Om Nom: Run játékteszt

2020. március 04.
71.1611
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az endless runnerek műfaját ma már a match-3 puzzlerek lapjain emlegethetjük abból a szempontból, hogy olyan sok alkotás készül ebben a stílusban, mint égen a csillag. Ennek ellenére azonban mégis képesek vagyunk néha felkapni a fejünket egy-egy újdonságra, ami nem véletlen, hiszen dacára az unalomig ismert kliséknek, azért egy-egy szuper kis koncepcióval alaposan fel lehet dobni ezt az unalmas körítést.


Valami hasonlót sikerült megélnünk most az Om Nom: Run esetében is, mely a ZeptoLab fejlesztőinek legújabb alkotásaként a Cut the Rope univerzum szereplőire építette fel aktuális művét, így ha ismerős lenne a zöld nyünyő a képekről, akkor az nem a véletlen műve, ez bizony egy tudatos áthallás, egy tudatos átvétel onnan, még ha más tekintetben nem is nagyon tudnánk párhuzamot állítani a két franchise között. Hogy ez a kis apróság elegendő volt ahhoz, hogy meggyőzzön minket az Om Nom: Run? Majdnem!

Om Nom: Run játékteszt - 2. kép

Viszont nem eszik azért ilyen forrón azt a bizonyos kását! Éppen ellenkezőleg, az Om Nom: Run-ból azért rengeteg dolog hiányzik, ami annak idején naggyá tette a Temple Run-sorozatot, de nem annyira rossz a helyzet, mint néhány tucat runnernél a közelmúltban. Ennek megfelelően rengeteg pálya van, már alig pár perc után sok-sok helyszínt bejárhatunk, melyek talán változatosabbak is lehettek volna, de azért így is sokat tesznek azért, hogy ne unjunk rá azonnal az egészre.

Ez persze azért is esélytelen, mert az Om Nom: Run keretein belül folyamatos a pörgés. Mondhatni egészen állandó, így amint kilépünk az első pályára, azonnal kapkodjuk majd a fejünket a rengeteg lehetőség és gyűjtögetni való láttán. Mert ne ringassuk magunkat hiú álmokba, ZeptoLab ide vagy oda, azért nem találták fel nekünk most a spanyolviaszt, még az egyes akadályok vagy éles helyzetek esetén is legalább tucatnyi korábbi endless runnert tudtunk volna visszaidézni ihletforrásként.

Om Nom: Run játékteszt - 3. kép

Persze azért bőven vannak olyan elemek, melyek csak az Om Nom: Run-ra jellemzőek, hogy mást ne említsünk, ott van a sok érme és egyéb mellett a betűgyűjtögetés lehetősége, melyekből mindig össze kell raknunk egy-egy szót az adott szinteken. Lesznek mindemellett feloldható power-upok, sőt mi több, feloldható karakterek is, akiket öltöztethetünk, de ha elég ügyesek vagyunk, akkor új rolleres mozdulatokat és egyebeket szintén ráaggathatunk kis karaktereinkre, lévén ilyen kis extrát is kapunk majd, bizonyos pontokon rollerre pattanhatunk, és száguldozhatunk a pályákon.

Az elhangzottakat leszámítva azonban az Om Nom: Run gyakorlatilag semmiféle extrával sem szolgál az endless runnerek kedvelőinek, de legalább a tartalom tekintetében a bőség zavarától szenvedhetünk majd - legalábbis kis túlzással, hiszen rengeteg küldetés vár majd ránk annak érdekében, hogy újabb és újabb szinteket érhessünk el, illetve oldhassunk fel magunknak.

Om Nom: Run játékteszt - 4. kép

Hogy az Om Nom: Run csak egy újabb átlagos endless runner a sorban? Bár nagyon szerettünk volna megbizonyosodni ennek az ellenkezőjéről, nagyon akartuk szeretni az alkotást, viszont nem jött össze, alig pár pálya után rá kellett döbbennünk, hogy ez is pontosan ugyanolyan, mint a többi hasonló stílusú alkotás. A Cut the Rope kreativitása után ez pedig lesújtó információ...

Az Om Nom: Run elérhető itt: Google Play | iOS App Store
4 hozzászólás

Mendez

4 éve, 5 hónapja és 21 napja

Én egyelőre elvagyok vele, igaz eleve nem szoktam endless runnerekkel játszani, szóval nekem nem unalmas. mosolygó smiley

válasz erre

SamsungFan

4 éve, 5 hónapja és 22 napja

Én nem számítottam többre... Így nem is ér csalódás. mosolygó smiley

válasz erre

peter97

4 éve, 5 hónapja és 22 napja

Ejjjjj, azt hittem, sokkal jobb véleménnyel lesztek róla. Na mindegy ránézek.

válasz erre

Ronalddo

4 éve, 5 hónapja és 22 napja

Kár, tényleg azt gondoltam, ez majd valami más lesz. Legalább egy kicsit...

válasz erre