Mit várunk el egy mobiljátékosoknak készült okostelefontól?

2018. április 22.
42.7341
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Őszintén megvalljuk, hogy mi sem gondoltuk volna pár hónappal ezelőtt, hogy így 2018 első felében gamer okostelefonokról írhatunk nektek, de mint már korábban többször is bizonyítást nyert: rövid idő alatt hatalmasat tud változni a világ. Azt tisztán láttuk, hogy a mobiljátékok térnyerése jelentős lesz, részben ezért is indítottuk el a Mobilgamert, de azt nem hittük volna, hogy ezt a trendet - melynek a jelek szerint a konzolokhoz hasonlóan soha nem lesz vége - a hardvergyártók is követik majd.


Elsőként a Razer lepett meg minket tavaly, amikor bejelentette, hogy kifejezetten játékosoknak álmodta meg Razer Phone nevű első okostelefonját, de attól még nem igazán sikerült hasra esnünk. Pár héttel ezelőtt azonban rákontrázott a dologra a Xiaomi, akik Black Shark név alatt már jobban elvitték gamer okostelefonjukat a kliséktől - speciális hűtés, extra gamepad -, időközben pedig az ASUS is bejelentette, hogy szeretne valami hasonlót megvalósítani, és biztosak vagyunk benne, hogy több gyártó is követi majd őket a sorban. Emiatt úgy gondoltuk, hogy összegyűjtjük néhány pontban, mi az, amit egy mobiljátékosoknak szánt okostelefontól elvárunk!

Mit várunk el egy mobiljátékosoknak készült okostelefontól? - 2. kép

1. Nagyobb erő, szebb grafika!


Bár nyilván az okostelefonok hardvere nagyon kötött, így soha nem tud kialakulni olyan iparág, mint a PC-k esetében, de ez nem is probléma, hiszen mint kiderült, egyedi hűtéssel és szoftveres megoldásokkal (Vulkan API) sokkal többet is ki lehet hozni a megszokott hardverekből. A gamer okostelefonoktól tehát elvárjuk, hogy jobban kihasználják a CPU-ban és a GPU-ban rejlő erőforrásokat, hiszen ezzel szebb és alaposabb grafikai beállításokkal ellátott mobiljátékok jelenhetnek majd meg. Persze annak is örülnénk, ha például a kamerák kárára valamilyen úton-módon erősebb hardvereket kapnánk jobb áron, hátha ezt is meg tudná oldani valaki a jövőben!

2. Jobb fogás, csatlakoztatható kontrollerek!

Sokan azért tagadják meg még mindig a mobiljátékokat, mert bár hiába hoznak már-már konzolos szintet, az okostelefonos irányítás gyakran kiábrándító. Ennek a megoldását is részben a gamer okostelefonoktól várjuk, ezáltal valamilyen szinten jobb fogást várunk tőlük - akár a dizájn kárára is -, méghozzá csatlakoztatható kontrollerek társaságában, melyeket tartozékként remélünk. Hogy ez egy kábellel hozzáköthető tényleges irányító lenne-e, vagy egy olyan kiegészítő gamepad, mint a Xiaomi Black Shark esetében, az majdnem mindegy, a lényeg a hatékonyság.

Mit várunk el egy mobiljátékosoknak készült okostelefontól? - 3. kép

3. Hosszú üzemidő!


Az akkumulátoros eszközök lépfenéje évek óta minden színtéren az üzemidő, ami különösen igaz az okostelefonokra is. Nálunk például egy kiadósabb teszt gyakran 8 óráig is eltart, miközben nem ritka, hogy aktív WiFi és maximális fényerő mellett két-háromszor is fel kell tölteni a tesztkészüléket. Ha ezt legalább egy töltésre le lehetne mérsékelni egy gamer okostelefonnál, máris elégedettebbek lennénk. Még ha ennek a kamera vagy valamilyen fölösleges divatszenzor is látná kárát!

+1. Gamer dizájn kívül-belül!

Bár a fentiek a legfontosabbak, azért ha egy gamer okostelefonról van szó, akkor az a dizájn szempontjából kívül és belül egyaránt ezt a vonalat kövesse. Magyarul kívülről messziről látszódjon rajta, hogy ez nem egy közönséges készülék - nagyjából, mint a Xiaomi Black Shark esetében -, és a kezelőfelület, az UI esetében is kapjon egy olyan kiegészítő szoftvert, ami nemcsak gamer hatást kelt, hanem alapjáraton tartalmaz hasznos programokat, esetleg rögtön néhány prémium mobiljátékot is.
5 hozzászólás

fonemaker

6 éve, 5 hónapja és 10 napja

Adra6399 írta:
Én ezzekkel teljesen egyet értek.Csak lehetne betenni mondjuk még egy gpu-t a másik mellé és így már dual lenne.Elvileg az android 9.0 támogatná is,meg jön rá az 1.1-es vulcan,ami még jobb grafikát eredményez majd.A dual gpu meg mehetne a kamera rovására,úgy is gamer phone lesz,nem kamerás készülék. röhögő smiley
Pont így. Egy kamera maximum az AR miatt kell bele, de felesleges másikkal elvenni a helyet.

válasz erre

Adra6399

6 éve, 5 hónapja és 10 napja

Én ezzekkel teljesen egyet értek.Csak lehetne betenni mondjuk még egy gpu-t a másik mellé és így már dual lenne.Elvileg az android 9.0 támogatná is,meg jön rá az 1.1-es vulcan,ami még jobb grafikát eredményez majd.A dual gpu meg mehetne a kamera rovására,úgy is gamer phone lesz,nem kamerás készülék. röhögő smiley

válasz erre

ferencziakos

6 éve, 5 hónapja és 10 napja

Elég szép összefoglaló és igazándiból nincs is mit hozzátenni. mosolygó smiley Inkább csak annyi hogy legyen olcsó, ne 400K. röhögő smiley

válasz erre

ÁdámC-Ops

6 éve, 5 hónapja és 11 napja

Szerintem a Black Shark mindegyik kritériumnak megfelelmosolygó smiley

válasz erre

Mendez

6 éve, 5 hónapja és 11 napja

Trigger rulez, az nagyon kéne.

válasz erre