One Piece Bon! Bon! Journey!! játékteszt

2020. március 27.
58.6081
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A One Piece egyike korunk legismertebb és legdinamikusabban fejlődő animéinek, így nem véletlen, hogy felénk is egyre nagyobb rajongótábora van. A nagy népszerűség miatt pedig növekednek az elvárások is, amit mi sem bizonyít jobban más, minthogy a Bandai Namco évek óta egyre magasabb minőségben teszi le elénk PC-n és konzolokon a One Piece: Pirate Warriors című akciójáték újabb és újabb epizódjait. Miközben pedig éppen ennek a mellékszálnak a negyedik részére várakozunk, a japánok úgy határoztak, hogy itt az ideje mobiljátékot is készíteni a népszerű franchise alapján!


Merthogy legjobb tudomásunk szerint eleddig még nem készítettek mobilos alkotást a One Piece-ből, ami azért meglepő, mert más hasonlóan ismert animéből már nem egy ilyen átirat napvilágot látott. Hogy az anime alapján miféle mobiljátékot tudtunk volna elképzelni a One Piece sajátosságaival? Feltétlenül valamiféle akciókban gazdag intenzív művet, melyben a jól ismert karakterekkel lehetőségünk nyílik nagyokat pofozkodni a szintén jellegzetes helyszíneken, a szériára jellemző sajátosságok társaságában. Hogy megkaptuk? Dehogy kaptuk meg...

One Piece Bon! Bon! Journey!! játékteszt - 2. kép

Erre pedig már a játék címe is távolról figyelmeztet minket, hiszen a One Piece Bon! Bon! Journey!! minden lett, csak éppen akciójáték nem, bár átvitt értelemben egy kicsit azért van köze ehhez a műfajhoz, de végső soron szó sincs ilyesmiről. Ennek a játéknak az alapját ugyanis a match-3 puzzlerek adják, de mielőtt még bárki egy újabb szokásos tilitolira gondol, azért gyorsan megnyugtatnánk az icipici lelketeket, hogy itt szerencsére jóval többről van szó, még ha nem is vitték túlzásba a dolgot a készítők.

A One Piece Bon! Bon! Journey!! ugyanis sajátos módon értelmezi a harcokat, ezáltal bár minden pályán vannak ellenfeleink - gyakran egész seregek -, akikkel szemben a sorozat jól ismert figuráit küldhetjük csatába. Csakhogy itt kerül egy kis csavar a történetbe! A kérdéses szereplők ugyanis aprócska bonbonokként jelennek meg a képernyőn, azaz sok kis fejecskét láthatunk, akiket a match-3 puzzlerek stílusában tudunk ide-oda tologatni, és ha sikerül legalább hármat egymás mellé terelnünk, akkor az érintett szereplők bonbonjai lehullnak egy csúzliba, és kilövetnek az ellenfél irányába, méghozzá a lehető legnagyobb sebzés reményében.

One Piece Bon! Bon! Journey!! játékteszt - 3. kép

Természetesen minden pályán az a cél, hogy elpusztítsuk a szemben álló felet vagy feleket, azaz a készítők képesek voltak a match-3 sajtosságokat egy nagy adag akcióval elegyíteni, ergo tehát csak egy icipicit haragudhatunk rájuk, mert teljesítették a kívánalmainkat, csak nem pont úgy, ahogyan szerettük volna. Jégszívünket persze alaposan megenyhíti, hogy a fan-faktort elég magasra tették a készítők, tehát itt van minden karakter, minden sajátosság, vannak bőven a pályákon alkalmazható és feloldható speciális képességek, tehát elsőre azért örömünket lelhetjük benne, ha kedveljük az animét.

Sokadikra azonban sajnos a One Piece Bon! Bon! Journey!! is belesüllyed az átlag mocsarába. Azt hittük például, hogy csak az első pályákon tapasztalhatjuk majd a könnyed, kihívásoktól mentes nehézségi szintet, de csakhamar rádöbbentünk arra, hogy ez sajnos mindvégig jelen lesz, ezáltal hiába izzadtunk volna meg néhány ellenfél alatt, sajnos még a legkeményebbnek beállított gonosztevőket is képesek voltunk három-négy lépéből legyűrni, ami egyenesen a vicc kategóriába sorolható.

One Piece Bon! Bon! Journey!! játékteszt - 4. kép

Ebből fakadóan az egyik szemünk sír, a másik pedig nevet a One Piece Bon! Bon! Journey!! kapcsán. Sír, mert nem pont ilyesmit vártunk a One Piece animétől mobilon, ugyanakkor nevet, mert valami a kérdéses franchise kapcsán is elkezdődött, így legközelebb már talán valami olyan dolog is kisülhet belőle, mint néhány Dragon Ball vagy Attack on Titan mobiljátékból. Őszintén reméljük, hogy ez csak egy tipikus első fecske volt!

A One Piece Bon! Bon! Journey!! elérhető itt: Google Play | iOS App Store
4 hozzászólás

Mendez

4 éve, 4 hónapja és 25 napja

Várható volt, hogy ilyen semmilyen lesz. Rajongóknak biztos okoz némi örömöt, de a stílusban vannak sokkal jobbak!

válasz erre

Tommy

4 éve, 4 hónapja és 26 napja

Tucat. szomorú smiley Miért csesznek szét jó alapanyagokat ilyenekkel....

válasz erre

Vidoros

4 éve, 4 hónapja és 26 napja

Gondolom ezt a legegyszerűbb megcsinálni, van rá valami séma kód aztán csak ki kell cserélgetni a grafikát. Bár itt abba se fektettek túl nagy energiát...

válasz erre

Chico

4 éve, 4 hónapja és 27 napja

Igaz hogy match-3, de legalább egy kicsit más. röhögő smiley

válasz erre