Fire Emblem Heroes játékteszt

Hogy miért? A válasz egyszerű: a Fire Emblem egyike volt a valaha készült legösszetettebb japán szerepjátékoknak, amelyet mobilokra egy az egyben átültetni kész öngyilkosság lett volna. Habár a Final Fantasy-nak bejött, de egy keményvonalas Fire Emblem szerepjátéknak nem biztos, hogy sikerült volna már az első napon 2 millió letöltést produkálnia, ezáltal borítékolható volt, hogy a konzervatív régi rajongókat rögtön elveszíti majd a Nintendo. A nagy kérdés ezek után sokkal inkább az volt, hogy vajon képesek lesznek-e valami olyan dolgot kihozni ebből a legendából, hogy az megőrizze az eredeti sajátosságait, de mindemellett még közérthető, könnyen játszható és pergős is maradjon, és kiszolgálja a mobilos casual réteget.

Bár az eredeti játékok fényében csupa őrültség lehet ilyesmiket várni egy Fire Emblem-résztől, azonban akár meglepő, akár nem, de a japánoknak sikerült megmaradni ezen az úton, és létrehozni egy olyan játékot, amely méltó ellenfele lehet mobilon a műfaj legjobbjainak. Ehhez persze nagyjából felejtsünk el mindent, amit a játékmenet tekintetében eddig a sorozatról tudtunk és ismertünk, hiszen minden egyszerűsödött, ezáltal a történet is, amelynek a lényege az, hogy Summonerként meg kell idéznünk a Fire Emblem világának hőseit - avagy a jól ismert harcosok sokaságát -, hogy aprócska küzdelmekben megmentsük szeretett királyságunkat a pusztulástól.

Habár bevallom töredelmesen, a kezdet-kezdetén én is arra számítottam, hogy a Fire Emblem Heroes egy klasszikus értelemben vett szerepjáték lesz, ezáltal szabadon bejárható területekkel, kötetlen felfedezéssel, általunk irányítható sztorival, párbeszédekkel és összetett fejlődési rendszerrel, de ezekből konkréten semmit sem találhatunk a Fire Emblem Heroes-ban. A Nintendo célja ugyanis érezhetően nem az volt, hogy egy hardcore szerepjátékkal örvendeztessen meg minket, sokkal inkább az, hogy átvegye a legendás sorozat csodálatos világát, hamisíthatatlan hangulatát, karaktereit, zenéit és körökre osztott ütközeteit, amelyeket egy kicsit pergősebb formában tálalva, mondhatni egyszerűsítve a középpontba állítson, és erre építsen mindent.

A játékban ugyanis minden, és tényleg minden az ütközetekről szól majd, amelyek egy-egy - a Fire Emblem-franchise legszebb korszakait és legemlékezetesebb helyszíneit - felidéző pályákon zajlanak majd, melyeken folyamatosan bővülő kis csapatunk oldalán vehetjük fel a kesztyűt ellenfeleinkkel. Oldalunkon íjászok, kardforgatók, varázslók és megannyi más egyéb kasztból szalajtott karakter is felbukkanhat - egytől-egyig ismert fiúk és lányok -, akikkel körökre osztottan közlekedhetünk majd a pályákon, ezáltal alaposan meg kell gondolni egy-egy lépést, minden egyes támadást, valamint azt is, hogy mennyire használjuk ki a környezet adta lehetőséget. A taktika, a sorrendiség és úgy nagy általánosságban a megfelelő lépések valóban rengeteget számítanak majd a győzelemben, és bár az első pályákon egy kicsit én kevésnek éreztem a kihívást, később azért belebotolhatunk már combosabb ellenfelekbe is.

Hőseink egyébiránt folyamatos szintlépéssel egyre jobbá, illetve erősebbé válnak, és bár nem mi határozzuk meg, hogy milyen irányban legyenek jobbak, általánosságban elég jól működik a rendszer, amely hol az életerőt, máskor a támadási értéket vagy éppen a védekezést erősíti meg, miközben egy bizonyos szint felett újabb másodlagos támadásokat és skillek is feloldódnak hőseink számára. A fejlődés egyébiránt annak a függvénye, hogy ki és mennyit támad a pályákon, és a játék meglepően bőkezű a tapasztalati pontokkal, de nem csinál nagy ügyet abból sem, ha valaki meghalt, a következő ütközetben ugyanúgy ott lesz mellettünk, habár az adott pályát nélküle kell teljesítenünk, amit alacsonyabb szinteken szinte meg sem érzünk majd.

Maga a harcrendszer egyébiránt elképesztően addiktív, hihetetlenül rá lehet kattanni, és annyira pergős, valamint kellemes élményt nyújt, hogy egyszerűen nem tudtam rajta fogást találni. Ez igaz általánosságban a játék többi részére is, ezáltal a négyzetrácsosan felosztott pályákon való mozgolódás során ugyan cuki kis figurákat irányítunk, sőt mi több, ha közelebbről látjuk az ütközetet, akkor is a zabálnivaló kis karakterek kapják a főszerepet, de például a párbeszédek vagy az átvezetők során olyan lélegzetelállító karakterábrázolások várnak ránk, hogy az kis túlzással már hihetetlen. A Fire Emblem Heroes egyébiránt a tartalom tekintetében sem vall kudarcot, a kampány elképesztően tartalmas és kellemes, mindezt pedig aréna alapú küzdelmek, illetve speciális pályákon kivitelezhető hőscsaták teszik még színesebbé.

A Fire Emblem Heroes-ra tehát összességében egy nagyszerű mobiljátékként tekinthetünk abban az esetben, ha sikerül elvonatkoztatnunk attól, hogy nem egy RPG-t kaptunk, hanem csak egy a körökre osztott harcokra kiélezett alkotást, amely a legendás széria sajátosságait igyekszik felvonultatni előttünk. Érdemes egyébiránt szemet hunyni a múlt felett, és valóban egy mellékszálként tekinteni a végeredményre, hiszen a végeredmény olyan kellemes összhatással rendelkezik, olyan kellemes, nosztalgikus, de mégis újszerű az egész, hogy az a nagyszerű élmények mellett egy letehetetlen, emlékezetes alkotássá teszi a Fire Emblem Heroes-t, amely ismét bebizonyította, hogy a mobiljátékok világával aligha történhetett volna jobb dolog mostanság, minthogy a Nintendo beszállt a bizniszbe.

A Fire Emblem Heroes elérhető itt: Google Play | iOS App Store