Kameralyukas okostelefonok vs mobiljátékok! Vajon jó lesz ez nekünk?

2018. december 16.
59.5901
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány hónappal ezelőtt alaposan megijesztettek minket az okostelefon-gyártók, amikor az iPhone X után mindenki szenzorsávval ellátott okostelefon akart vagy dobott is piacra. Akkoriban meg is állapítottuk, hogy mobiljátékos szempontból a notch egyáltalán nem szerencsés, ezt a kijelentésünket pedig azóta határozottabban tartjuk, hiszen akárhány szenzorsávos készüléket tartottunk a kezünkben, megfelelő támogatás nélkül egyik sem volt túl kényelmes, illetve alkalmas a játékra.


Alig dolgoztuk fel azonban ezt a sokkot, máris itt a következő nagy őrület, a kameralyuk. Bár kell még pár hónap, amíg az első ilyen készülékek begyűrűznek a piacra, azonban a Samsung például már bejelentette első ilyen okostelefonját, és a Honor is belengette, tehát érdemes szemügyre vennünk, hogy mobiljátékos szempontból vajon mennyire lesz jó vagy rossz, ha a képernyő valamelyik felső sarkában egy kamerányi holt tér lesz a kijelzőn.

Kameralyukas okostelefonok vs mobiljátékok! Vajon jó lesz ez nekünk? - 2. kép

Az bizony útban lesz!

Ha egy kicsit is belegondolunk a helyzetbe, rögtön kijelenthető, hogy a kameralyuk bizony igencsak útban lesz a legtöbb mobiljáték esetében, pláne azoknál az eszközöknél, ahol a bal felső sarokba kerül az előlapi kamera. A döntött készülékkel is élvezhető alkotások esetében ugyanis pont a kameralyuk helyére kerül az egyik joystick, vagy néhány olyan gomb, ami elengedhetetlen lehet az irányításhoz. Hogy fordíthatunk is egyet a készüléken? Valóban, de a komolyabb mobiljátékok kezelőfelülete rendszerint teljesen körbeöleli a képernyőt, vagyis az esetek 99 százalékában a kameralyuk egyszerűen útban lesz, ezáltal rengeteg játék válhat vele teljesen, esetleg részben irányíthatatlanná.

Külön támogatással lehet belőle valami!

Lehet, de ha lesz is, az akkor sem a mobiljátékosok előnyét szolgálja. A Notch támogatását is hogyan oldották meg sok esetben? Vagy simán hagyták, hogy belelógjon a képernyőbe, és átrendezték a gombokat, vagy virtuális kávával összehúzták a kijelző hasznos méretét, ami majdhogynem a legszerencsésebb választás volt, de sokan jogosan morogtak miatta, hiszen ezzel jelentősen csökkent a képernyő tényleges mérete.

Ha ezt a megoldást követjük a kameralyuk esetében, az több tekintetben is problémás lehet, hiszen a kérdéses lyuk jobban belenyúlik a kijelzőbe, mint egy keskeny notch. Ha ezt bele akarják vonni a kezelőfelületbe, az minden játéknál drasztikus átrendezést követel, ezáltal több gombot kell felfelé vagy a képernyő közepe felé elmozdítani, ami nem biztos, hogy kényelmes megoldás lesz.

Amennyiben pedig virtuális kávában gondolkodunk, az eddig látott prototípusok esetében az nem jelentene mást, minthogy akár egy-másfél centit is elveszünk a kijelző hasznos területéből, ezáltal sokkal kisebb felbontásban élvezhetjük majd a mobiljátékokat. Nyilván ez nem a világvége, hiszen régen is elvoltunk a kisebb kijelzőkkel, de ha már ott egy közel 6 hüvelykes panel, akkor ne vegyenek el belőle egyetlen millimétert sem ilyen butaság miatt.

Kameralyukas okostelefonok vs mobiljátékok! Vajon jó lesz ez nekünk? - 3. kép

A kijelzőméret miatt örülhetnénk neki!

Ha sikerül is megfelelő megoldást találni a képernyő holt terének kihasználására - de egyelőre egyik alternatívát sem tartjuk valami működőképesnek -, akkor természetesen azért profitálhatnánk is ebből, hiszen még tovább növekedhetnek a megoldással az okostelefonok kijelzői. Nyilván a nagy áttörés ezen a téren az összehajtható készülékekben lesz keresendő, de ezek megjelenése és megfizethetősége még a távoli jövő, addig pedig efféle alternatívákkal kell beérnünk. A nagyobb kijelzőméretnek pedig igencsak örülnénk, a nagy kérdés tehát az, vajon milyen megoldást találnak majd a fejlesztők erre az új trendre?
notch egyáltalán nem szerencsés, ezt a kijelentésünket pedig azóta határozottabban tartjuk, hiszen akárhány szenzorsávos készüléket tartottunk a kezünkben, megfelelő támogatás nélkül egyik sem volt túl kényelmes, illetve alkalmas a játékra. '>
4 hozzászólás

fonemaker

5 éve, 8 hónapja és 24 napja

Bírom az ilyen elmélkedős cikkeket! Igazság szerint engem nem zavar se a kameralyuk, se a notch, se a káva. Oké hogy kitakar a sziget és a lyuk is, de szerintem nem zavaró, iPhone-on pedig teljesen jól lekezelik a játékok már.

válasz erre

Femobilos

5 éve, 8 hónapja és 24 napja

Nekem nagyon tetszik ez a megoldás, sokkal jobban néz ki mint a notch, bár engem az sem zavar.

válasz erre

ferencziakos

5 éve, 8 hónapja és 24 napja

Engem nem zavar a notch, észre sem veszem. iOS nagyon jól kezeli.

válasz erre

Direktor

5 éve, 8 hónapja és 24 napja

Ez jó kis fejtegetés volt. mosolygó smiley

válasz erre