Több mint egy év béta állapot után hivatalosan is megjelent a Shadow of Death 2. Mondjuk szerintem DLC-ként jobban funkcionálna; a prezentációban változás nem igazán történt, ráadásul az alapvető tartalom terén sem kellene most hiányosságokat elszenvedniük a játékosoknak (például nincs PvP). Ez persze nem jelenti azt, hogy mai tesztünk alanya rossz lenne.
Aki még nem találkozott volna ezzel a sorozattal, annak íme, a gyorstalpaló. Egy "hack-and-slash" akció RPG szériával van dolgunk, melynek mai epizódja három szereplő kalandját meséli el, akik rondaságok irtásával rendeznek vérfürdőt három világon keresztül. Ennyiben ki is merül a "kaland", a sztori pedig leginkább azoknak lesz világos, akik az előző résszel is játszottak, így abba nem mennék bele.
Szerencsére nem ezen van a hangsúly, hanem a véget nem érő akción. Az irányítás egyszerű, azonban ha véletlenül loptunk, izé találtunk volna kontrollert valahol, akkor érdemes beizzítani, ha nem akarunk az ide-oda csúszkáló ujjunkkal véletlenül rossz gombokat nyomogatni, mint én tettem nem egy alkalommal. A bal oldalon lévő virtuális analóggal megyünk jobbra-balra, míg a jobb oldalon lévő gombhalommal irányítunk minden mást.
Az a sárga mütyür a szörnyike mögött egy esszencia. Azokat mindig szedjük fel.
A jobb részen kiemelkedik a középső, nagy gomb, mely használata sima támadásokat vált ki emberünkből. Ennek a jobb oldalán van két nyíl; az egyiknél ugrik (felfelé mutató), a másiknál nekirugaszkodik (jobbra mutató) a főhős. Ezen utóbbi annyit tesz, hogy lenyomásra azon irányba lövell ki karakterünk, amerre épp áll. Ennek pergős püfölésével rendkívül gyorsan át tudunk szelni egy pályát, ám az ellenfeleket nem lehet az ilyen trükkökkel legyőzni.
Őket a támadás gombbal, és annak a bal oldalán található képesség-ikonok megfelelő nyomogatásával tudjuk meggyőzni arról, hogy jobb lefeküdni. Ezek a technikák fókuszt fogyasztanak, melynek értéke az alapcsapásokkal növekszik (feltéve, hogy azok betalálnak). Minimális frissülési idő ("cooldown") is tartozik hozzájuk, így néhány erősebb offenzívát nem lehet állandóan ismételgetni.
"Achievement"-ek is vannak itt. Vér és ektoplazma jár teljesítésükért.
Az ellenfelek viszont hajlamosak visszatámadni (megdöbbentő, tudom). Egy ilyen retorziót a legtöbb esetben meg lehet őket akasztani, de mikor pirosan felvillannak a rosszaságok, akkor nem, így inkább válasszuk a kitérést. Dupla ugrással, onnan pedig "dash"-el lehet akrobatikus meneküléseket bemutatni. Persze egy pályát csak úgy lehet teljesíteni, ha mindenkit lecsapunk, így nem lehet pacifista futamokkal próbálkozni.
Egy szint legyűrése többféle jutalommal is járhat. Az alapvető fizetőeszköz, a vér, mindig lesz a kapott szeretetcsomagban. A játék mélyén dolgozó kis goblinok azonban mellé még becsempészhetnek tárgyakat és különféle színes esszenciákat is. Ezeken kívül pedig csillagokkal is értékeli a rendszer egy pálya teljesítését, attól függően, hogy mennyit csináltunk meg a három feladatból, mely minden szintnél megjelenik.
Fuzionálásnál mindig a legalsó képessége fejlődik a tárgynak.
A vér elengedhetetlen a leggyakrabban ismételt játékbeli akcióhoz; tárgyainak jobbá tételéért kell leadnunk belőlük egy adott mennyiséget, különféle színes esszenciadarabok mellett. Esszenciából van sárga, piros és zöld és a fejleszteni kívánt tárgyfajtától függ, melyiket kell a vér mellé csapnunk, a jobbá tétel érdekében. Fegyvernek piros kell, páncélnak sárga, ékszereknek pedig zöld.
Azonban eszközeink értékeit nem csak így növelhetjük, hanem más tárgyakkal való fúzióra léptetéssel is. Ilyenkor a speciális képességeik lesznek jobbak az eszközeinknek, ám ezeket az értékeket újraguríthatjuk. Például az épp kezünkben figyelő kard egyik képessége ad plusz 2.6% maximális életet, azonban "Soul" (erről bővebben lejjebb) költésével ezt az értéket újraguríthatjuk, hogy egy jobbat kaphassunk (egy adott maximumig). Szerencsefüggő, hogy jobb vagy rosszabb értéket kapunk így. Ám, ha új eszközt szeretnénk gyártani, arra is van lehetőség. Repertoárunk tartalmát bármikor darabokra verhetjük ("Disassemble"), és a "Craft" menüben, jó sok vérért cserébe a kapott szeletekből olyat alkot nekünk a segítőkész kovács, amilyet csak akarunk.
