Race the Sun játékteszt

2019. július 03.
56.4941
Rengeteg olyan versenyjáték jelenik meg mobilokra mostanság, melyek kifejezetten azt a célt szolgálják, hogy idegesítsék az embert. Teljesíthetetlen kihívások, emberfeletti reflexeket igénylő feladatok és egyebek jellemzik őket, és gyakran már kilométerekről kiszagolhatók, elég csak megnézni az első képeiket vagy videóikat. A Race the Sun is valami hasonlónak indult, de végül valami nagyon szuper dolog kerekedett ki belőle, amit alig bírtunk letenni.


Már az imént elárultuk, hogy a Race the Sun egy versenyjáték, de nem az a tipikus körversenyes típus, sőt nem is az, amelyik véletlenszerűen generált pályákkal próbál terrorizálni minket. A Nap felé irányuló száguldás során ugyanis bár óriási pályák várnak ránk, ránézésre korlátozások nélkül, de valójában az alkotás minden egyes helyszíne kitűnően felépített, hovatovább komoly reflexeket igényel az embertől.

Race the Sun játékteszt - 2. kép

Teljesíthetetlen kihívások azonban nincsenek! Éppen ellenkezőleg, a Race the Sun a legtöbb stílustárssal ellentétben inkább kellemes élményeket kínál azt leszámítva is, hogy egészen nehéz lesz memorizálni a pályákat, mert a minimalista megoldások ellenére hihetetlenül ötletes minden egyes akadály. Itt ugyanis inkább beszélhetünk direkt mesterséges objektumokról és akadályokról, mint tényleges, netán természetes tereptárgyakról.

Persze vannak azért átfedések, hol szélkerekek, hol alagutak, melyek ismerősök lehetnek a való életből, de itt nincs realizmus, ha éppen guruló kockákat követelt meg az aktuális szint, akkor azt tettek oda a készítők. A lényeges itt sokkal inkább az, hogy a versenyek élvezetesek legyenek, hogy jó értelemben megizzasszanak minket, hiszen a nagy száguldás közben rendkívül lényeges lesz ráérezni rakétahajtású űrhajónk irányítására, valamint manőverezhetőségére, hiszen igyekeznünk kell elkerülni az elénk táruló akadályokat.

Race the Sun játékteszt - 3. kép

Hogy lesz-e valamiféle célunk a Race the Sun-ban? Bár meglepő, de nem is csekély célok! Az ugyanis egy dolog, hogy száguldjunk és kerüljük el az akadályokat, de mindemellett folyamatosan gyűjtögethetünk is majd, ezáltal a legkülönfélébb világító bigyókat szedhetjük össze a pályákon, melyeket fejlesztésekre költhetjük, esetleg új hajók vásárlására, ha éppen azt szeretnénk. Ezen felül lesznek majd folyamatos célok és kihívások, sőt mi több, folyamatosan újabb és újabb pályák is megnyílnak előttünk.

A folyamatos nehézség mellett a Race the Sun ráadásul kellemes, különleges, de igazán látványos megjelenéssel kecsegtet, ami mellett azonban fontos kiemelni, hogy ingyenessége sajnos átverés, lévén alig pár próbálkozást kapunk a szabad verzióban, ha viszont sokszor akarunk próbálkozni, elengedhetetlen lesz a teljes verzió megvásárlása.

Race the Sun játékteszt - 4. kép

Persze azt is rögtön hozzátennénk, hogy a Race the Sun egyike azoknak a mobiljátékoknak, melyre érdemes lehet költeni. Olyannyira, hogy ha beleszeretünk, akkor igazi lángoló szerelem lesz belőle, mert hiába tűnik egyszerűnek, valójában egy igazán kellemes versenyjátékról beszélünk, ami üde színfolt volt a mostani felhozatalban.

A Race the Sun elérhető itt: Google Play | iOS App Store
5 hozzászólás

ÁdámC-Ops

4 hónapja, 2 hete és 6 napja

zsenikém írta:
Pont azért jó ez az oldal, mert itt például leírják, így nem szopjuk be.
Tudom, nem is az oldalra gondoltam, hanem a fejlesztőkre

válasz erre

fonemaker

4 hónapja, 3 hete

Nem lett valami szép, én sokkal jobbra számítottam.

válasz erre

zsenikém

4 hónapja, 3 hete és 1 napja

ÁdámC-Ops írta:
Hát akkor legalább kitehetnék a ?LITE? jelzőt, nem szégyen az:/
Pont azért jó ez az oldal, mert itt például leírják, így nem szopjuk be.

válasz erre

Mendez

4 hónapja, 3 hete és 1 napja

Rohadt ronda game lett belőle.

válasz erre

ÁdámC-Ops

4 hónapja, 3 hete és 1 napja

Hát akkor legalább kitehetnék a ?LITE? jelzőt, nem szégyen az:/

válasz erre