Smurfs Bubble Story játékteszt

2017. április 14.
44.2391
Advertisement
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Hupikék törpikék rajzfilm kétségtelenül sokunk gyermekkorát határozta meg évtizedekkel ezelőtt, és mivel egy rendkívül tanulságos, valamint aranyos alkotás, ezért reményeim szerint a mai korosztályra is hasonlóan nagy hatást gyakorol. Persze csak a klasszikusok, hiszen a franchise alapján készülő animációs filmekről megvan a véleményem, de úgy látszik, hogy a mai közönség nagyon kajálja őket, hiszen a napokban egy újabb ilyen robogott be a mozik kínálatába.


Amint pedig minden sikervárományos mozifilmhez, úgy természetesen ehhez is elkészült a megfelelő mobiljáték, ami a Smurfs Bubble Story címmel egyáltalán nem úgy dolgozza fel a legújabb Hupikék törpikék mozifilmet, amint a legtöbben gondolnánk, ergo egyáltalán nem a vásznon látott pillanatok elevenednek meg újra, ami részemről nagyszerű hír volt. Hogy miért? Mert eszemben sincs megnézni a legújabb förmedvényt, ellenben a sorozat régi rajongójaként nagyon szívesen játszom egy olyan mobiljátékkal, amelyben gyerekkori kedvenceim kaptak helyet.

Smurfs Bubble Story játékteszt - 2. kép

A Smurfs Bubble Story-ban márpedig itt lesz mindenki, aki csak számít, így Törpilla, Törpapa, Tréfi, Törperős, Okoska és még megannyi másik ismert kékség bukkan fel a játékban - akár egy saját kampány erejéig is -, de meglepő módon közvetlenül nem irányíthatjuk őket. A Sony Pictures Television alkotása ugyanis egy klasszikus buboréklövöldözős játék lett, amelyben a célunk nem más, minthogy egy megfelelő színű labdacsot a pálya azon részébe lőjünk ki, ahol az több hasonló színű golyóval találkozhat, és ha három egyforma érintkezik egymással, akkor attól hatalmas detonáció következik be, amivel az építmény apránként lerombolható.

A Smurfs Bubble Story sajátosságait több millió mobiljáték feldolgozta már a múltban, de szerencsére az alkotók voltak olyan szemfülesek, hogy ügyesen beleszőjenek pár sajátosságot. Ennek megfelelően például lehetőségünk nyílik arra, hogy lövés előtt golyót cseréljünk, így ha éppen nem olyan színt kaptunk, ami nekünk kellene, de a háttérben felsorakozott egy ideális jelölt, akkor egyszerűen cserélhetünk. Sőt mi több, a sikeres lövésekért varázsital jár, amelynek felhasználásával egy olyan golyót lőhetünk ki a pályára, ami bármilyen labdacsot képes elpusztítani a közvetlen közelében, ergo óriási rombolás idézhető elő vele.

Smurfs Bubble Story játékteszt - 3. kép

Szintén a játékmenetet színesítették az alkotók a különféle power-upok alkalmazásával, ami mellett üde színfoltot jelentett még többek között a különféle akadályok megjelenése a pályán, valamint az is tetszett, hogy az oldalfalakat felhasználhattuk a kilövéshez, ezáltal onnan visszapattintva a kilőtt golyót olyan helyekre is eljuttathatjuk a lövedéket, ahová a legtöbb ilyen stílusú alkotásban nem lenne lehetőségünk.

A Smurfs Bubble Story előnyére váljék még, hogy a fejlesztők nagyon jól beiktatták a játékba a Hupikék törpikék franchise sajátosságait, ezáltal például az egyes törpök jelölik az egyes kampányokat, és bizonyos pályákon lehetőségünk nyílik kiszabadítani néhányukat Hókuszpók karjaiból. A csúf, kopasz varázsló ugyanis természetesen szintén nem hiányzik a játékból, rendszerint boss harcok során jelenik meg, amikor nemcsak a labdacsokat, hanem az ocsmány pofáját is meg kell lövöldöznünk ahhoz, hogy lemenjen az életereje, és továbbjuthassunk.

Smurfs Bubble Story játékteszt - 4. kép

Mit is mondhatnék, a Smurfs Bubble Story egy meglepően kellemes és szórakoztató mobiljáték lett, ami nem találja fel a kereket, a stílust sem reformálja meg, ellenben annyira kellemesen tálalja és vegyíti a klasszikus játékélményt a Hupikék törpikék sajátosságaival, hogy aki szereti a kis harisnyás és sapkás lényeket, az biztosan rögtön a szívébe zárja a végeredményt. Pláne ingyen!

A Smurfs Bubble Story elérhető itt: Google Play | iOS App Store
1 hozzászólás

Femobilos

7 éve, 6 hónapja és 19 napja

Nagyon aranyos játék lett, már szedem is! mosolygó smiley

válasz erre