Hellrule játékteszt

2020. szeptember 09.
52.6361
A teljesen ingyenesen belengetett mobiljátékokból gyakran meglepően jó dolgok tudnak kisülni, ezért is csillant fel a szemünk, amikor a Pedrocorp csapata azzal lengette be legújabb alkotását, hogy ez bizony teljességgel ingyenes, de még csak reklámok sincsenek benne, ellenben van benne horror, egyedi megoldások és egy sor olyan dolog, ami kecsegtető lehet azok számára, akik imádják az oldalnézetes akciójátékokat, pláne a runnerekre jellemző sajátosságokkal kiegészülve.


Csakhogy arról senki sem szólt egyetlen röpke szót sem, hogy a Hellrule a sok-sok előny, illetve pozitívum mellett bizony számos olyan dolgot kínál nekünk, amihez nekünk eredendően nem fűlött a fogunk, példának okáért olyan brutális nehézségi szint van benne, hogy ember legyen a talpán már az is, aki az első mezei ellenfélen átverekszi magát. Hogy ez valami vicc? Sajnos egyáltalán nem vagyunk vicces kedvünkben, pedig örültünk volna neki, ha ez csak az lenne.

Hellrule játékteszt - 2. kép

A Hellrule azonban halálosan komolyan veszi önmagát. Ezzel persze nem is lenne gond, hiszen ez a különösen horrorisztikus körítés, aminek részeként sötét pályákon, vérengző szoborszerű lényekkel vagy veszett patkányokkal kell küzdenünk, kifejezetten jól sikerült, azonban nagyjából ez minden, amit pozitívumként ki tudunk emelni az alkotás kapcsán. Merthogy a kapcsolódó játékmenet annyira rossz lett, amennyire az csak lehetett, és annyi mindent elrontottak benne, amennyit csak lehetett.

Eleve rossz döntés volt auto-runnerként megvalósítani a Hellrule-t! Esernyős hősünk - aki ezt a kiegészítőt kardként is nagyszerűen tudja alkalmazni - ugyanis eszeveszett tempóban rohan a pályákon már az elején is, de nagyobb baj, hogy a virtuális gombok megnyomása soha nincs összhangban a cselekvéssel, vagyis ha megnyomjuk az ütést, akkor eltelik egy kis idő, míg karakterünk csap egyet, ami kifejezetten idegtépő, kiszámíthatatlan ritmusosságot ad az egész alkotásnak, és gyakorlatilag játszhatatlanná teszi az egészet.

Hellrule játékteszt - 3. kép

Nem viccelek, számomra legalább 30 percig tartott, míg gyakorlatilag bemagoltam, hogy az adott pályarészen pontosan mikor kell megnyomni az akciógombot ahhoz, hogy jókor csapjon oda egyet a karakterünk, de a második vagy a harmadik pályán inkább feladtam az egészet, hiszen olyan lehetetlen kombinációt követel a játék, amit ember legyen a talpán, aki meg tud valósítani. Én elhiszem, hogy jó dolog az ingyenesség, örülhetünk neki, hogy nem kell fizetnünk érte, de ha egyszer valami játszhatatlan, akkor ennek nincs sok értelme...

Oké, a grafikai stílus kifejezetten tetszetős lett, ez a lilás horrorhangulat valóban kifejezetten kellemes. Vannak bossok, ami jó ötlet, bár én csak az egyikhez jutottam el, és nagyjából ott már alig volt hajam, így hagytam inkább a fenébe. Ezen felül a zenéket is érdemes kiemelni, de egyébként minden más valami összecsapott fércműnek, valami kiadásra alkalmatlan prototípusnak tűnik, nem végleges alkotásnak.

Hellrule játékteszt - 4. kép

A Hellrule-t ugyan nagy reményekkel vártuk, kifejezetten kedveltük az első kedvcsinálója alapján, azonban a gyakorlatban sajnos nagyon csúnyán elhasalt, mert a rosszul megtervezett játékmenetből kifolyólag gyakorlatilag játszhatatlan, de legalábbis brutálisan nehéz lett az egész. Tényleg sajnáljuk...

A Hellrule elérhető itt: Google Play
4 hozzászólás

fonemaker

1 hete

Kár érte.

válasz erre

peter97

1 hete

Ingyen ez is jó egynek...

válasz erre

Direktor

1 hete és 1 napja

Nagyon kevés jó mobiljáték jön ki mostanában, azt kell mondjam...

válasz erre

Chico

1 hete és 1 napja

Uhhh ez kemény kritika. Akkor nem is éri meg kipróbálni.

válasz erre