Milyen hatást gyakorolhat a koronavírus a mobiljátékok világára?

2020. február 16.
60.4221
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az egész világ a koronavírus hírek lázában ég. Sajnos a kereskedelmi adók még egy ilyen helyzetből is hasznot húznak, ezért igyekeznek folyamatosan pánikot kelteni - és bár érkeznek apránként jó hírek is, azért sokatok bizonyára elgondolkozott már rajta, hogy felénk mikor érkezik meg a járvány, mikor érezzük a hatását. Szerencsére egyelőre erre közvetlenül nem sok esély van rá, hiszen cikkünk írásának időpontjában egyetlen regisztrált magyar betegről sem tudunk.


Hogy mégis miért fontos mindez itt a Mobilgameren? Leginkább azért, mert eszünkbe jutott, hogy kedvenc hobbink és elfoglaltságunk milyen sok szállal kötődik Kínához, és ha ott felborul az élet, azt bizony a mobiljátékok világa is megszenvedheti már egy-két hónapon belül is. Hogy erre mekkora a reális esély? Érdemes egyáltalán foglalkozni a témával?

A mobilpiacon már vannak gondok

Mindenképpen, ha azt vesszük alapul, hogy a mobilos piacon már akadnak gondok! Néhány napja mondták le a szervezők például a barcelonai MWC 2020 expót, hiszen rengeteg kiállító lemondta az eseményt a koronavírustól való félelem miatt. Mindenközben egyre több olyan hír érkezik, hogy a leállított gyárak miatt problémát okozhat a jövőben bizonyos okostelefonok alkatrészellátása.

A dolgot különösen az Apple érezheti meg, de a későbbiekben más nagy gyártók is számolhatnak kellemetlenségekkel.

Milyen hatást gyakorolhat a koronavírus a mobiljátékok világára? - 2. kép

Mivel ez alig néhány hét leforgása alatt történt, a járvány hirtelen elterjedése a mobiljátékos piacra is hatást gyakorolhat, hiszen a fejlesztőcsapatok is közösséget alkotnak, és ha gyárakat már zártak be, akkor miért ne döntenének úgy, hogy a játékkészítő stúdiók sem működhetnek ideiglenesen. Ezzel pedig óriási csúszásokkal, törölt projektek egész sorával kellene szembenéznünk, és ha azt hiszitek, hogy bőven lesz helyettük más, akkor hadd ijesszünk meg titeket egy kicsit.

A legtöbb jó mobiljáték Kínában készül

Ez tény. Vannak azért persze kiváló nyugati fejlesztések is, de azért az olyan csapatok, mint a Tencent, a Netmarble, vagy a Netease mind a kínai régiót erősítik, és bizony ezek a csapatok birtokolják a nagyobb sorozatok mobilos portjainak jogait. Példának okáért a Tencent állt a Call of Duty Mobile mögött is, de a Diablo Immortal vagy az Apex Legends elkészítését egyaránt kínai fejlesztők végzik majd el.

Pontosabban végeznék, de ugye a kérdéses vírus miatt egyelőre óriási a bizonytalanság. Nyilván egyelőre semmilyen jel nem utal arra, hogy bármiféle gond lenne ebből a jövőben, de azért nem árt felkészülni rá, hiszen komoly helyzet is fakadhat a koronavírusból - és nem a mobilpiac a legnagyobb vesztes, értelemszerűen.

Mekkora a probléma valójában?

Nem a tisztünk eldönteni, hogy egy ilyen helyzet mennyire nagy probléma, hiszen minden egyes emberélet hatalmas kincs, és cikkünkben nem is magával a jelenséggel, hanem annak mobilpiacra vetített hatásával foglalkozunk. Persze azért nem árt észben tartani azt sem, hogy mi volt annak idején a sertés- vagy madárinfluenzával, esetleg éppen az ebolával. Egy szóval sem mondjuk, hogy ezek gyerekjátékok, esetleg nem létező problémák, sőt (!) de a szaksajtónak, hírportáloknak azért komoly szerepe van abban, hogy nagyobb a pánik sok helyen, mint az indokolt lenne.

Milyen hatást gyakorolhat a koronavírus a mobiljátékok világára? - 3. kép

Az természetes, hogy Kínában komoly gondnak tekintik az egészet, hiszen ott a gócpont, és óriási karanténokat vezetnek be - szerencsére a legtöbb esetben elővigyázatosságból - , de a jelenlegi ismeretek szerint nincs túl nagy valószínűsége annak, hogy a koronavírusból valós globális probléma lehet.

Illetve ha lesz is, a híradások rendszerint hiányosak a halálesetek többségével kapcsolatban, ezáltal gyakran nem érkeztek hírek a betegek vagy az elhunytak előzetes kórképéről, állapotáról és életkoráról sem, tehát egyelőre mobiljátékosként még nem kell azért aggódnunk, hogy Kínában megáll az élet, és nem kapunk több szoftvert a távoli keletről.

Mindemellett fontos megemlíteni, hogy jelenleg már közel 70 ezer fertőzöttről és másfél ezer halálesetről tudni, éppen ezért ha utazni készülsz, alaposan gondold át, a probléma valós, és bár úgy tűnik, nyárra talán ellenszer is várható, azért nem árt óvatosnak lenni!
6 hozzászólás

SamsungFan

4 éve, 6 hónapja és 9 napja

Azért az látszik, hogy ez nem egy kergemarhakór, itt tényleg vannak nagyobb problémák.

válasz erre

Direktor

4 éve, 6 hónapja és 10 napja

Kibírom, ha csúszik valami néhány hónapot, főleg ha ilyen komoly oka van...

válasz erre

ferencziakos

4 éve, 6 hónapja és 10 napja

Ez tök érdekes cikk volt, nálam ment is a kedvencek közé!

válasz erre

Mendez

4 éve, 6 hónapja és 10 napja

Kényes téma, nehéz is megfogni, pedig valójában minket, akiket nem érint, valóban az foglalkoztat, hogy mi lesz a kár belőle. Mobiljátékok tekintetében szerintem nem lesz nagy probléma, gyártás ügyében viszont biztos.

válasz erre

Chico

4 éve, 6 hónapja és 11 napja

Az a jó az ilyen fejlesztői melóban hogy otthonról is lehet tolni.

válasz erre

Femobilos

4 éve, 6 hónapja és 11 napja

Szerencsétlen emberek, gondolom nem ez a legnagyobb problémájuk...

válasz erre