Sonic at the Olympic Games - Tokyo 2020 játékteszt

2020. május 13.
72.7511
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Elképesztő módon írta át az idei évben gyakorlatilag minden szegmens tervezetét a koronavírus, ennek megfelelően, a sportszektorban is komoly változások várhatók, hogy csak egy dolgot említsünk: elmarad a tokiói olimpia, és ha jövő évig nem változik a helyzet, akkor jövőre sem tudják megrendezni az eseményt a japánok, ezzel pedig végleg elveszítenék a lehetőséget. Ebben a szituációban kifejezetten nehéz dolga lehetett a Segának, hiszen ők is úgy készültek, hogy idén nyáron olimpia lesz Japánban.


Ennek apropójából készítették a Sonic at the Olympic Games - Tokyo 2020 című mobiljátékot, amit értelemszerűen nem akartak egy évig eltolni - pláne annak fényében, hogy a jövő év is bizonytalan még -, tehát inkább úgy döntöttek, hogy ha virtuálisan is, de megadják a sportolás örömeit az embereknek. Ennek apropójából most Sonic és barátai oldalán megmérkőzhetünk a legtöbb olimpiai sportszámban, méghozzá kifejezetten kellemes körítés társaságában.

Sonic at the Olympic Games - Tokyo 2020 játékteszt - 2. kép

A Sonic at the Olympic Games - Tokyo 2020 összesen 15 játékot kínál nekünk, mindegyiket teljesen eltérő mechanizmus társaságában, melyek természetesen változatos élményekkel is kecsegtetnek majd a rajongók számára. Találhatunk futást, akadályfutást, íjászkodást, célbalövést, karatét, BMX-et, de még kalapácsdobást, falmászást és asztaliteniszt is többek között. A felhozatal tehát nagyszerű, és szerencsére a mögéjük felépített játékmenettel sincs különösebb gond.

Nyilván vannak egyszerűbb játékok, melyek nem igényelnek akkora odafigyelést vagy reflexet, a futás például kifejezetten ilyen, ott csak a fénysebességű tapicskoláson lesz a hangsúly, de a toronyugrás például egy kellemes Angry Birds-szerű megoldással lett ötvözve, sőt a falmászás is egészen kellemes lett, de akadnak azért idegesítőbb elemek. Nekem kifejezetten nagy szenvedést okozott például a célbalövés, ami közel sem lett annyira kiegyensúlyozott vagy casual, mint a többi móka.

Sonic at the Olympic Games - Tokyo 2020 játékteszt - 3. kép

Ezeket azonban túl lehet élni, sőt mi több, ha valamelyik nem tetszik nekünk, csak egyszerűen átléptetjük az egészet, és folytatjuk valamelyik másikkal, míg a többjátékos módban úgyis mi választjuk ki, hogy melyik sportágban szeretnénk összemérni tudásunkat másokkal. A legjobb az egészben azonban, hogy a Sega nagyszerűen összefűzte egymással a különféle sportszámokat, az elérhető eredményeket, a megnyerhető medálokat, a különféle főellenfeleket, miközben a Sonic-sorozat sajátosságai sem maradtak ki a sorból.

Olyannyira nem, hogy a kék sündisznó mellett a jól ismert társak szinte kivétel nélkül felbukkannak - persze ősellenségekből sincs hiány -, miközben ügyesen belecsempészte a Sega Tokió megismerésének a lehetőségét is, ami egyfajta ismeretterjesztő vonalat is tett az alkotásba. Hogy egy idő után fizetni kell a pályákért és a játékért? Nyilvánvaló, hiszen semmi sincs ingyen, de ezt nem nagyon vethetjük a készítők szemére annak fényében, hogy milyen magas minőséget tudtak összehozni itt.

Sonic at the Olympic Games - Tokyo 2020 játékteszt - 4. kép

A Sonic at the Olympic Games - Tokyo 2020 ugyanis minden idők egyik, ha nem a legjobb mobilos sportjátéka lett a sorban, ami nyilván nagyobb visszhangot váltott volna ki, amennyiben totál ingyenessé tették volna az alkotók, de így is kifejezetten kellemes lett mind a tartalom, mind az élmény, mind a körítés, főként a nagyszerű megjelenés tekintetében. Reméljük, hogy jövőre már az igazi olimpiai játékok miatt izgulhatunk.

A Sonic at the Olympic Games - Tokyo 2020 elérhető itt: Google Play | iOS App Store
5 hozzászólás

Direktor

4 éve, 3 hónapja és 7 napja

Nagyon addiktív, iszonyatosan el lehet vele lenni. Én imádom! mosolygó smiley

válasz erre

Tommy

4 éve, 3 hónapja és 7 napja

Na akkor csak kipróbálom...

válasz erre

ferencziakos

4 éve, 3 hónapja és 7 napja

De nagy királyság hogy ilyen jó játék lett! mosolygó smiley

válasz erre

fonemaker

4 éve, 3 hónapja és 8 napja

Nem hittem volna. meglepett smiley Azt hittem nagy pénzlehúzás az egész. röhögő smiley

válasz erre

Ronalddo

4 éve, 3 hónapja és 8 napja

Na ezen most meglepődtem. meglepett smiley Azt hittem, rohadt **** játék lesz! röhögő smiley Na, akkor töltöm.

válasz erre