Gear.Club játékteszt

2016. november 30.
45.2611
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Google Play kínálatában rengeteg nagyszerű autós játék van Androidra, de csak nagyon kevés az igazán minőségi darab. Elég szubjektív vélemény következik, de szerintem az Asphalt-sorozat, a Need for Speed-, a Real Racing- és talán a CSR Racing-szériák kivételével alig találkozhatunk valamire való versenyjátékkal. Magyarán tehát van még helye minőségi címeknek ezen a piacon, és hogy ez mekkora igazság, azt mi sem bizonyítja jobban más, mint az Eden Games legújabb mobiljátéka.


A Gear.Club ugyanis túltesz minden autós játékon, amit eddig a kis képernyőn valaha is átélhettünk. Felejtsük el az egyszerű versenyeket és a semmitmondó fejlődési rendszert, mert végre érkezett valami, ami mindezt újragondolja, ami mindezt teljesen új körítésben, minden eddiginél összetettebb formában tálalja. A Gear.Club szerény véleményem szerint nem egy, hanem rögtön két játékot gyúr egy egésszé, hiszen ott van egyik felől a hagyományos versenyzős él, amivel kapcsolatban sok újdonságot már nem lehet felvonultatni, de megjelent mellette egy olyan erős tuningvonal is, amihez foghatót én pályafutásom során még PC-s és konzolos játékokban is csak ritkán láttam.

Gear.Club játékteszt - 2. kép

Haladjunk azonban szépen sorban, és kezdjük első ízben a futamokkal! Szerintem ezen a téren a Gear.Club átlagos teljesítményt nyújt. Nekem a futamok kicsit rövidek, és bár a pályák nincsenek túlbonyolítva, ellenben legalább elképesztően hangulatosak, változatosak, és az Asphalt-sorozattal ellentétben ritkább az újrahasznosítás. Verdáinkat a sokat említett szériához hasonlóan úgy irányíthatjuk, hogy a telefont mozgatjuk ide-oda a kezünkben, ha pedig beletapicskolunk a képernyőbe, akkor azzal optimális fékhatást érhetünk el.

Összességében én nem találtam túl sok kihívást a pályákon, nagyon könnyen tudtam nyerni a gépi ellenfelekkel szemben - pláne, hogy vissza is tudtam pörgetni az időt, ha valamit elrontottam -, de a versenyeket így is élveztem, jó volt száguldozni, még ha az igazi sebességhatás nem is jött át igazán. Persze ott a reklámszöveg a realisztikusan szimulált részletekről, de mindent azért ne higgyetek el, összességében egy jóféle árkád versenyjátékról van szó, semmi többről.

Ha csak a versenyek alapján kellene értékelnem a Gear.Club-ot, akkor sem mondanék rá túl sok rosszat, hiszen hangsúlyozom, a futamok kellemesek, az összkép nagyon jó, de alapesetben kicsit vérszegény lenne önmagában még annak ellenére is, hogy brutális mennyiségű tartalmat töltöttek a készítők a végeredménybe. Elképesztő mennyiségű pálya, rengeteg autócsoda - szinte minden lényeges és valós márka felvonul a játékban -, számtalan napi küldetés, kihívás és egyéb bónusz vár ránk, amelyekkel játékbeli kreditet és aranyrögöket gyűjtögethetünk annak érdekében, hogy kihasználhassuk a Gear.Club másik opcióját, a tuningolást, ami messze nem csak abból áll, hogy rádobálunk autónkra egy-két kereket, egy szárnyat, valamint átfestjük, aztán mehetünk. Itt sokkal többről beszélhetünk! Szerencsére!

