Lemmings játékteszt

2019. január 02.
64.4691
A Lemmings-sorozat túlzás nélkül egy igazi legenda. Aki hozzánk hasonlóan már a kilencvenes évek első felében is szívesen töltötte idejét videojátékokkal, az biztosan találkozott az aprócska együgyű munkáslények sztorijával, akik talán nem írtak akkora történelmet, mint Super Mario vagy Sonic, azonban rengeteg kellemes percet töltöttünk azzal, hogy ezeket az aprócska kis teremtményeket eljuttassuk céljukhoz a trükkös pályákon.


A kellemes gyerekkori emlékek miatt túlzás nélkül majdnem kiugrottunk a bőrünkből, amikor kiderült, hogy mobiljátékként támad fel a sorozat, mely szimplán Lemmings címmel jelent meg az óév utolsó havában, és úgy vetettük rá magunkat az applikációra, mint karácsony másnapján a maradék bejglire. Most pedig nagy örömmel jelentjük nektek, hogy nem is kellett csalódnunk a legendás széria feltámasztásában!

Lemmings játékteszt - 2. kép

Merthogy a Sad Puppy Limited fejlesztői zseniálisan képesek voltak átültetni a kis képernyőre azt az élményt, amit annak idején átéltünk, így mind a megjelenés, mind az egykori hangulat, mind az aprócska kijelzőből fakadó irányítás elképesztően kellemesre sikeredett. Ennyivel azért persze nem intézzük el nektek ezt a játéktesztet!

A Lemmings lényege mit sem változott az elmúlt közel 30 évben, tehát a cél ezúttal is az lesz, hogy a kis munkásokat a trükkös, több szintből álló oldalnézetes pályákon eljuttassuk a célba úgy, hogy közben lehetőleg a legkisebb veszteség érje őket. Útjuk során gyakran kerülnek szimpla zsákutcába, de rengeteg halálos veszedelem, szakadékok, fűrészek és egyéb szörnyűségek várnak rájuk.

Lemmings játékteszt - 3. kép

Hogy ezeket elkerüljék, a mi feladatunk lesz minden kritikus pontnál közbe lépni, ezáltal megállítani a kis csapatot, valamint irányba fordítani őket. Persze ez gyakran nem lesz elegendő, hiszen sokszor át kell majd ásni velük a pályákat, sőt mi több a későbbiekben már lépcsőket is tudnak építeni maguknak, ha szorult helyzetbe kerülnének, esetleg a cél valami magaslaton helyezkedne el, sőt mi több, a leesés ellen is megvédhetjük őket, ha esernyőt adunk a kezünkbe.

Mindez egyetlen pöccintés a képernyőn, avagy az irányítás kellemes, de a kihívás így is nagy, hiszen minden pályán véges mennyiségben használhatjuk csak ezeket a lehetőségeket, miközben gyorsíthatjuk vagy lassíthatjuk az időt, és ügyelnünk kell rá, hogy elegendő lemming eljusson a célig. Ez ugyanis alapvető fontosságú lesz a továbbjutáshoz hiszen megannyi különféle világ vár majd feloldásra, lévén a tartalom terén nem panaszkodhatunk majd a Lemmings-re.

Lemmings játékteszt - 4. kép

Sőt, más tekintetben sem, hiszen a legendás sorozatból egy olyan kellemes megjelenéssel és élményekkel kecsegtető újragondolás született, amit álmodni sem mertünk volna magunknak. A tény pedig, hogy mindezt ingyen kínálják a készítők, csak hab azon a bizonyos tortán!

A Lemmings elérhető itt: Google Play | iOS App Store
7 hozzászólás

Ronalddo

7 hónapja, 1 napja

Bakker már meg is jelent? Remélem hozza az eredeti hangulatot, mert a hétvégén belevetem magam!

válasz erre

Direktor

7 hónapja, 2 napja

Kipróbálom, remélem nincs rommá baszva reklámmal, mert az a halálom.

válasz erre

Mendez

7 hónapja, 2 napja

Ó de jü , gyorsan ki is próbálom!

válasz erre

Bencus86

7 hónapja, 3 napja

De ****a, reméltem hogy jó lesz amúgy de ez nagyon adja!

válasz erre

Vidoros

7 hónapja, 4 napja

Úristen, ezer éve nem játszottam vele! De jó hogy mobilra is van!

válasz erre

SamsungFan

7 hónapja, 4 napja

Kellemes meglepetés. Hát leszedem én is, nagyon tetszik.

válasz erre

ferencziakos

7 hónapja, 4 napja

Eskü nem hittem hogy ez így sikerül nekik. Nagyon király!

válasz erre