Light a Way játékteszt

2018. március 02.
43.0001
A Light a Way egy nagyon kedves és aranyos kis mobiljátékként mutatkozott be a nagyközönség számára néhány nappal ezelőtt, így bennünk is rögtön felébresztette a kisgyermeket, ezáltal amint írtunk nektek róla, szinte azzal egy időben landolt is a telefonunkon az app, ami annak rendje és módja szerint elvarázsolt minket. Ez pedig annak ellenére is igaz, hogy nem egy túl bonyolult alkotásról beszélünk, sőt éppen ellenkezőleg, esetében éppen az egyszerűség az, ami gyönyörködtet.


A Light a Way-re nem is tudom, hogy létezik-e pontos kifejezés a mobiljátékok között, de talán a szerepjátékos alapokon nyugvó clickerek műfajába lehetne elhelyezni, hiszen a lényeg röviden és tömören nem más, minthogy folyamatosan üssük a képernyőt, méghozzá amilyen gyorsan csak lehet. Hogy ebből születhet-e izgalmas mobiljáték? Bármilyen meglepő, de igen!

Light a Way játékteszt - 2. kép

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a Light a Way a háttérbe egy kellemes kis koncepciót épített fel, hiszen főhősünk egy kicsike tündér lesz, akinek világát szörnyű sötét lények kebelezték be, így a feladatunk rögtön adott is lesz: szálljunk szembe a gonosz teremtményekkel és hozzunk újra világosságot a csodálatos kis tündérvilágba. Ehhez pedig nem is lesz más dolgunk, minthogy peregjen az ujjunk a képernyőn, mint a géppuska.

Az oldalnézetes formában megalkotott Light a Way-ben ugyanis nincs sem taktikus, sem összetett harcrendszer, mindössze annyi lesz benne a dolgunk, hogy ha szembejön velünk egy teremtmény - akik rendre a földből bukkannak elő -, csak elkezdjünk teljes erőből tapicskolni rajta, és ha elég ügyesek, illetve gyorsak vagyunk, akkor pár pillanattal később el is pusztítjuk.

Light a Way játékteszt - 3. kép

A játék szintekre van osztva, és minden szint végén vár ránk egy főellenfél, aki annyiban különbözik a szimpla ellenfelektől, hogy időre kell legyűrnünk. Utunkat egyébiránt különféle kis teremtmények kísérik, akik hozzánk hasonlóan fejleszthetők, és természetesen sokkal könnyebb lesz a társaságukban lenyomni a szembejövő lényeket, mintha csak egyedül állnánk nekik.

A fejlődési rendszer egyébiránt elképesztően tempós, szinte minden küzdelem után osztogathatjuk a tapasztalati pontokat, és csak rajtunk múlik, hogy kis tündérünknek, vagy kísérőinknek adjuk, de egyetlen fejlesztés szinte azonnal megmutatja a hatását, hiszen növekszik a támadás értéke, ezáltal könnyebben és gyorsabban tudjuk lenyomni az erősebb ellenfeleket is.

Light a Way játékteszt - 4. kép

Nagyjából ez minden, amit a Light a Way tud, de annyira kellemes és aranyos az egész koncepció, és annyira vágyunk minden esetben arra, hogy csak még egy szintet fejlesszük hősünket, hogy a végeredmény nagyon hamar be tud szippantani bárkit. Mivel ingyen van, legalább a kipróbálásig érdemes eljutnod vele!

A Light a Way elérhető itt: Google Play | iOS App Store
2 hozzászólás

fonemaker

6 hónapja, 2 napja

Sokkal jobb lett mint amire számítottam. Gyerekes kicsit de annyi baj legyen!

válasz erre

peter97

6 hónapja, 2 napja

Hát akkor lássuk!

válasz erre