Számomra mindig is érthetetlen volt, mit szeretnek a játékosok az olyan alkotásokban, melyekben nem kell egyebet csinálni, csak építeni, berendezni és cicomázni. Ezen kijelentésem kissé önellentmondásosnak tűnik, mivel imádtam a The Sims 2-t és annak minden kiegészítőjét, illetve kedvelem a negyedik részt és annak az összes DLC-jét is.
Azonban a fundamentális különbség a fent említett franchise és a pusztán építkezős játékok között az, hogy a Sims-ben nem csak impozáns házakat húzunk fel, hanem be is lakjuk azokat az embereikkel, kik életútjain végigmegyünk, így felejthetetlen élményekkel leszünk gazdagabbak (potenciálisan) és jobb emberekként állhatunk fel a számítógép elől. Vagy rosszabbakként, ha szeretjük bezárni szerencsétlen szimjeinket négy fal közé, felgyújtani a házukat ajtó nélkül, és elvenni a medencéből kivezető létrát, miközben ők bent fuldokolnak. Vannak fura játékosok.
Ehhez képest az olyan programokban, mint például mai tesztünk alanyában, a Pocket Love-ban, egyetlen dolgunk van: berendezni egy szobát, új helyiségeket venni és azokat is berendezni. Miért? Hogy képeket készítsünk róluk és elküldjük mindegyik ismerősünknek, mert így ki tudjuk szűrni, kik is az igazi barátaink. Ők előbb figyelmeztetnek, hogy ilyet ne nagyon küldözgessünk nekik, mielőtt törölnének a listájukról.
Összesen négy szobát vehetünk, ráadásul mindegyik ugyanakkora.
Mai játékunk fő attrakciója a cukiság. Ettől alapvetően rosszul vagyok, főleg, mivel a mai internetes társadalom "nyakatekert" tagjai ezt a hátborzongató "UwU" kifejezéssel szeretik szimbolizálni (csak akkor gúglizzátok, ha van szürkeállomány, amit hajlandóak vagytok feláldozni), ám be kell látnom, hogy a prezentáció relatíve jól visszaadja ezt a hangulatot. Meg a cica valóban rendkívül cukira sikeredett, úgyhogy tíz a tízből, legjobb játék.
Mielőtt belevetnénk magunkat a nagy lakásépítős "izgalmakba" előbb kreálnunk kell két embert és egy háziállatot. Nincs nemmeghatározás, úgyhogy csupán a kinézeteit tudjuk karaktereinknek meghatározni, egy limitált tárházból; mily progresszív. Ezután hozzárakhatunk egy kiscicát vagy kiskutyát a párocskához, majd megkapjuk a kezdő szobát, illetve egy-két alapvető bútort, amit lepakolhatunk kedvünkre.
Kedvenc szőrmókunkról nem lehet elég képet csinálni.
Ezután elindul a "játék", ami abból áll, hogy nézegetjük emberkéinket és bökdössük őket, lesve a szájukat elhagyó szövegbuborékokat. Emellett a környezetet is nyomkodhatjuk, érmékre szert téve így, melyekből a különféle berendezési tárgyakat beszerezhetjük. Rengeteg opció áll a rendelkezésünkre, elméletileg, ám csupán limitált mennyiséghez van hozzáférésünk a boltban, ami néhány óránként rotálja a megvásárolható tárgyakat.
Mivel pénzből nagyon keveset fogunk tudni találni a környezeti tárgyak, a szemét, a kis légörvények és az egyéb furcsaságok nyomkodásával, ezért van lehetőségünk ingyen cuccokat is beszerezni; feltéve, ha bírja gyomrunk a hirdetés-kukkolást. Másképp, sajnos, csak a legolcsóbb dolgokat fogjuk tudni megvenni, hogy aztán csupán bámuljuk a képernyőt, arra várva, történjen valami.
A boltban csupán nyolc tárgyból válogathatunk egyszerre.
Ám a játék nem kegyetlen, néha-néha hozzánk vág egy-egy ingyen dobozt. Egy univerzális láda található a házunk előtt, mely egyre nagyobb időintervallumok után nyitható ki újra és újra, de nem csak tárgyakat, hanem pénzt és dollárt (prémium lóvé) is tartalmaz. Ezen kívül az időszakos, tematikus ládákból is kapunk egyet grátiszba. Ha pedig hajlandóak vagyunk végigülni az agyatlan hirdetéseket, akkor elég sok véletlenszerű berendezéssel, illetve kozmetikai tuningelemmel gazdagodhatunk.
Ugyanis nem csak lakásunkat tehetjük színesebbé, de emberkéinket is, különféle színes-szagos ruhákkal, kalapokkal és szemüvegekkel. Kár, hogy a karakterek megalkotása rendkívül minimalista, és nem tudnám elképzelni azt a valóságot, ahol én ezért valós pénzt adnék ki. Másképp dollárra nem nagyon fogunk tudni szert tenni egyhamar, az öltözékek, frizurák és hasonló, manusainkra aggatható kiegészítők szép mennyiségű zöldhasút kóstálnak.
Szerintem fér még ide egy-két konyhabútor.
És mindezt miért? Hogy képeket készíthessünk és megoszthassuk azokat ismerőseinkkel? Nos, én kipróbáltam, és kedves jóbarátom ugyan belátta, hogy a cica tényleg aranyos, de szólt, hogy szerinte vírusos a gépem. Amikor elmondtam neki az igazságot, akkor azt hitte, én is vírusos vagyok, úgyhogy azóta nem hallottam felőle. Nos, valamit valamiért; de a macskusz az tényleg szívszorongató. Úgy en bloc az egész játékról sugárzik az őszinte aranyosság, amit értékelek.
Azonban nem tudom, miért foglalkoznék ezzel néhány percnél tovább? Semmi játékmenet, semmi cél, amiért küzdeni lehetne; csupán ládanyitogatás, reklámnézés, és a berendezési tárgyak pakolászása a feladatunk. Az igaz, hogy az életünkből napi pár percnél több nem kell ennek a programnak, és ha nagyon savanyú hangulatban van a szívünk, akkor a cuki kompozíció talán fel fog tudni vidítani minket. Engem a cica lenyűgözött, szóval megyek is vissza olvadozni.
A Pocket Love Impact letöltése itt: Google Play | iOS App Store
