RoadWorlds játékteszt

2020. július 24.
59.8981
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A RoadWorlds nevét rendszeres olvasóink közül talán azért jegyezhették meg sokan, mert ez volt az a mobiljáték, ami alkotója elmondása szerint soha nem készülhetett volna el a koronavírus-járvány nélkül. Persze nem tartjuk kizártnak, hogy ez csak egy szuper kis reklámfogás volt, semmi más, de akár igaz, akár nem, azt azért meg kell hagyni, hogy a francia fejlesztő nem sokat tett hozzá a mobiljátékok világához, azaz nem lennénk sokkal szegényebbek, ha ez az alkotás soha nem készül el.


Ezzel persze nem leszólni akarjuk a RoadWorlds élményét, éppen ellenkezőleg, inkább azt mondjuk, hogy a végeredmény bár kellemesre sikerült, ellenben semmi olyan dolgot nem tud felmutatni, amit ne láttunk volna már korábban más runnerek részeként. Merthogy a RoadWorlds egy majdnem közönséges endless runner, ahol folyamatos célok, változó környezet és egyebek társaságában tudunk majd száguldozni kis autócskáink oldalán, miközben állandó akadályokat kell legyűrnünk.

RoadWorlds játékteszt - 2. kép

A RoadWorlds ugyanis ezen a téren nem nagyon kínál nekünk különlegességet vagy egyediséget, a végeredmény pontosan olyan, mint bármelyik runner esetében. Elindulunk a pályán, majd igyekszünk úgy manőverezni, hogy kikerüljük a folyamatosan szembejövő akadályokat, nehogy frontálisan vagy éppen oldalazva nekiposszanjunk valaminek, legyen szó az akár egy szikla, akár egy fa, vagy a későbbiekben például egy nagy körfűrész, hogy csak egyet emeljünk ki a tonnányi ránk váró akadály közül.

Persze minél távolabbra jutunk az indulási helytől, annál jobban növekszik a nehézség, egyre durvább akadályokkal kell szembenéznünk, nemcsak a tempó gyorsul fel, de az elkerülendő dolgok is alaposan megnehezednek, ha pedig csattanunk, akkor bizony kíméletlenül elölről kell majd kezdenünk az egészet. Sok apelláta nincs, bár reklámok akadnak és pénzt is költhetünk benne, de inkább autók feloldására fordíthatjuk, ha akarjuk.

RoadWorlds játékteszt - 3. kép

Merthogy nemcsak a pályák változnak, hanem az általunk vezetett járgányokat is módosíthatjuk, bár ezen a téren csúnyán elszaladt a ló a készítőkkel. Olyannyira, hogy egy-egy autó 7-800 forintba kerül, a komolyabbak pedig még drágábbak, így hiába ingyenes a játék, ha valami jobb dologgal akarunk versenyezni, akkor bizony bele kell nyúlnunk a zsebünkbe. Ha nem szeretnénk, akkor meg kell elégednünk egy snassz terepjáróval vagy egy hotdog autóval.

Amit még fontos kiemelni a RoadWorlds kapcsán, hogy bár a grafikai körítés nem lett éppen valami szépség, de legalább a hangok ott vannak a szeren. Alapvető játékelem például, hogy a haladás során elütögetjük a galambokat az úton - ezért is kapunk egy rahedli pontot -, amihez például olyan effekteket társítottak, hogy az még sokadik alkalommal is képes mosolyt csalni a szánkra.

RoadWorlds játékteszt - 4. kép

Összességében elmondható, hogy a RoadWorlds egy kifejezetten kellemes runner lett a sorban, de ahogyan azt az elején is említettük már, nem lettünk volna szegényebbek, ha végül megmarad a fiókban, illetve soha nem készül el. Ha kedveljük a stílust és egy újabb ingyenes üdvöskét keresnénk, akár még egy újabb kedvencünk is válhat belőle.

A RoadWorlds elérhető itt: Google Play | iOS App Store
4 hozzászólás

Mendez

3 éve, 11 hónapja és 26 napja

Nagyon király szórakozás, órákig el lehet vele lenni.

válasz erre

ferencziakos

3 éve, 11 hónapja és 26 napja

Aranyos, pofás, egyszerű, tetszik!

válasz erre

fonemaker

3 éve, 11 hónapja és 27 napja

Baromi hangulatosnak tűnik, teszek vele gyorsan egy próbát!

válasz erre

Chico

3 éve, 11 hónapja és 27 napja

Nekem is nagyon bejön. mosolygó smiley Nem tudom megunni egyelőre!

válasz erre