Orbia játékteszt

2018. április 27.
44.6971
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egyre több olyan mobiljáték jelenik meg mostanság, melyek határozottan arra igyekeznek építeni a sikert, hogy nyugalmat és relaxációt kínáló élményekkel kecsegtetnek. Ez nem hátrány annak fényében, hogy a legtöbb mobiljáték ugyebár alaposan képes kikezdeni a türelmünket, ezáltal mindennek tekinthetők, csak éppen nyugtatónak nem, éppen ezért üde színfoltként tekinthetünk rá, ha néha egy-egy alkotás felvállalja ezt a vonalat.


Ide sorolható mostantól a Jox Development által megálmodott Orbia is, mely már alcímével is ezt kínálja: tapicskolj és pihenj. Bár ez a kijelentés összességében eléggé tág fogalomkörnek tekinthető, azonban mégis olyan jól leírja az Orbia lényegét, hogy aki kipróbálja, valóban rögtön megérti majd, mennyire találó is mindez, hiszen itt tényleg nincs okunk idegeskedni, csak tapicskolni és jól időzíteni. Persze csak abban az esetben, ha nem visszük túlzásba!

Orbia játékteszt - 2. kép

Az Orbia ugyanis ugyanúgy képes kihozni minket a sodrunkból, mint bármelyik másik ügyességi mobiljáték, azonban színeivel, aranyos teremtményeivel és rögtön megérthető sajátosságaival mégis inkább varázslatosnak, semmint frusztrálónak neveznénk. Ennek az oka pedig leginkább talán egyszerűségében rejlik, hiszen tényleg nem kell mást tennünk, mint a jó időben tapicskolnunk egyet, hogy kis hősünk egyre feljebb és feljebb juthasson a pályákon, melyek rendkívül nyugtató és kellemes háttereket kaptak.

Persze nem eszik azért olyan forrón a kását, hiszen az Orbia rendesen megizzaszt majd minket néha. Az egyes ellenőrzőpontokat ugyanis folyamatosan mozgó, kacskaringozó és kacsázó pamacsok védik majd, akik szintenként megújuló felállásban próbálják megnehezíteni a dolgunkat. Hol ellentétes forgások, hol váltakozó tempók, hol valami egészen más turpisság, esetleg több ötvözése vár ránk, a lényeg, hogy ne kapkodjunk, előbb mindig figyeljük meg az adott szint követelményeit.

Orbia játékteszt - 3. kép

Bár a játékban több száz pálya kapott helyet, rendkívül érdekes, hogy az Orbia egy pillanatra sem válik önismétlővé. Olyannyira nem, hogy szó szerint folyamatosan képes meghökkenteni az embert, hogy milyen elképesztő és változatos ötleteket találtak ki hozzá a fejlesztők. Persze azért a relaxálást elfelejthetjük, hiszen magasabb szinteken rendre olyan feladványok várnak ránk, melyek kikezdhetik türelmünket, de aranyosságban és egyszerűségben az Orbia így is verhetetlen.

Sőt mi több, folyamatosan jutalmaz minket a játék, képes elhitetni velünk, hogy látszólag nagy munka árán kimagasló eredményeket érünk el, ezáltal páncélokra, új skinekre és egyebekre tehetünk szert, melyek kicsikét megkönnyíthetik a dolgunkat. Sőt mi több, a legjobb az egészben, hogy még a barátokkal is összemérhetjük tudásunkat, ezáltal garantált, hogy hosszabb távon sem válik unalmassá a végeredmény.

Orbia játékteszt - 4. kép

Az Orbia tehát bár nagy dolgokat ígér, összességében valóban képes arra, hogy egyszerű, de nagyszerű megoldásai révén kiragadjon minket ebből a világból, a mindennapi szürkeségből, és elrepítsen minket egy olyan helyre, ahol nyugalomban le tudjuk vezetni a feszültséget. Bármennyire is különös, az Orbia tényleg képes mindenre, ráadásul teljesen ingyen!

Az Orbia elérhető itt: Google Play | iOS App Store
4 hozzászólás

peter97

6 éve, 5 hónapja és 25 napja

Nem rossz. mosolygó smiley De rohadt addiktív, beszippant pillanatok alatt.

válasz erre

Mordorer

6 éve, 5 hónapja és 26 napja

Nagyon jópofa! mosolygó smiley

válasz erre

Femobilos

6 éve, 5 hónapja és 26 napja

Nagyon cuki!!!! mosolygó smiley

válasz erre

Chico

6 éve, 5 hónapja és 26 napja

Be****ás milyen aranyos játék! röhögő smiley

válasz erre