Shrek Sugar Fever játékteszt

2017. augusztus 18.
42.4481
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány évvel ezelőtt a konzolos és PC-s piacot túlzás nélkül lepraként árasztották el a különféle filmes adaptációk, amelyekről azt gondolták a kiadók, hogy az éppen aktuális kasszasikerként érkező mozifilmekhez igazítottan egy rakás pénzt le tudnak húzni a rajongókról az interaktív szórakoztatással. Ideig-óráig be is jött a tervük, de legalábbis egy-kétszer meg tudták vezetni a fanatikusokat - azért persze volt pár kivétel -, ám egy idő után már senki sem volt vevő a sokadik lehúzásra.


Ekkor volt egy kis holtidő - az utóbbi 2-3 évről beszélünk -, azonban az elmúlt hónapokban a kiadók felfedezték a mobiljátékokban rejlő lehetőségeket, ezáltal egyre többször csak és kizárólag erre a platformra kapjuk meg egy éppen sikeres film játékos adaptációját, ami sajnos már most elég sablonosnak tűnik. Egy ilyen alkotás ugyanis maximum kétféle stílust képviselhet: vagy endless runner vagy match-3 lehet belőle, minden más szentségtörés és sikertelenségre van ítélve.

Shrek Sugar Fever játékteszt - 2. kép

Persze akadnak kivételek - lásd a nagyszerű Múmia kalandjátékot a legutóbbi mozifilmhez -, de az esetek többségében azért a kiadók nem kockáztatnak, így a Genera Games is biztosra akart menni, amikor úgy határoztak, hogy elkészítenek egy Shrek mobiljátékot. Hogy ez a jövőben érkező legújabb egész estés animációs filmhez kapcsolódik-e, azt egyelőre korai lenne megmondani - elég valószínű, hogy nem -, de a Shrek Sugar Fever a járt utat követi, ergo egy újabb match-3 puzzlert kapunk a név alatt, ami az ég adta világon semmi meglepetéssel sem szolgál.

Oké, az természetesen aláírható, hogy a készítők mindent elkövettek annak érdekében, hogy a népszerű sorozat minden egyes karaktere és sajátossága felbukkanjon a játékban, így itt lesz mindenki, aki számít, Shrek, Szamár, Csizmás Kandúr, Mézi, Farquaad nagyúr és még sokan mások a jól ismert meséből, ami egy rövid ideig el is adja a játékot, de nagyjából a tizedik pályán annyira unalmassá válik a cukorkakeresés és húzgálás, hogy akarva-akaratlanul ásítozásban törünk majd ki.

Shrek Sugar Fever játékteszt - 3. kép

A Shrek Sugar Fever-ben ugyanis nem lesz más dolgunk, minthogy az azonos színű cukorkák összehúzásával, és felrobbantásával a négyzetrácsos pályákon lassan eljuttassuk az alsó szintre a képernyőn elrejtett karaktereket. Dolgunkat sok esetben robbanthatatlan, vagy csak dupla tapicskolással eltüntethető cukrok, jégkrémek és egyéb nyalánkságok nehezítik, de a boss harcok mellett gyakran különféle power upok és egyebek színesítik a filmekből ismerős pályákat, így például Shrek pukiját is felhasználhatjuk ahhoz, hogy extra robbanást csikarjunk ki bizonyos cukorkákból.

Amivel kapcsolatban a játék egy kicsit talán kellemesebb, mint a legtöbb hasonló stílusban fogant alkotás, az határozottan a többjátékos él integrálása. Az alkotással csatlakozhatunk a Facebookhoz, meghívhatjuk barátainkat játszani, amivel láthatjuk, hogy ők hol tartanak éppen, de megdönthetjük rekordjaikat, sőt mi több, még fotóik is megjelennek közben, amivel sokkal közvetlenebbé tehetjük az egész végeredményt.

Shrek Sugar Fever játékteszt - 4. kép

Magyarul tehát a Shrek Sugar Fever nem találja fel a spanyol viaszt, méghozzá olyannyira nem, hogy alig találni benne olyan elemet, amit más match-3 puzzlerekben eddig ne láttunk volna, ellenben ha imádjuk a műfajt és a zöld ogre kalandjait, akkor nem érhet minket csalódás. Maximum azért, mert a készítők animátorai egyszerűen képtelenek voltak normális fejet varázsolni Shrek-nek, ami ebben a formában azért elég ciki...

A Shrek Sugar Fever elérhető itt: Google Play | iOS App Store
3 hozzászólás

ferencziakos

7 éve, 2 hónapja és 5 napja

Hát én lehet kihagyom bármennyire is bírom Shreket.

válasz erre

Chico

7 éve, 2 hónapja és 6 napja

Imádom Shreket, jöhet! röhögő smiley

válasz erre

peter97

7 éve, 2 hónapja és 6 napja

Tucatjáték de legalább Shrek. mosolygó smiley

válasz erre