Hungry Dragon játékteszt

2018. szeptember 05.
45.0601
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Ubisoft pár évvel ezelőtt egészen nagyot robbantott a Hungry Shark címre keresztelt alkotásával, mely egy egészen sajátos ötleten alapuló mobiljáték volt, benne egy éhes cápával, akivel gyakorlatilag mindent fel kellett zabálni. Mivel ebből az alkotásból és koncepcióból lényegében mindent kihoztak, várható volt, hogy rövidesen új körítéssel tér majd vissza közénk a széria, és mindez be is igazolódott, noha azt nem gondoltuk volna, hogy a készítők ennyire jól eltalálják majd a témát.


A folytatás ugyanis Hungry Dragon címmel érkezett meg, és egy fantasy körítéssel ellátott zabálószimulátor lett belőle, melyben egy sárkány felett vehetjük át az irányítást, hogy a nagyobbacska világban ide-oda repkedve mindent felfaljon, felgyújtson és így tovább. Persze a szimpla rombolásban és pusztításban sokáig nem lenne kihívást, és szerencsére nagyon jól tudták ezt a Ubisoft emberei is.

Hungry Dragon játékteszt - 2. kép

A Hungry Dragon éppen ezért egy kellemesen összetett játékélményt állít a középpontba, kis sárkányunk oldalán ugyanis megannyi lehetőség vár majd ránk, sőt mi több, minél nagyobb tétekben gondolkodunk, és minél mélyebbre hatolunk ebben az izgalmas világban, annál komolyabb nehézségekben lesz részünk. Kezdetben ugyanis megelégszünk például pár birkával, kisebb pókokkal, egyszerű emberekkel, madarakkal, de később ennél sokkal nagyobb falatokra lesz szükségünk.

Óriáspókok, felfegyverzett emberek, goblinok, óriások és megannyi más egyéb felfalni valóval lesz dolgunk, azonban messze nem csak arról van itt szó, hogy egyszerűen behammantjuk ezeket a dolgokat, hiszen közben azért mi is támadás alá kerülhetünk. Ellenséges szörnyek, de akár felfegyverzett emberek egyaránt az életünkre törhetnek, miközben azt is megbánhatja az életerőnk, ha olyan ételjelölttel próbálkozunk, ami túl nagy falat a számunkra.

Hungry Dragon játékteszt - 3. kép

Persze nem véletlenül találkozunk a pályákon erősebb ellenfelekkel, hiszen a Hungry Dragon-ban folyamatosan fejlődhetünk, minden egyes alkalommal ugyanaz a pálya vár ránk, de eltérő célokkal és feladatokkal, miközben nemcsak sárkányunkat erősíthetjük, hanem újabbakat oldhatunk fel magunknak, sőt mi több, kosztümöket aggathatunk rájuk és segédeket is a pályára állíthatunk melléjük.

A fejlesztésekkel ráadásul saját sárkányunk képességeit is turbózhatjuk, hiszen nemcsak egyszerű zabálás megy majd, hanem lesz tűzokádás és száguldozás is, noha ezek előhívásához nagyon ügyesnek kell majd lennünk. Ez viszont nem lesz mindig egyszerű, hiszen hiába a tartalom és a nagyszerű megjelenés, az irányítás sajnos nem sikerült túl kiemelkedőre, akadnak kellemetlenségei, ami azért persze nem jelenti azt, hogy irányíthatatlan lenne a játék, de ennél gördülékenyebb élményre számítottunk tőle.

Hungry Dragon játékteszt - 4. kép

Ezt leszámítva azonban a Hungry Dragon egy kellemes kis mobiljáték lett, melyben ügyességünkre és leleményességünkre egyaránt szükségünk lesz az érvényesüléshez, a kellemes megjelenés miatt pedig egyenesen imádjuk. Ha a Hungry Shark tetszett, ezt bizony ki kell próbálnod!

A Hungry Dragon elérhető itt: Google Play | iOS App Store
3 hozzászólás

fonemaker

6 éve, 1 hónapja és 8 napja

Egy kis szórakozáshoz teljesen jó.

válasz erre

peter97

6 éve, 1 hónapja és 9 napja

Hát ez marha nagy poén! mosolygó smiley

válasz erre

ferencziakos

6 éve, 1 hónapja és 9 napja

Bejön így első látásra, ki is próbálom!

válasz erre