Fogadni mernénk, hogy te is rosszul töltöd okostelefonodat!

2017. július 16.
41.5761
Aki rendelkezik okostelefonnal, az bizonyára tisztában van vele, hogy az efféle készülékek leggyengébb eleme az akkumulátor, ezáltal a legtöbb készülék egyetlen töltéssel, aktív használat mellett alig néhány órát bír ki, vagyis kiemelkedően jók azok a telefonok, amelyeket elegendő csak minden másnap feltölteni. Ez a tulajdonság elsődlegesen annak köszönhető, hogy a mai okostelefonok energiaigénye óriási, miközben akkumulátoraik meglepően kis teljesítményűek, ez a két tulajdonság pedig nem a legjobb párosítás.
 


Biztos azonban, hogy csak ettől a két dologtól függ az, hogy egy telefon akkumulátora milyen sokáig bírja? Több szakértő is elég határozottan állítja, hogy egyáltalán nem ilyen egyszerű a helyzet, lévén a használat mellett - WiFi-vel például nyilván gyorsabban merül, mint anélkül - az akkumulátor üzemidejét és élettartamát nagyban befolyásolhatják töltési szokásaink is.

Fogadni mernénk, hogy te is rosszul töltöd okostelefonodat! - 2. kép

Persze mindezért nem annyira magunkat, mint inkább a rohamosan fejlődő technológiát okolhatjuk. Hiszen emlékezzünk csak vissza az első mobiltelefonokra, amelyek egyetlen töltéssel simán elmuzsikáltak mellettünk több napot még úgy is, hogy azért használtuk őket rendszeresen. Ebből az időszakból származik az okostelefonok akkumulátor-gyilkos beidegződése is, miszerint az akkumulátort mindig teljesen le kell meríteni, avagy ki kell sütni, majd úgy tölteni ahhoz, hogy mindig a legjobb formában legyen.

Ha te is ezt vallod, és fogalmad sincs, hogy miért kell évente új akkumulátort venned, akkor mondjuk is a tutit: ez a módszer a mai, modern okostelefonokba szerelt akkumulátorok esetében nemhogy nem hatásos, hanem egyenesen rendkívül ártalmas folyamat. A mai okostelefonokat ugyanis tilos teljesen lemeríteni, sőt ártalmas, ha 10 százalék alá esik a töltöttségük, éppen ezért ilyen esetben inkább kapcsoljuk ki, de soha, egyetlen alkalommal se várjuk meg a teljes kisülést, hiszen egyszeri alkalom is drasztikus mértékben ronthatja az aksi teljesítményét.

Fogadni mernénk, hogy te is rosszul töltöd okostelefonodat! - 3. kép

Hogy akkor mégis hogyan kell helyesen tölteni a mai okostelefonokat? Mondjuk is gyorsan a három aranyszabályt, amit érdemes mindig betartani azért, hogy telefonunk egyrészt tovább bírja a mindennapokban, másrészt ne menjen tönkre idő előtt az akkumulátora. Szóval:

1. Soha ne várjuk meg, amíg a telefon töltöttsége kritikus szintre esik vagy kikapcsol! Amikor csak tudjuk, tegyük fel töltőre. Ha csak öt percre is, az sem baj. Ezzel kevesebbet ártunk neki, mintha elnyújtjuk a töltési időket, és megvárjuk azt, hogy alacsony szintekre essen a töltöttség.

2. Soha ne töltsük fel 100 százalékig az okostelefon akkumulátorát! A modern aksik esetében a 10 és 90 százalék közötti töltöttség jelenti az ideális határértéket, és hidd el, semmivel sem leszel előbb, ha 100 százalékig felmegy a számláló, hiszen az a 10 százalék nagyjából perceken belül el is fogy majd. Próbáld csak ki!

3. Soha ne hagyd hálózatra dugva a telefont! Sokan töltik úgy készülékeiket, hogy este alváskor felteszik töltőre, majd reggel leveszik. Ezzel az a baj, hogy a telefon órákon át feleslegesen van csatlakoztatva a hálózathoz, ami nemcsak balesetveszélyes - az aksi felforrósodását okozhatja -, hanem károsítja is az akkumulátort, így inkább indulás előtt tegyük fel pár percre, és sokkal többet érünk el vele hosszabb távon.
5 hozzászólás

Bencus86

2 hónapja, 1 hete és 4 napja

Azon röhögök hogy a sok hülye a Facebook poszt alatt hogy osztja az észt, a normálisabbja meg itt kommentel értelmesen.

Egyértelmű hogy a fentiek betartása ha nem is kötelező, erősen ajánlott. Aki kicsit is érti a működési elvet, tudja mi az a ciklikus töltés, azok pontosan így töltik a telefonjukat.

válasz erre

Femobilos

2 hónapja, 1 hete és 4 napja

Sajnos nem életszerű hogy ne lefekvéskor dugjam töltőre és ne reggel vegyem le. Ez minden embernél így van szerintem. Meg kéne oldania már a gyártóknak hogy ne legyen ez gond.

válasz erre

Mendez

2 hónapja, 1 hete és 4 napja

Sajnos minden ponttal egyet kell hogy értsek. Nyilván nem megy rögtön tönkre az aksi ha nem így teszünk, de jelentősen jobban romlik.

válasz erre

SamsungFan

2 hónapja, 1 hete és 4 napja

Nagyon sokan nem tartják ezeket be. Van egy ismerősöm, állandóan 20 és 80 % között tartja a telóját. Ami mostanra három éves és soha nem volt cserélve az aksi. Most már értem miért!

válasz erre

ferencziakos

2 hónapja, 1 hete és 4 napja

Biztos hogy senki nem tartja be ezt a három pontot.

válasz erre