Te tudod, hogy mennyire koszos a mobilod? Most eláruljuk!

2018. február 04.
41.5321
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Játszunk egy játékot! Szívesen hozzányúlnál például egy koszos vécédeszkához? Esetleg egy piszkos cipőhöz? Netán egy koszos mosogatóhoz? Szinte biztosak vagyunk abban, hogy a válaszod most határozott nem volt, amit meg is értünk, hiszen hasonlóan vélekedünk mi is. Azonban hadd tegyünk fel neked még egy kérdést: sajátod vagy más okostelefonjához szívesen hozzányúlsz?


Ha máséhoz talán nem is, de a tiédhez bizonyára fenntartások nélkül, akár fürdés után, vagy a tiszta ágyban fekve, miközben talán sejtésed sincs arról, hogy készüléked kijelzője simán olyan koszos, vagy talán még koszosabb is, mint a fentiekben említett dolgok. Ennek az oka, hogy ujjunkon alapból elképesztően sok és sokféle baktérium telepedik meg, az érintőkijelzős készülékekre pedig ezeket folyamatosan felvisszük, miközben tisztításukkal és fertőtlenítésükkel vélhetően senki nem foglalkozik. Hogy mennyire koszos egy átlagos mobil képernyője? A Mashable magazin ennek járt utána, és az eredményen bizony mi is meglepődtünk. Lássuk, hogy mire jutottak az egyes kutatások alapján!

Te tudod, hogy mennyire koszos a mobilod? Most eláruljuk! - 2. kép

1. Koszosabb a vécédeszkánál


Akár hiszed, akár nem, de egy átlagos okostelefon kijelzője normál esetben tízszer több baktériumot tartalmaz, mint egy normál vécédeszka, amit nem akárki állapított meg, mint az Arizona Egyetem szakemberei. Még egyszer mondjuk: tízszer koszosabb a telefonod!

2. A számítógéped egerénél

Még a számítógéped egerét is kevesebbszer érinted meg, mint okostelefonod kijelzőjét, ami annyit jelent, hogy sokkal kevesebb baktérium található rajta, mint a mobilod képernyőjén. Pedig egy több éve használt egeret azért néha meg lehet nézni, hogy milyen gusztustalan állapotban van...

3. A mosatlan edényeknél

A kezedben tartott okostelefon kijelzője kapcsán bár elég hihetetlen, de koszosabb még a mosogatóban heverő mosatlan edényeknél is. Hogy ez mennyire nagy baj, arra a Giessen Egyetem kutatói világítottak rá, akik 362 típusú - köztük veszélyes - baktériumot is találtak a mosogatóban, vagyis ennél több van a készüléked piciny képernyőjén

Te tudod, hogy mennyire koszos a mobilod? Most eláruljuk! - 3. kép

4. A használt szatyroknál


A használt nylon szatyrokat sokan koszosnak tartják, azonban szintén az Arizona Egyetem kutatói vélték felfedezni kutatásukban, hogy egy átlagos iPhone kijelzőjén sokkal több veszélyes E.coli baktérium található, mint egy többször használt átlagos bevásárló szatyron.

5. A cipődnél

Szintén az Arizona Egyetem bizonyította be, hogy a veszélyes baktériumok - mint amilyen az E.coli is - 96 százaléka a koszos cipőkön megtalálható. Vizsgálataik során azonban azt tapasztalták, hogy az okostelefonok kijelzőin ennél sokkal nagyobb valószínűséggel mutathatók ki ezek a veszélyes bacik.

6. A boltokban használt érintőképernyőknél is

Bár egy nyilvános érintőképernyő kapcsán sokan úgy gondolhatják, hogy olyan koszos, mint más semmi, és bár a Today magazin szerint ezeken 50 százalékos valószínűséggel mutathatók ki a széklethez köthető baktériumok, azonban pontosan ugyanez, vagy még rosszabb a helyzet az okostelefonok esetében. Ez nem meglepő annak fényében, hogy sokan még a WC-n ülve is a telefonjukat nyomkodják.
6 hozzászólás

Chico

6 éve, 8 hónapja és 25 napja

Hát igen, én is mindig pötyögök a klotyón! röhögő smiley

válasz erre

ÁdámC-Ops

6 éve, 8 hónapja és 25 napja

Valaki majd úgyis feltalál valami forradalmi megoldást ezellenröhögő smiley csak idő kérdésekacsintó smiley

válasz erre

zsenikém

6 éve, 8 hónapja és 25 napja

Hát igen, hiába törölgeti az ember, a bacik maradnak.

válasz erre

peter97

6 éve, 8 hónapja és 25 napja

De durva! meglepett smiley Mosatlan edény bakker! meglepett smiley

válasz erre

SamsungFan

6 éve, 8 hónapja és 25 napja

Én folyamatosan takarítom pont ezért! röhögő smiley

válasz erre

Mendez

6 éve, 8 hónapja és 25 napja

Na bmeg. meglepett smiley

válasz erre