Rabbids Coding játékteszt

2020. október 14.
82.8381
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Alaposan meglepett minket a Ubisoft a múlt héten, akik gyakorlatilag a semmiből jöttek elő egy vadonatúj Rabbids mobiljátékkal, hiszen korábban egy szó nem sok, de még annyit sem közöltek a rajongókkal egy ilyen irányultságú projektről. Magunk között szólva persze nem is vártunk semmi kirívóan nagy dolgot a Rabbids Coding címre keresztelt alkotástól, aminek az oka leginkább annak köszönhető, hogy maga a Ubisoft is olyan szöveggel harangozta be az alkotást, ami nem vált éppen előnyére.


Merthogy mindkét áruházban egyfajta oktatójátékként van feltüntetve a Rabbids Coding, amiről valamiféle gyermeki egyszerűséggel megáldott, az ő képességeiket fejlesztő mobiljáték jut az eszünkbe, csakhogy a bolond nyulak esetében elképesztően nagy tévedés ilyesmit állítani. Itt ugyanis kérem szépen egy zseniális logikai játékról van szó, ami pályáról-pályára képes alaposan megszívatni az embert, és sok dolgot lehet mondani rá, azt azonban garantáltan nem, hogy gyerekeknek szól.

Rabbids Coding játékteszt - 2. kép

Éppen ellenkezőleg, a Rabbids Coding lényege ugyanis, hogy egy gyagyás nyuszit - vagy egy takarítórobotot - eljuttassunk a pálya egyik végéből a másikba, ami esetünkben négyzetrácsos felosztású, és ez kifejezetten fontos, hiszen erre épül az egész játékélmény. Irányítsunk ugyanis akárkit vagy akármit, az aktuális főhős útját és cselekedeteit előre össze kell majd állítanunk, méghozzá kis irányt- és cselekvést jelző piktogrammok segítségével.

Ez mindaddig nem nehéz, amíg például egy kisnyulat egyenesen el kell juttatni egy mosógépig, hogy a benne található féreglyukba vesse magát, csakhogy ez nagyjából az első pályára igaz, de rögtön a negyediken már több mint tíz lépést és cselekvést kell összehangolnunk, ami bizony egyáltalán nem lesz könnyű menet. Kifejezetten komoly fejtörést okozhat például a pályára kerülő néhány kanyar, amit rövidesen gombok és egyebek nehezítenek majd, hogy szintről-szintre egyre nehezebb dolgunk legyen.

Rabbids Coding játékteszt - 3. kép

Hangsúlyozandó: ez első blikkre talán nem hangzik túl nehézkesen, valójában azonban jól meg kell dolgoztatnunk az agytekervényeinket ahhoz, hogy kiigazodjunk a rengeteg irányjelző és egyéb dolog között. Ha pedig véletlenül elkeveredünk, akkor sem kell kétségbeesni, az irányjelzők cserélhetők, módosíthatók, így ha nyuszikánk rossz felé fordult a 12. lépésnél, akkor nem kell újra kirakni az egész útját és a komplett cselekvéssort, elég lesz csak azt az egyet változtatni.

Igen ám, csak hogy ez gyakran problémás. Eleve nehéz átlátni a komplett pályákat, meghatározni az irányokat - én rendszerint rossz kanyart tettem le elsőre a pályára -, de nagyobb a gond, amikor cserélni kell a kis plecsniket, hiszen 5-6 darab esetén még átlátható a dolog, 15-20 lépésnél viszont már nagyon bele tudunk zavarodni, és mivel nagyon érzékeny az érintőkijelző, ezért sokszor mi magunk barmoljuk szét a cselekvéssort, amivel alaposan megnehezítjük a saját dolgunkat.

Rabbids Coding játékteszt - 4. kép

Ezt leszámítva azonban a Rabbids Coding egy nagyon kellemes logikai mobiljáték lett a sorban. Sajnos a bolond nyulak nem kaptak benne akkora főszerepet, mint amekkorát megérdemeltek volna, mondhatni kevés benne az őrültség, de a játékmenet kárpótol minket az egészért, hiszen ezt az ötletet és ezt a fajta megvalósítást eddig még nem igazán láthattuk máshol. Nekünk nagyon bejött!

A Rabbids Coding elérhető itt: Google Play | iOS App Store
3 hozzászólás

fonemaker

3 éve, 9 hónapja és 1 napja

El lehet lenni vele egy ideig.

válasz erre

peter97

3 éve, 9 hónapja és 1 napja

Na akkor rá is nézek! mosolygó smiley

válasz erre

Chico

3 éve, 9 hónapja és 1 napja

Ez jónak tűnik. Ki fogom próbálni.

válasz erre