Az első mód a szokásos: akkor lövünk, mikor a gombot nyomjuk. Igazából a második is ugyanez, annyi változtatással, hogy a tüzelés gombja követi az ujjunk mozgását, így állandóan elérhető. A harmadik pedig az automatikus lövés.
Nekem ezen utóbbi nagyon bejött, ugyanis így volt esélyem normálisan bemérni az áldozataimat, és nem kellett még egy gombot keresgélnem a képernyőn, megadva az esélyt a célpontnak, hogy elkolbászoljon közben. Ezen kívül rengeteg beállítási lehetőség vár még ránk, melyek segítségével olyan irányítási felületet alakíthatunk ki magunkak, amilyen a legkényelmesebb, úgyhogy a Square-eseknek nagy süti jár ezért.
A varázslásra érdemes még kitérni, ami igazából tárgyhasználat, mely manát fogyaszt. Lényegében zöld gömbök felszedése révén tehetünk szert legfeljebb három mágikus képességre, melyeket egy területre dobunk. Ezeket nem lehet újra és újra ellőni, ugyanis hatásszünettel (Cooldown) dolgoznak, ráadásul manába kerülnek, mely egy olyan "nyersanyag", ami nem kapkodja el az újratöltődést. Illetve nem szabad fejetlenül dobálózni ezekkel, ugyanis saját magunkat és csapattársainkat is megsebezhetjük velük.
Nagyjából 18 év suli után sem bírta a szerkesztő bácsi rendesen leírni, hogy pulyka.
Egy meccs hetvenöt játékost, vagy huszonöt három fős bandát (ha a coop opciót választottuk) tartalmaz. Tapasztalati pontokat nem csak a többiek legyőzésével szerezhetünk, de ládák kirámolásával, minél tovább történő túléléssel, a semleges szörnyek irtásával és a paranormális jelenségek felderítésével is.
Bár erre az utóbbira nem lesz túl sok lehetőségünk, mivel, hogy a játéktér gyorsan csökken, de legalább nem fognak, még talán a nindzsák sem a semmiből lelőni, ugyanis a képernyőn látni fogjuk, hogy van-e a közelünkben más játékos, avagy láda, de akkor is szól a kék indikátor, mikor ránk lőnek. Rendkívül baráti ez a megoldás, mindig van így esélyünk, hogy védekezhessünk.
Kivéve, persze, ha két kilométerről lelő egy hegyen kotló makákó. Nem lehet minden tökéletes. A játék sajnos instabil kissé, és nem csak a kasztok terén (egyenek lócitromot a közelharcosok). Gyakorta megesett, hogy szétszakadt a kapcsolatom egy parti alatt, bár, ha szerencsénk van, akkor vissza tudunk csatlakozni, mielőtt kilőnének. Továbbá a grafika rendkívül ambiciózus, szép és részletes, ennek viszont az a velejárója, hogy sokszor találkoztam szaggatással és szemem láttára megjelenő textúrákkal, környezeti kiegészítőkkel.
A semleges szörnyek irtásával XP-t és szezonális jutalmakra beváltható jegyeket szerezhetünk.
Persze ez nem igazán vesz el a játékélményből túlságosan, de azért bökte a szemem. Végül, de nem utolsósorban, a játék nem viszi túlzásba a jutalmak osztását, mint ahogyan ez a bevett szokás manapság minden mobiljátéknál. Itt bizony keményen meg kellett dolgoznom, hogy legalább egy szintlépést elérjek egy kasztnál, úgyhogy nem fogunk egyhamar kimaxolodni, az biztos.
Ehhez hozzájön, hogy a ruházati extrák nemspecifikusak. Vagyis, ha mi férfi karaktert irányítunk, de női kabátot kaptunk, akkor ciki van. Kár, hogy igazából ugyanannak a ruhának a két variánsa között semmi különbség sincs, így nem értem, miért kellett egy ilyen limitációt bevezetni, de legalább a nemváltoztatás ingyenes és gyors.
Végső soron, azonban, a Final Fantasy név nem csupán a hírnevet biztosította ennek a játéknak, hanem a minőséget is. A meccsek nem feltétlenül gyorsak, attól függően, milyen hamar szaladunk bele a halálba, azonban nem kell túl sokat sorban állnunk, hamar megtörténik egy menet létrehozása, úgyhogy nem fogunk szenvedni a hosszú várakozási időktől. Minden Battle Royale rajongónak melegen tudom ajánlani a Final Fantasy VII: The First Soldier-t, a széria rajongóinak pedig annál inkább.
A Final Fantasy VII: The First Soldier letöltése itt: Google Play | iOS App Store
