Talán még emlékeznek a kedves olvasók, hogy egy-két hete alaposan kielemeztem, mégis mi miatt érződik számomra teljes mértékben feleslegesnek egy videojáték, és mennyire gyakran találkozom ilyen alkotásokkal a mobilos platformok világában.
Eljött az idő a folytatásra, ugyanis ma ismét egy hasonló móka került elém, melyet egy rendkívül trükkös megoldással próbáltak a készítők rám sózni. Cicákkal. Aki ismer engem, az tudja, hogy kissé kiborul a bili, mikor találkozom a szőrös jóbarátokkal. Ilyenkor átalakulok egy olyan furcsa létezővé, amit nem igazán lehet embernek nevezni. Ez a speciális lény pedig nehezen tud rossz szót mondani bármiről, melyben nyávogó uralkodók találhatóak.
Serkentőkkel is megkönnyíthetünk ... csak egy lehetőséget. Blegh.
Szerencsémre ez az átalakulás csak a nagyon valósághűre megalkotott cirmosoknál történik; a kockaformájú, minimális személyiséggel megáldott macskák már nem rendelkeznek akkora vonzerővel, hogy teljesen megőrjítsenek, úgyhogy mai tesztünk alanya, a Sailor Cats 2: Space Odyssey, pórul járt. Nem kap automatikus piros pontot tőlem, csupán a szürkét érdemli, mert, ha kivesszük a doromboló ördögöket, akkor rájövünk, hogy teljességgel céltalan.
Nem hittem el a játék leírását, mely azt közölte velem, hogy itt bizony horgászni fogok egyenlően hosszú oldalakkal megformált cicákkal. Hát ez egy roppant vontatott és unalmas játékmenetnek ígérkezett már akkor is, és mint kiderült, nem okozott csalódást a szöveg, ugyanis tényleg ezt fogjuk csinálni. Különféle pályákon vetjük ki a horgunkat, hogy pénzt, fémlapokat, csillagokat és ereklyéket kapjunk ki a... valahonnan.
Őőő hát ez is egy relikvia... aham... legyen.
A pályaszerkesztés ugyan eléggé elvont, de végső soron talán ez a legjobb része az egésznek. Egy, a világűrben kóválygó cicahadosztályt kell a rendkívül minimalista sztori szerint összegereblyéznünk, és a kompozíció helyenként egészen hangulatosra sikeredett. Égitestek körül, barlangokban, illetve meghökkentően nem odaillő helyszíneken (mozi témájú bolygó) kell pecáznunk a fent említett alapanyagokért.
Ezek azért kellenek, hogy a pályákon használt hajókat fejleszteni tudjuk. Minden szinten külön tutajt kapunk, melyet, ha pénz és fémlap leadásával felfejlesztünk, akkor csatlakozik a legénységhez egy újabb cica. Persze megnyitni, ténylegesen, csillagköltéssel lehet, ám olyat nem fogunk gyakran találni horgászati kalandjaink során.
Jó, aranyosak a cicák, de mindegyik ugyanúgy néz ki.
A pecázás úgy fest, hogy rányomunk a hajók alatti területre, majd kidobja a pilóta szőrmók a csalit. Az elkezd ide-oda csúszkálni egy csíkon, ahol láthatunk egy jelzést. Ha sikerül pont a jelzésnél tapiznunk egyet, akkor extra mennyiségű jutalmat kapunk, vagy csillag és relikvia esetén a horgunkra akad egy olyan. Ha elrontjuk, akkor mindig jár a vígaszdíj: a csökkentett mennyiségű pénz vagy fémlap.
A relikviák, azon kívül, hogy csinosak, szépek és egyediek, szükségesek, hogy más bolygókat elérhetővé varázsoljunk. Majdnem kétszáz ilyen gyűjthető tárgy vár ránk, de csak száz kell ahhoz, hogy az összes pálya megnyíljon. És ennyivel nagyjából véget is ért a fő része a tartalmi bemutatónak. Ez így rettenetesen kevés.
Hogyan lehet könnyedén csillagot szerezni? Szerencsével.
Ráadásul a feladat mindig ugyanaz: kidobni a botot, majd megfelelő időzítéssel rányomni a csalira. Roppant kevés anyagot kapunk egy ilyen akciónál, ami még energiába is kerül. Mondjuk minden hajón lévő horgász cicának saját energiája van, de hamar látni fogjuk, hogy így is borzalmasan kevés cuccal fogunk távozni a végén (nagyjából másfél óráig tart az energia visszatöltés a maximumra).
Persze a magasabb szintű pályákon több pénzt és fémet kapunk, sőt, ha fejlesztjük a hajóinkat, akkor az is megemeli a szerzett jutalmak mennyiségét, plusz gyűjtögetés úgy is történik, passzívan, miközben nem játszunk. Ám, mindez eléggé a semmi irányába mutat: mégis, miért csinálja végig a játékos mindezt? Hol a kaland? Hol a cél?
Nincs túl sok helyszín, ráadásul egyik sem igazán különleges.
Nos, a relikviák összeszedésén kívül kosztümöket és mint fent említettem, hajóbővítéssel újabb vadalmákat is megnyithatunk. Az öltözékekből mondjuk messze nincs annyi, mint a kincsekből, ráadásul annyira nem is érdekesek, bár belátom, hogy azért adnak némi cukiság faktort a nyávogó hadosztályunknak.
Maguk a macskák viszont semennyire sem érdekesek, sőt egyiket a másiktól megkülönböztetni is eléggé macerás, annyira minimális színskálával dolgoztak a készítők. A helyzeten nem segít, hogy ugyanazt a formát színezték át, ugyanazzal az arckifejezéssel kiegészítve. Szomorú, hogy a vásárlási opciók színesebbek voltak a főszereplőknél. Arról nem is beszélve, hogy az egész "kompozíciót" eléggé mélyen lehúzza a reklámok jelenléte.
Micsoda cica "skin"-ek. Egy rántotta, egy cserepes virág cserép nélkül és egy gumikacsa...
Ezekkel alapjáraton nincs baj, ha konzisztensen és ízlésesen vannak elhelyezve, de sajnos néha már a játék megkezdése előtt benyom egy hirdetést az arcomba a rendszer, melyet, ha szerencsém van, egy-két másodperc után ki lehet nyomni. Ha nincs, akkor fél percig is ott rostokolhatok. És ismét a kérdés: mindezt miért?
Úgyhogy nem. Hiába az egyszerű játékmenet és az aranyos premissza, a Sailor Cats 2: Space Odyssey tökéletesen beleillik az "ezt-tényleg-nem-kellett-volna-skacok" kategóriába. Primitív, céltalan, jellegtelen, színtelen, rengeteg reklámmal, és nagyon minimális vonzerővel a macskák részéről. Inkább szerezzünk be egy igazit. Az legalább jó pár évre le fog foglalni, és még horgászhatunk neki halat is. Tökéletes.
A Sailor Cats 2: Space Odyssey letöltése (menekülj!!!) itt: Google Play | iOS App Store