Ilyenkor aratja le a termőföld a parasztot? Határeset, elfogadjuk.
Karakterünket magát a pályák teljesítése után kapott tapasztalati pont gyűjtögetésével tudjuk szintezni. Ennek bekövetkeztekor egy minimális pluszt kap valamely értékére a harcosunk, illetve sok vért és lélekcuccost is hozzánk vág a rendszer (ezen utóbbit a játék "Soul"-nak hívja, de szerintem az ektoplazma helyén valóbb). Ezen ektoplazma a prémium zseton, majdhogynem bármit vehetünk ilyenből, még... háziállatokat is.
Ezek a "háziállatok" igazából szellemek, emberi alakban, akiket beidézhetünk egy pálya során, hogy harci képességeikkel segítsék a túlélésünket. Nem egészen értem, miért kell háziállatnak hívni őket, a csatlós helyén valóbb lett volna, mert így kicsit furán nézett rám a teljes baráti társaságom, mikor bemutattam nekik a nagymellű szellemíjász nőt, mint az új a háziállatomat. Azóta már nem baráti az a társaság.
Tudjuk mi történik itt? Jó, mert én se, én csak nyomogatom a gombokat.
A pályaszámozás árulja el leginkább, hogy ezt valószínűleg kiegészítőként tervezhették eleinte az alkotók, ugyanis a 4-1-es szintről kezdődik a móka. Továbbá az előző részhez hasonlóan, itt is három térkép van, húsz pályával, úgyhogy lesz bőven tennivaló, ameddig be nem futnak az első tartalmi frissítések. Ha véletlenül mindegyik szintet teljesítettük volna három csillagosra, akkor megpróbálkozhatunk egy magasabb nehézségi fokkal, avagy egy másik karakterrel.
Itt a szereplőváltás úgy fest, mintha egy új profillal kezdtünk volna el játszani, minden a nulláról indul, azzal a különbséggel, hogy most már egy másik karakterrel kell nekimennünk a pályáknak. Így egy mozdulattal megháromszorozták a játékidőt a készítők, ami végső soron nem rossz, nekem bejöttek az új harcosok, játszani meg jó... ugye?
Kedvenc szellemeink is kapnak pályavégi XP-t, de speciális itókával adhatunk nekik szinteket.
Nos, nem feltétlenül, és ez a második világ későbbi pályáinál válik nyilvánvalóvá, amikor belefutunk olyan ellenfelekbe, akik nevetségesre sikerültek, képességek szempontjából. Egy medúza-féle lény, illetve egy nagyra nőtt, fejszés szörny tették játékos perceimet hajtépővé, főleg, ha egyszerre voltak jelen egy összecsapásnál.
A medúza alapjáraton gyógyítja a többi csúnyaságot és előszeretettel lebeg felettünk, jelentősen megnehezítve a leütését. Ugrálással kellett egyesével mérnem rá a csapásokat, miközben az alattam randalírozó vadállatok elől csúszkáltam ide-oda. Ha ketten vannak, akkor meg egymást gyógyítják, fantasztikus. Azonban, ha véletlenül nem vele foglalkoznánk, hanem inkább a földönfutókkal, lelkiismeret furdalás nélkül tekeri ránk csápjait, hosszú másodpercekre lebénítva minket, így pedig szabad prédává varázsolva a többinek rondaságnak.
KoszosKisasszony a távolsági hős. És állítólag Raven lánya (Teen Titans?)
A fejszés kecskemonstrum pedig mindenfelé üt, nagyon gyors és csupán egy-két találattal leszedi életünk felét. Gyógyitalból pedig limitált van, úgyhogy a második és harmadik világ utolsó pályáin nagyon könnyű a fűbe harapni ezen szörnyek és a hozzájuk hasonlóknak hála. Szerencsére nincs energia, annyiszor próbálkozhatunk, amennyiszer jól esik, de ettől függetlenül rendkívül irritáló tud lenni mikor "fair" körülmények között, elárasztva minket, hogy ne lássunk semmit az effektektől, hullunk porba egy hosszabb pálya végén. A kikerülhetetlen főellenség-támadások pedig csak hab a tortán.
Azonban, ennyiben ki is merül a morgolódásom. A prezentáció kellemes, "dark"-os; egy 2D-s sötétebb, leegyszerűsített Diablo-ra emlékeztetett engem. Három karakter, hatvan pálya, három nehézségi fok, rengeteg fejlődési lehetőség, szellem háziállatok, és remélhetőleg előbb-utóbb PvP is. Addig meg letudom az összes pályát három csillagosra. Mert kell a bioritmusomnak, meg a szomszédoknak is, a telefonommal való kiabálás.
A Shadow of Death 2 letöltése itt: Google Play | iOS App Store
