Highway Heat játékteszt

2018. december 14.
59.6341
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Amikor azt hisszük egy bizonyos műfajról, hogy már mindent ellőttek benne a készítők, akkor rendszerint mindig felbukkan egy újabb versenyző a színen, és letörli a vigyort az arcunkról. Pontosan így történt ez a Bite Sized Games által fejlesztett Highway Heat kapcsán, mely nem kisebb dologra hivatott, minthogy megreformálja az oldalnézetes versenyjátékok világát.


Ha ezt nem is sikerült neki túl határozottan megvalósítani, azért a Highway Heat meglepően korrekt eredménnyel és esélyekkel indult ezen az úton, ezt a sok pozitív jelzőt pedig leginkább annak köszönheti, hogy behozott a stílusba egy korábban még soha, vagy csak egészen ritkán látott elemet. Ez pedig nem más, minthogy a pályát gyakorlatilag mi rajzoljuk benne, méghozzá az előremenetel függvényében.

Highway Heat játékteszt - 2. kép

Ezt elég érdekes módon valósították meg a fejlesztők, a dolog lényege ugyanis a halálosan egyszerű irányításból fakad, lévén lehetőségünk nyílik felfelé és lefelé taszigálni a folyamatosan, azaz magától száguldó autónkat. A mozgatás lényege, hogy egyrészt elkerüljük a trükkös pályákon elénk ugró akadályokat, illetve összegyűjtsük az ott megtalálható csillagokat.

Igen ám, csakhogy ez nem olyan egyszerű, mint ahogyan azt leírtuk most nektek. Az ugyanis egy dolog, hogy felfelé húzva az ujjunkat dombot rajzolunk, lefelé pedig lejtőt, azonban ember legyen a talpán, aki képes lesz előre és pontosan kiszámolni, hogy a hegyek és a völgyek megfelelő ívekkel rendelkeznek-e a folyamatos tempózás során. Magyarul egy határozott mozdulattal könnyen falnak vezethetjük autónkat, ami ugyebár az adott végét jelenti egyben.

Highway Heat játékteszt - 3. kép

Sőt mi több, a játék egy sor más dolgot is számolgat, miközben teljesítjük a pályákat - megfelelő távolságot kell megtenni az újabbak feloldásához -, ezáltal például folyamatosan jönnek majd utánunk a rendőrautók, akiket neki kell vezetni a falnak, de például az is plusz pont, ha ügyesen feldobjuk a verdát egy platformra, és azon végigdriftel.

Azon túl továbbá, hogy az egyes helyszínek mesés megvalósítást kaptak - egy kicsit Alto's Odyssey utánérzésünk lesz -, folyamatosan újabb autókat is feloldhatunk magunknak. Bár igazságtalanság, hogy a Batmobil kizárólag pénzért lesz, azonban a Szupercsapat verdáját, vagy a Vissza a jövőbe trilógia időgépét egy kis türelemmel is elérhetjük, nem kell hozzá költekezni.

Highway Heat játékteszt - 4. kép

A Highway Heat tehát összességében egy kellemes kis időtöltés, noha elég idegölő tud lenni néha, ha nem vagyunk elég ügyesek, vagy nem érzünk rá arra, mennyit is kellene lendítenünk az autón a továbbjutás érdekében. Ha egy újabb pár perces kalandot keresel, akkor ne habozz a letöltéssel, hiszen gyakorlatilag ingyen van.

A Highway Heat elérhető itt: Google Play | iOS App Store
6 hozzászólás

ferencziakos

5 éve, 9 hónapja és 17 napja

Nekem ez bejön, remélem nincs telitömve reklámmal.

válasz erre

peter97

5 éve, 9 hónapja és 17 napja

Egynek, ingyen, jó lesz.

válasz erre

fonemaker

5 éve, 9 hónapja és 18 napja

Jó szórakozásnak tűnik, ölök bele pár órát.

válasz erre

SamsungFan

5 éve, 9 hónapja és 18 napja

Nem könnyű, de rohadt addiktív játék. Én nagyon megszerettem.

válasz erre

Chico

5 éve, 9 hónapja és 20 napja

De jó kis game! meglepett smiley

válasz erre

Vidoros

5 éve, 9 hónapja és 20 napja

Biztos kipróbálom, legalább van benne kihívás!

válasz erre