Safari Chef játékteszt

2019. április 12.
59.0421
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mindig örömmel fogadjuk a mobiljátékos színtéren azokat az újító szándékú ügyességi alkotásokat, melyek valóban arra tettek fel mindent, hogy egy új típusú élményt hozzanak be a piacra. Ezért örültünk kifejezetten a Safari Chef érkezésének, a Minijuegos által fejlesztett játékban ugyanis olyan dolgokat láttunk, amihez foghatót eddig még soha, vagy csak nagyon ritkán tudtunk átélni egy mobiljátékban.


A fejlesztők ugyanis a Safari Chef részeként nagyon merészek voltak, hiszen korábban is sokan próbálták meg belevinni az interaktív kalandokba az érintőkijelzős rajzolás élményét, de a legtöbb esetben ezek a próbálkozások kész katasztrófához vezettek. Akadtak ugyan jobb próbálkozások, de azért a többség elvérzett, és bár tesztünk alanya messze nem lett tökéletes, azonban semmiképp sem mondanánk rossznak, noha lenne mit javítani rajta.

Safari Chef játékteszt - 2. kép

Ne szaladjunk azonban ennyire előre, először ugyanis nagyon fontos megvizsgálni, hogy milyen lehetőségekkel kecsegtet nekünk a Safari Chef, egyáltalán milyen játékélményre számíthatunk tőle. Mint fentebb már említettük, egy ügyességi játékról van szó, melynek főszereplője minden egyes pályán egy vadállat, néhány finom falat, valamint egy legyűrendő akadály, hiszen az ételt mindig el kell juttatnunk a vadak szájáig, csakhogy ehhez szükségünk lesz arra, hogy beleavatkozzunk a helyszínek szerkezetébe.

Átvitt értelemben persze, hiszen nem tudunk Minecraft-módra építeni és rombolni a játékban, azonban lehetőségünk van rajzolni, sőt mi több, ezeket a rajzokat gyakorlatilag pályaelemként használni. A lényeg ugyanis, hogy ha séfünk csak szimplán eldobálja az ételt, akkor az magától biztosan nem jut el a vadállat szájához, de ha odarajzolunk egy megfelelő csúszkát, akkor van esély arra, hogy ez megvalósuljon.

Safari Chef játékteszt - 3. kép

Persze nem eszik olyan forrón a kását, van itt ugyanis egy egészen komoly probléma, ami leginkább a pályák méretéből eredeztethető, mert a helyszínek túl kicsik, az ujjunk pedig túl nagy, ergo szinte lehetetlen olyan csúszdát rajzolni, ami a gyakorlatban is jól működhet majd. A felskiccelt vonalak ugyanis rendszerint leesnek a mélybe vagy éppen félrecsúsznak, de semmiképpen sem fognak stimmelni, ha csak nem egy digitális cerkával vagy a körmünkkel karcolgatjuk a kijelzőt.

Ebben az esetben ugyanis a Safari Chef szó szerint új életre kel, az imádni való koncepcióból pedig rögtön kellemes élmény válik, miközben öt országot megjárva próbáljuk etetni a vadakat mintegy 90 trükkös, kihívásokkal teli pályán át. A tartalom tehát rendben, a megvalósítás már kevésbé, de egyedisége miatt mégis nagyon gyorsan képes függőséget okozni.

Safari Chef játékteszt - 4. kép

A Safari Chef ugyanis a maga nemében igazán kellemesnek tekinthető, egyszerű, könnyen tanulható, és bár meg lehet szenvedni vele néha a pontatlanság miatt, összességében azért mégis emlékezetes az egész. Érdemes kipróbálni, de csak türelmesen!

A Safari Chef elérhető itt: Google Play | iOS App Store
4 hozzászólás

SamsungFan

5 éve, 4 hónapja és 18 napja

Tipikus egy próbát megér játék. mosolygó smiley

válasz erre

Direktor

5 éve, 4 hónapja és 19 napja

Aranyos kis játéknak tűnik, jó lesz mára.

válasz erre

Vidoros

5 éve, 4 hónapja és 19 napja

Hát akkor én biztos hogy ki is próbálom! mosolygó smiley

válasz erre

fonemaker

5 éve, 4 hónapja és 19 napja

Gyereknek jó lesz majd ez.

válasz erre