Mikor kapjon először okostelefont a gyerek, és mire figyeljünk a választáskor?

2019. augusztus 11.
54.8231
A nyolcvanas évek végén született korosztály volt talán az első generáció a sorban, akik már egészen korán, gyakorlatilag gyerekként találkoztak a mobiltelefonnal, illetve kaptak lehetőséget arra, hogy saját készülékük legyen a különféle programok és lehetőségek által. Akkoriban egy mobiltelefon luxuscikknek számított, és bár az árak ma is az egekben járnak - sőt, ezen a téren talán rosszabb a helyzet -, azonban a változás érzékelhető: manapság mindenkinek természetes, hogy saját telefonja van.


Nem meglepő tehát, hogy a gyerekek már gyakorlatilag babakorban találkoznak ezekkel az eszközökkel, sőt mi több, éppen a közelmúltban foglalkoztunk vele, hogy az ajánlásokhoz mérten túl sok időt töltenek a képernyő előtt. Ez valahol érthető, az viszont sok szülőnek fejtörést tud okozni, hogy egyáltalán mikor kapjon először okostelefont a gyerek, és mire figyeljünk oda, ennek a készüléknek a kiválasztásakor?

Mikor kapjon először okostelefont a gyerek, és mire figyeljünk a választáskor? - 2. kép

A legfontosabb: legyen elég érett hozzá!

Az első és legfontosabb kritérium a téma kapcsán nem is annyira magához a készülékekhez, sokkal inkább a gyerekekhez kötődik. Egyre divatosabb, hogy a kicsik már óvodáskorban kapnak SIM kártyával ellátott okostelefont, miközben még olvasni sem tudnak, ergo a hívások fogadásán, esetleg a mobiljátékok futtatásán kívül semmi mást nem képesek csinálni vele. Szükséges tehát hozzá egy ilyen típusú érettség is, ergo tudjon olvasni, tudjon alapvető műveleteket elvégezni a készüléken és így tovább.

Még lényegesebb azonban a mentális érettség, hogy fel tudja fogni annak a dolognak a súlyát, hogy neki egy nagyon értékes tárgy került a birtokába, amire vigyáznia kell, melyen bizonyos műveletek pénzbe kerülnek. Ismernie kell továbbá a telefonálási szokásokat, hiszen bár a közvetlen családon kívül talán senkit nem hív majd fel a gyerek a készüléken, de akkor is tudja, hogy nem lehet és nem szabad éjjel-nappal zaklatni másokat, hogy a telefonban köszönünk és elköszönünk, mint a valóságban és így tovább. Ezek nekünk alapvető dolgoknak tűnnek, de egy gyereknek korántsem evidensek.

Előfizetésest soha!

Még mielőtt a készülékeket nézegetnénk, nagyon fontos raktározni magunkban, hogy előfizetéses készüléket soha ne vásároljunk a gyereknek. Ezzel egy csapásra elejét vehetjük ugyanis az orbitális számláknak, hiszen elegendő néhány rossz telefonszám, pár rosszakaró osztálytárs vagy nagyobb gyerek, de akár az interneten egy rossz kattintás ahhoz, hogy meglegyen a baj. A feltöltőkártyás csomagokkal azonban garantáltan nem lesz baj, hiszen ha valami történik, akkor is legfeljebb az az egy-két ezer forint veszik kárba.

Természetesen a mi felelősségünk, hogy felhívjuk a figyelmét arra, mi kerül pénzbe és mi nem. Tudatosítsuk vele, hogy már egy telefonhívásért és SMS-ért is fizetni kell, de például a különféle áruházakban is hamar nullázódhat az egyenleg, ha nem figyelünk oda alaposan. Ha mindent elmagyarázunk neki, aligha okoz majd problémát a gondatlan használat.

Mikor kapjon először okostelefont a gyerek, és mire figyeljünk a választáskor? - 3. kép

A szülő használt készüléke is megfelel a célnak!

Ha a készülékválasztásnál járunk már, feltétlenül az okostelefonok közül válogassunk, hiszen egyetlen gyerek sem szeretne nyomógombos mobillal mutatkozni a társai előtt, mert az kifejezetten ciki. Legyen tehát valamilyen olcsóbb modell, hiszen egy 7-8-9 éves gyermeknél számítani kell arra, hogy nem tud még vigyázni rá annyira, mint egy felnőtt. Emiatt nem szabad nagy költségekbe verni magunkat, tökéletesen megfelel majd a célnak valamelyik kínai gyártó olcsó modellje, amivel a gyerek megismerkedhet a telefonhasználat alapjaival.

Sőt mi több, kifejezetten jó lesz az is, ha egy általunk korábban levetett modellt adunk oda a gyereknek. Ha jó állapotban van, csak vegyünk bele egy SIM kártyát, és már kész is a nagy ajándék. Ne feledjünk ugyanakkor valamilyen strapabíró tokot venni hozzá, mert az bizony nagyon sok esetben jól jöhet.
2 hozzászólás

peter97

1 hete és 6 napja

Nehéz ügy ez a gyerek vs telefon dolog, de egy biztos: szerintem nem érdemes tiltani, a mai gyerekek már ebbe születtek.

válasz erre

Femobilos

1 hete és 6 napja

Az a baj hogy a gyerekek rohadt erőszakosak sokszor, neki ilyen telefon kell, neki olyan telefon kell. Sok szülő meg inkább beadja a derekát, csak nyugta legyen.

válasz erre