Három dolog, amiért a mobiljátékosok imádni fogják az iPhone 8-at

2017. szeptember 17.
41.8241
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Apple a napokban hivatalosan is bemutatta az iPhone okostelefonok legújabb generációját, sőt mi több, rögtön két eltérő megközelítésű készülékről is lerántották a leplet, amelyek között a hardver tekintetében nem, de a lehetőségek kapcsán annál több különbség lesz. Mivel a bejelentés után soha nem látott hype alakult ki az iPhone 8 körül, ezért bizonyára már mindenki tisztában van a telefon újdonságaival, éppen ezért mi most úgy döntöttünk, hogy egy kicsit mobiljátékos szemmel vesszük szemügyre a készüléket.


Merthogy szerencsére az Apple is tudja, hogy a mobiljátékok egyre komolyabb üzletet jelentenek az iparban, és ha nem követik az igényeket, akkor akár hátrányba is kerülhetnek ezen a téren az Androidhoz mérten. Az Almások épp ezért rendkívüli módon rágyúrtak a témár, és most három pontban össze is foglaltuk nektek, hogy miért lesz érdemes odafigyelni ebből a szempontból az iPhone 8-ra! Lássuk:

1. Brutális teljesítményű processzor!

Az iPhone 8 egyik nagy újdonsága a hardver szempontjából az új hatmagos processzor, amit A11 Bionic névre keresztelt a gyártó. A nagy teljesítményre képes CPU magjait úgy oszthatjuk fel, hogy lesz kettő, ami inkább a teljesítményért, míg négy, ami inkább a fogyasztásért felel majd.

Az iPhone 7-es lapkához mérten az előbbiek 25 százalékkal, utóbbiak 70 százalékkal gyorsultak fel, de ami ennél is lényegesebb információ, hogy a legtöbb Androidos készülékkel ellentétben a hat mag egyszerre is képes lesz működni, ami a mobiljátékok teljesítményét tekintve elképesztő előrelépés.

Három dolog, amiért a mobiljátékosok imádni fogják az iPhone 8-at - 2. kép

2. Az Apple által fejlesztett GPU!


Az iPhone 8-ban azonban nemcsak a processzort, hanem a grafikus chipet is hatalmas változás érte! A legnagyobb újdonság, hogy míg ezt az egységet a gyártó korábban a PowerVR-ról kölcsönözte, addig ezúttal egy teljesen általuk készített hardverről beszélünk, ami az iPhone 7-ben helyet kapott GPU-hoz képest 30 százalékkal jobb teljesítményre képes. Mivel a mobiljátékok esetében a GPU teljesítménye alighanem a legfontosabb, ez óriási előrelépés, de fontos kiemelni még ehhez kapcsolódóan néhány dolgot.

A CPU és a GPU különleges felépítésének és kalibrációjának, valamint a Metal 2 API bevezetésének köszönhetően az iPhone 8-cal már a valódi 3D-s játék lehetősége is megvalósulhat, sőt mi több, a korábban lehetetlennek gondolt 60fps - avagy 60 képkocka per másodperc - elérése még a legrealisztikusabb mobiljátékok számára sem okoz majd problémát az erős hardveren.

3. A kiterjesztett valóság mindenek felett!

Nem tartjuk kizártnak, hogy a Pokémon GO elképesztő sikere láttán, de az Apple erőteljesen ráfeküdt az iPhone 8-cal a kiterjesztett valóságra, amivel kapcsolatban minden eddiginél realisztikusabb és elképesztőbb dolgok várnak ránk. Kis túlzással a Niantic játéka olyan az Apple újdonságához mérten, mint a matchbox egy valódi autóhoz képest, hiszen az erős CPU-nak és GPU-nak hála a kiterjesztett valóságban megmozdított dolgok nemcsak 60 fps-sel mutatkoznak majd a képernyőnkön, hanem akár masszív 4K felbontásban is. Az Apple mindezt a The Machines című mobiljátékkal a gyakorlatban is megmutatta a készülék leleplezésekor, és túlzás nélkül a szánkat is eltátottuk tőle.

Nézd nagyban ezt a videót!




Te váltani fogsz az új iPhone-ok valamelyikére?
3 hozzászólás

zsenikém

7 éve, 1 hónapja és 24 napja

Váltok 8-ra igen mert most 6s van. Nagy lépés lesz. mosolygó smiley X tetszene de nincs 440-em, a 64 gigás meg már kicsi lenne.

válasz erre

Mendez

7 éve, 1 hónapja és 25 napja

Az X is nagyon jó de nekem a 8 jobban tetszik, hagyományosabb. Hardverben pedig a Plus ugyanolyan jó. Tény hogy játékra mindegyik nagyszerű, de arra a 6 is jó még mindig. mosolygó smiley

válasz erre

fonemaker

7 éve, 1 hónapja és 25 napja

Az ár sokakat fog elrettenteni sajnos. Pedig kiváló telefon lett!

válasz erre