Gear.Club játékteszt - 3. kép

A Gear.Club-ban ugyanis egy saját tuningműhelyt építhetünk fel magunknak! Minél magasabb szintre lépünk és minél több pénzünk van, annál több helyiséggel és lehetőséggel egészíthetjük ki a műhelyt, így míg kezdetben csak egy sima szerelőpad áll a rendelkezésünkre, addig később gumis műhellyel, festőhelyiséggel, karosszériásokkal és megannyi más egységgel bővíthetjük ki a garázst, ahová akár még növényeket is vásárolhatunk magunknak, hogy szerelőink otthonosabban érezzék magukat, miközben kéréseinket teljesítik. Merthogy kérésünk az bizony lesz bőven, hiszen amennyiben van egy saját műhelyünk, akkor azt érdemes használni is, hiszen minél jobb és erősebb autóval állunk rajtkockára, annál jobb eredményeket érhetünk el, annál több pénzt zsebelhetünk be, és ezáltal nyilván annál többre vihetjük majd. Szokványos ördögi kör az egész!

Hogy pontosan mit és milyen sorrendben tuningolunk, azzal kapcsolatban alaposan megköti a kezünket a játék, noha egy idő után annyi lehetőségünk lesz, hogy kizárólag csak a pénzünkön múlik, hogy egy új motort, váltót vagy kereket veszünk még az autónkra, vagy inkább beruházunk egy teljesen új gépszörnyetegbe, aminek a fejlesztését aztán ismét elölről kezdhetjük.

Fontos megjegyezzem egyébiránt, hogy valami elképesztő, hogy milyen sok lehetőségünk van a tuning kapcsán, nem túlzok: én korábban egy autós mobiljátékban ilyen sok opciót még soha nem láttam. Az pedig már csak hab a tortán, hogy mindezt az egészet megpróbálták összefogni a készítők egy laza közösségi vonulattal, aminek köszönhetően más emberekkel is összemérhetjük a tudásunkat, ami nyilván lényegesen nagyobb élmény, mint a butácska mesterséges intelligenciával versengeni.

Gear.Club játékteszt - 4. kép

Hogy mennyit kérnek el a készítők mindezért az óriási tartalomért? Most jön csak az igazán megdöbbentő rész: a Gear.Club teljesen ingyenes. Nem viccelek! Vannak benne reklámok, amelyeket opcionálisan megnézhetünk, tudunk költeni benne - nem is keveset -, de én úgy jutottam el közel a tizedik szintig, hogy közben jól szórakoztam, és egyszer sem éreztem azt, hogy szükségem lenne költekezésre.

Nyilván kicsit nehezebb a dolog, ha elfogy az idő visszatekerésének lehetősége, vagy pénzszűkébe kerülünk, de a Gear.Club nem kényszeríti ránk az akaratát, és azt sem, hogy feltétlenül feltörjük a malacperselyt, ami hangsúlyozom még egyszer, hogy egy ilyen tripla-A kategóriás játékokra jellemző tartalom és felső kategóriás kinézet mellett elképesztő.

Egyetlen negatívumként talán azt tudom felhozni, hogy helyenként nagyon hosszúak a töltési idők, és kötelező az internetkapcsolat a játékhoz, de ez minimális kompromisszum az elhangzottak után. Ha valami igazán jót akarsz magadnak, ha visszasírod a Need for Speed Undergroundot, vagy ha csak szimplán hiányzott a tuning az Asphalt-sorozatból, a Gear.Club-ot vétek lenne kihagynod!

A Gear.Club elérhető itt: Google Play | iOS App Store
4 hozzászólás

Femobilos

8 éve, 5 napja

Nem rajongok az autós játékokért de ez olyan jól néz ki hogy ki kell próbálnom! mosolygó smiley

válasz erre

Santonio

8 éve, 6 napja

Meg fogtok fertőzni ezekkel a tesztekkel. röhögő smiley Évekig kerültem a mobiljátékokat de lassan rákattanok. röhögő smiley

válasz erre

peter97

8 éve, 6 napja

Imádom az autós játékokat, ez nagyon jónak tűnik, meg is nézem.

Jó teszt lett, hangulatos!

válasz erre

Gólem

8 éve, 7 napja

Kva jó teszt lett! mosolygó smiley A játékot már rántom is be, nagyon bejön.

válasz erre